50 év után Bambi is kapható
Lehoczki Dávid | 2020.09.10. | Aktuális

50 év után Bambi is kapható

1,5 milliárd forintból élesztik újjá egykori kedvencünket, a Bambit. Az üdítőt egy horvátzsidányi ásványvíz-palackozóban kezdik újra gyártani.

„Íjjaj, úgy élvezem én a strandot. Ottan annyira szép és jó. Annyi vicceset látok hallok. És még bambi is kapható!” – énekelte Kovács Eszti a Pancsoló kislány című dalban, melyet először 1959-ben adott elő. A zenét Berki Géza dalszerző és Brandt Iván szövegíró alkotta meg.

Régi Bambi: több mint 20 évig gyártották

Habár 50 éve nem lehet kapni a régebben közkedvelt klasszikus Bambi nevű üdítőitalt, sokan még máig a nyelvükön érzik az ízét és kedves emlékek kíséretében gondolnak vissza a régi szép időkre. Az üdítő a fiatalok kedvence volt, a legkisebb falusi búcsúkon keresztül a majálisokon át a százezres rendezvényekig mindenhol ihattuk.

Az elég magas, 12%-os cukortartalmú szénsavas üdítőitalt 1947-ben kezdték palackozni Budapesten, a VIII. kerületi Horváth Mihály téren található Hazai Szikvízüzemben. A klasszikus változatot 2,5 dl-es csatos üvegben kínálták. Mindemellett a narancsos ízű Bambinak létezett egy másik változata is: a málna- és szeder ízű üdítő az Erdei Bambi nevet viselte.

Több mint 20 év után, az 1970-es évek eléjre kiment a divatból és a nyugati világ „kólamárkáival” már nem tudta felvenni a versenyt, ezért meg is szüntették a gyártását.

kultkocsma.hu-A régi Bambi címkéje
A régi Bambi címkéjeFotó: kultkocsma.hu

Egyszer már újraindult a gyártás

2000-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) a csillaghegyi palackozóüzemben újraindította a gyártást. De csak a budapesti fürdőkben és a Ferenciek terén található Ibolya Espressóban volt kapható az üdítő, mindemellett csak évi 3600 palackkal gyártottak belőle.

Két évbe telt mire megszerezték a védjegyet

Az Art Water Kft. vezetője, Dorogi Éva a forbes.hu-nak azt nyilatkozta, hogy két évbe telt mire megszerezték a védjegyet. De fel sem merült benne, hogy más néven lépjen be a prémium üdítők magyar piacára.

Másfél milliárdot fektettek a Bambiba

A horvátzsidányi ásványvíz-palackozóba korábban pénzügyi befektetőként szállt be a Dorogi család. Főként agrárgazdasági tevékenységekkel foglalkoznak, de Éva vezetésével négy éve átvették a céget és 1,5 milliárd forintos befektetéssel elindult a Bambi projekt is. A gyártósor 840 millió forintos beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült meg.

Új Bambi: csak a márkanév marad

Az új üdítőital újragondolt formában jelenik meg: csak a márkaneve fog megegyezni az eredetiével, a recept és az ízvilág is más lesz. 100%-os természetes alapanyagokból, minimális cukorral, valamint fermentált eljárással négy különböző ízvilágot hoztak létre: Cloudy Rhubarb (rebarbara), Twisted Orange (narancs-sevillai narancsvirág), Herby Ginger (gyömbér-boróka), és Direct Lemon (citrusos citrom).

Art Water Kft.-
Fotó: Art Water Kft.

Fotó: Art Water Kft.
Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön kóstolta az eredeti Bambit?


Bambi és a kátrány: A közhiedelem szerint a Bambi kátrányból készült, mert ehhez hasonló ízt lehetett érezni rajta. Sokan úgy gondolták, hogy a narancsszínt adó mesterséges kátrányfesték okozta ezt. Ez azonban nem igaz, az üdítő nem tartalmazott kátrányt. A kellemetlen mellékízt az okozhatta, hogy a narancsolaj összetevő a szavatossági idő lejárta után terpénesedett.

nyugat.hu-
Fotó: nyugat.hu