Az átalakított tuba világszenzáció
Lehoczki Dávid | 2020.11.02. | Aktuális

Az átalakított tuba világszenzáció

Twoba néven magyar fejlesztésű hangszerinnovációt alkotott meg Juhász Zoltán hangszerkészítő Szentpáli Roland tubaművész segítségével.

A fejlesztéssel nem egy új hangszert alkottak, hanem a tubát alakították át. Így a pár perc alatt átszerelhető eszköz segítségével szélesítették az eddigi lehetőségeket. Az új eszköznek két előnye is van: a tuba tölcsére nem áll felfelé, így minden hang eljut a közönséghez, emellett pedig a hangszer nem takarja el a tubásokat, ezzel szabadon mozogva játszhatnak a színpadon, és szemkontaktust létesíthetnek a közönséggel.

Juhász Zoltánt kérdeztük, hogyan jött az ötlet és miért volt fontos a tuba fejlesztése? Az aranykoszorús hangszerkészítő mester elmondta, hogy Szentpáli Roland régóta játszik szólódarabokat, és már többször jelezte,  valami innovációt kellene kitalálni, ami által tubázás közben a közönséget is látná és a hangok is feléjük irányulnának. „Sokat dolgozom, de miután láttam, hogy Roland nem talál senkit a feladat megoldására, egy szabad fél órámban elhatároztam, leülök, és átgondolom, mi lehet a megoldás. Miután ölembe vettem a hangszert, láttam, hogy a jelenlegi oldalon nem oldható meg az átalakítás. Gondoltam egyet, és 180 fokkal megfordítottam a hangszert. Ekkor vált világossá, hogyan orvosolható meg a probléma. Végül a hangszer háta került előre, a dugattyúk mozgását pedig át kellett közvetítenem a másik oldalra, amit a dugattyúk átalakításával sikerült megoldanom. Hozzá kell tennem, soha senki nem jött rá, hogy egy dugattyút nemcsak nyomni, hanem húzni is lehet, sőt ezáltal stabilabb is lett a működése. Az átépítésnél arra törekedtünk, hogy úgy építsük rá az általunk fejlesztett eszközt, hogy a zenész a lehető legjobban hozzá tudjon szokni az új fogás- és tartástechnikához” – emlékezett vissza Zoltán a tuba átalakításának első szakaszára.

Ráki Gergely-Twoba
TwobaFotó: Ráki Gergely

Azt is megtudtuk, hogy a mechanika a Melton 2250-es tubára szerelhető fel, de előtte át kell alakítani a hangszert. A gyártás pedig nem sorozatban, hanem megrendelésre történik, de minden Budaörsön készül. A gépmunkát egy külsős cég végzi, Zoltán műhelyében pedig összeállítják az eszközt, illetve igény szerint fel is szerelik. De magát csak a „kit”-et is megrendelhetik a zenészek. Ehhez egy szerelési segédletet adnak, amelynek alapján egy hangszerkészítő egy nap alatt át tudja alakítani a tubát. Ez azoknál előnyös, akik nem a közelben laknak. Például Ausztráliából is érkezett egy megkeresés.

A Twoba életében a Juhász–Szentpáli csapathoz egy harmadik személy is tartozik. Méghozzá Gerhard Meinl hetedik generációs német hangszerkészítő, aki a világ legjobb tubáit készíti. Ő Genfből segíti a hangszerinnováció elterjedését és szabadalmát. Meglátása szerint a tuba 1835-ös szabadalma óta ez a legnagyobb előrelépés a hangszer történetében.

De mennyire lett népszerű ez a magyar találmány? Október 20-án mutatták be a nagyközönség előtt egy sajtótájékoztató keretében, a Budapest Music Centerben. Zoltán elmondta, hogy ezután megváltozott minden, szinte felrobbant a világ. Roland előzetes videóját a Facebookon mintegy húszezren nézték meg a világ minden tájáról. A legnagyobb tubásoknak is leesett az álla, például a világ legismertebb zenésze, Roger Bobo, miután megismerte a magyar innovációt, csak ennyit mondott: „Ez az a dolog, amit ötven éve keresek.” Eddig még csak Szentpáli Roland és közvetlen környezete próbálhatta ki az átalakított hangszert, a sajtótájékoztatón pedig Bazsinka József tubaművész is játszhatott rajta. Azóta pedig megállás nélkül csörög Zoltán telefonja, a világ minden tájáról érdeklődnek a tubaművészek. 

Fotó: Szentpáli Roland YouTube csatornája
Névjegy
Fotó: Juhász Zoltán

Juhász Zoltán 1970. március 24-én született Gyöngyösön. Aranykoszorús hangszerkészítő és -javító mester. 1984 és 1987 között a Kaesz Gyula Szakmunkásképző Iskola hangszerkészítő és -javító szakán tanult, majd esti tagozaton érettségizett a Vörösmarty Gimnáziumban. 1987 és 1989 között a Kozmosz Szövetkezet Ifjúsági Műhely munkatársa volt, ezután katonazenészként szolgált a hadseregben. 1990-től 2001-ig Novotny Antal hangszerjavító mester műhelyében dolgozott. 1998-ban kapta meg mesterlevelét a Zeneakadémián. 2001-től 2006-ig a Sternberg Hangszermanufaktúra Kft. ügyvezető igazgatója. 2006-tól saját cégét, a Duola Bt.-t vezeti, jelenleg négy alkalmazottal és két tanulóval. 2011-ben mutatta be az első saját barokk kürtmodelljét. 2018-ban Aranykoszorús Mester címet vehetett át. Napjainkban kilenc különböző historikus kürtmodellt készít a műhelyében, amelyeket a világ minden táján használnak. Mindemellett rézfúvós hangszereket javít és tart karban.


Kapcsolódó cikkek