Böjte Csaba mesél a karácsonyra megjelenő füveskönyvéről
Száva Enikő | 2020.11.10. | Aktuális

Böjte Csaba mesél a karácsonyra megjelenő füveskönyvéről

Csaba testvérrel és az alkotókkal, Csender Levente íróval és Lettner Kriszta fotográfussal beszélgettünk.

A könyv születéséről – amely a karácsonyi könyvvásár sikerkötetének ígérkezik – és a közös munkáról Csaba testvér mellett az alkotókat, Csender Levente írót és a lenyűgöző fotókat készítő Lettner Krisztát kérdeztük.

Böjte Csaba meggyőződése, hogy a félelem gúzsba köti az embereket, ő viszont ehelyett örömöt, jókedvet kínál. A világnézetéből merít erőt a mindennapi munkájához – osztotta meg velünk Csaba testvér. Ezt a szemléletet igyekeztek a szerzővel fogyasztható gondolati egységekben felkínálni az olvasónak. Azt is elmondta, hogy amikor egy új gyerek kerül be otthonaiba, első dolga, hogy elűzze a félelmét, mert ha a gyermeknek sikerül megnyugodnia, akkor érdeklődővé válik, kinyílik, utána pedig elkezd eredményesen dolgozni. Ebben a megnyugvásban akar segíteni azoknak is, akik rettegnek, mert nincsenek tisztában a keresztény alapigazságokkal.

– Ha megemelném az emberiség fazekának fedelét, akár a Kárpát-medence fazekát, azt látom, hogy nem szegénység van, hanem kevés a hit, a remény, az Istennel való személyes kapcsolat – fogalmazta meg az atya, aki szerint a kívülről érkező nyomást belső lelki erővel kell ellensúlyoznunk, és ahogyan elfogadjuk a GPS utasításait a helyes útról, úgy kell engednünk, hogy lelkiismeretünk által Isten jó döntésekhez vezessen. A könyv szerzőivel való találkozást a járvány pozitív hozadékának tekinti: a karantén idején bezárultak ugyan ajtók, de újabbak nyíltak ki, és ilyen ajtót jelentett a közös erdélyi út is, amely alatt körbe tudta látogatni a felügyelete alatt álló gyermekotthonokat, és volt ideje elbeszélgetni Csender Leventével.

A gyermekek számára is lehetővé tette, hogy lehetőségként éljék meg a bezártságot: tavasszal a dévai otthonban meghonosította az ökölvívást. A napi több óra edzés eredményesnek bizonyult, egyik sportolójuk egy román megméretésen lett aranyérmes, egy másik Magyarországról hozott második díjat. Csaba testvér most azért szurkolhat, hogy a bukaresti országos ifjúsági bajnokságról is díjakkal térjenek haza gyermekei. A lehetőségek megtalálására ösztönöz mindenkit, azt mondja, ő maga a természettől leste el ezt a szemléletet: – A fenyőfák nem arra növesztik gyökereiket, amerre jónak látják, hanem ahová a kövek engedik, de ha nem akadályként tekintenek a sziklára, hanem támaszként, és belekapaszkodnak a gyökereikkel, akkor nem fordítja ki őket a szél. 

Lettner Kriszta-
Fotó: Lettner Kriszta

Öt hét Csaba testvér nagy családjában, több ezer kilométernyi közös út, hosszú beszélgetések, amelyeket ferences derű leng át – így élte meg Csender Levente József Attila-díjas író a legújabb könyve születését. Az erdélyi gyermekotthonok közötti vándorlás eredményeként jött létre Böjte Csaba füveskönyve, amely „kipróbált gondolatokat”, gyakorlati tanácsokat is tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan legyünk boldogabbak. Az atya többek között a szeretetről, a félelemről, a halálról, a házasságról, a gyermeknevelésről, a teremtett világról osztotta meg örömhöz segítő gondolatait. A könyv, melyet Lettner Kriszta fotói tesznek teljessé, november 18-án, a Helikon kiadó gondozásában jelenik meg. 

Lettner Kriszta-
Fotó: Lettner Kriszta

– Ő korunk szentje, ez kétségtelen, egyrészt befogadó, nyitott, másrészt makacs székely, aki pontosan tudja, mi a küldetése, merre tart, és mutatja az utat, hogy merre menjenek, akik őt követik – fogalmazott Csender Levente író, mikor arról mesélt, hogyan fogadta barátjává Csaba testvér őt és szerzőtársát, Lettner Kriszta fotográfust. A Helikon kiadó felkérésére készülő könyv az eredeti tervek szerint Csaba testvér életéről szólna, de ezt már tavasszal felülírta a járvány. Online interjúk helyett az atya felajánlotta a szerzőknek: tartsanak vele, miközben bejárja a gyámsága alatt működő otthonokat, így az író az „anyósülésen” utazva tehette fel a szerzetesnek azokat a kérdéseket, amelyekre eddig nem kapott választ az élettől.

– Számomra ez öt hét lelkigyakorlat volt – vallja Csender Levente. Az öt hét alatt részeseivé váltak az árva vagy szegény sorsú gyermekek hétköznapjainak, nekik is jutott hely mindenütt, ahol az atyát leültették, közösen túráztak, kirándultak, részt vehettek a pandémia kezdete óta rendszeressé vált miséken, amelyeket Csaba testvér naponta élőben közvetített, akár kis kápolnában, akár a hegyekben érte a délután. Sok mindenben közös az író és az atya sorsa, ezért is találták meg hamar a közös hangot. Csender Levente is Székelyföldön, a Ceaușescu-diktatúrában nőtt fel, felmenői, akárcsak az atya édesapja, politikai börtönben sínylődtek, „alulról nézte végig” a rendszerváltást, a vendégmunkás létforma miatt széthulló családokat. Másrészt ő is természeti embernek tartja magát, gombászni indul, ha jön az eső, akárcsak az atya, ezért örömmel nézte, hogyan neveli Csaba testvér a természet szeretetére és tiszteletére a gyermekeket, hogyan tanítja őket becsülni és termővé tenni a földet. Gyermeknevelési tízparancsolatot is találunk a könyvben, az író minden szülőnek és pedagógusnak a kezébe adná az atya tanácsait, mert Csaba testvér nemcsak „szeretgetni akarja” az otthonokban nevelt több ezer gyermeket, hanem bajnokokat próbál faragni belőlük, igyekszik képességeik szerint a legtöbbet kihozni a palántákból.

A füveskönyvből a félelmeinkre is gyógyírt kaphatunk, árulja el a szerző, „az atya szembemegy azzal a trenddel, amely szerint az emberiség pusztulásra van ítélve. Terjed a járvány, a terrorizmus, a világ fegyverkezik, de ő nem áll be a világvégét hirdető huhogók közé, mert tudja, hogy Isten nem azért teremtette ezt a világot, hogy elpusztítsa, hanem azért, hogy kiteljesedjen, és szerinte nem a világ vége jött el, hanem ellenkezőleg, egy új korszak hajnala, amikor érkeznek a figyelmeztető jelek, hogy tennünk kell a világért. Nem kell a fal felé fordulni és meghalni, mert képesek vagyunk ezt a tendenciát megfordítani, és egy békésebb, jobb világot teremteni.”

Lettner Kriszta-
Fotó: Lettner Kriszta

Testi-lelki utazásként élte meg Lettner Kriszta fotográfus a füveskönyv megszületését, és úgy véli, a lehető legjobban alakultak a körülmények. Csaba testvért hiteles emberként ismerte meg, akinek nem az számít, hogy valaki templomjáró, román, magyar vagy roma nemzetiségű, csak az ember fontos. A fotográfust az atya és a gyerekek közötti viszony érintette meg leginkább. Azt reméli, a fotókkal nemcsak a felszínt sikerült megmutatnia, hanem azokat a mélyebb érzéseket is, amelyeket megtapasztaltak. Dévai tartózkodásukkor éppen egy nyolcéves „elvadult” kisfiú került be az otthonba, a gyermek beszéde alig volt érthető, iskolába még nem járt, a nevelők elmondásai alapján rettenetes körülmények közül mentették ki.

A szerzők követhették a gyermek beilleszkedését, látták, hogyan fogják kézen a nagyobbak. A közös út azért is volt különleges a fotós számára, mert vele tartott a tizennégy éves lánya is, akivel a gyermekek közvetlenül osztották meg szívszorító történeteiket. Egyikük elmesélte, hogyan mentette ki őt csecsemő korában az apja a szemeteskukából, egy másik gyerek arról beszélt, hogy apja börtönben ül, mert a szeme láttára késelte meg az anyját, aki belehalt sérüléseibe. Lettner Kriszta azt is megtapasztalhatta, hogyan igyekszik Csaba testvér időt szakítani a gyermekek lelki problémáinak megoldására, és bár sokszor látta az atyát gondterheltnek, szomorúnak soha.

ÍZELÍTŐ A KÖNYVBŐL

A félelemről

„Az ember alapjában véve jókedvű, derűs, bizakodó, de a szomorúság, a félelem ott köröz, mint valami ragadozó madár, a házunk fölött. Olykor leszáll az udvarunkra, lecsap az életünkre. Fontos, hogy ne engedjük, hogy ez a fekete, csúf madár fészket rakjon a szívünkben, az életünkben...”

Európáról

„Nem hiszem, hogy eleve meg lenne írva a történelem. Nem hiszem azt sem, hogy sorsszerű Európa veszte vagy felemelkedése. Lehet, hogy Európát ez a mostani kudarcos, nehéz időszak fogja rádöbbenteni arra, hogy össze kell fogni, talpra kell állni?! Kell-e Mohács?… Nem tudom! Használ-e Mohács?… Ezt sem tudom! De az biztos, hogy a megmaradásunkért küzdenünk kell, mindennapi feladatunk környezetünket lelkesíteni, bátorítani, a zászlót magasba emelni, és nem pánikolni, nem ijedezni, rémisztgetni egymást és magunkat.”

Fotó: Lettner Kriszta
Névjegy
Fotó: Lettner Kriszta

Csender Levente 1977-ben született Székelyudvarhelyen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció, illetve magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott. Számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikál, novellái angol, spanyol, szlovák és román nyelven is megjelentek. Írói tevékenysége mellett középiskolában magyartanárként tanított nyolc évig. Több alkotói ösztöndíjat nyert el, munkáit a Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben és 2018-ban Könyv nívódíjjal ismerte el, 2017-ben József Attila-díjat kapott. Önálló kötetei: A különleges Meditittimó kalandjai (2019); Örök utca (2017); Egyszer majd el kell mondani (2015, 2019); Murokszedők (2013); Fordított zuhanás (2010); Szűnőföldem (2003); Zsírnak való (2003); Un dia habra che contarlo, Editoria Silueta, Miami (2013, spanyol nyelven); Odată trebuie spus (2017, román nyelven).


Kapcsolódó cikkek

Fülszöveg

Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve. Kipróbált gondolatok, amelyek megtisztítják az ember lelkét, öntudatra ébresztik, megvigasztalják, reményt, kapaszkodót adnak az egyre zajosabbá váló világunkban. Elmélkedések a ma emberéről, örök érvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen. 

Helikon/Lettner Kriszta-
Fotó: Helikon/Lettner Kriszta