Drámaírók, figyelem!
Walczer Patrik | 2021.01.27. | Aktuális

Drámaírók, figyelem!

A pályázat célja, hogy segítse az új magyar színművek létrejöttét, és lehetőséget nyújtson a fiatal, pályakezdő drámaíróknak. 

A pályázatról Horváth Herminával, a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (PIM OSZMI) pályázati referensével beszélgettünk.

Örkény István neve sokaknak az egyperces novellák kapcsán ugrik be, holott nem szabad elfelejteni, hogy a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író drámaírói munkásságát nemzetközileg is elismerték. Olyan népszerű művek is az ő nevéhez fűződnek, mint a Tóték című kisregény, a Pisti a vérzivatarban vagy a Macskajáték. Sajátos nyelvezete prózáiban, színpadi és drámai műveiben is megfigyelhető, ami a XX. századi ember groteszk élethelyzetét sajátos szempontból mutatja be. Éppen ezért nem véletlen, hogy az ő nevét viseli az a drámaírói ösztöndíj, melyet idén is meghirdetett a PIM OSZMI.

– Az a célunk, hogy olyan alkotókra bukkanjunk, akik az elvárt minőségben és színvonalon szólaltatják meg a magyar nyelvet. Örkény István ebből a szempontból méltó előd, inspiráló lehet a mai fiatalság számára is – mondta Horváth Hermina.

A pályázat kimondott célja, hogy segítse az új magyar színművek létrejöttét, és lehetőséget nyújtson a fiatal pályakezdő drámaíróknak. Minden évben a negyvenedik életévüket még be nem töltött alkotók pályázhatnak, jelen esetben az 1981. január elseje után születettek próbálhatnak szerencsét.

– Ahogy egyik területen sem, úgy a színház esetében sem számít soknak a negyvenes életkor, viszont a drámaíráshoz kell egyfajta tapasztalat, világlátás, írói gyakorlat. A huszonéveseknek ez egy jó gyakorlótelep, kiindulási lehetőség, hogy el tudják indítani a színházi területen a pályafutásukat – tette hozzá.

Horváth Hermina elmondta, hogy minden évben nagyjából harminc pályázat érkezik be. Egy alkotó egyszerre nem részesülhet két, költségvetési forrásból finanszírozott ösztöndíjból, így aki más pályázaton nyert támogatást, az nem pályázhat az Örkény István drámaírói ösztöndíjra.

Az elmúlt években több ismert és népszerű alkotó is részesült a támogatásban. Térey János az Asztali zene című darabjával nyert, ő például később kuratóriumi tag is volt. Említhetnénk még Lackfi Jánost és Pass Andreát is, utóbbi ráadásul háromszor nyert, és mind a mai napig aktív alkotója a színházi életnek.

– A kuratórium számára mindig nagyon fontos, hogy kiderüljön a pályázók íráskészsége: a prózával ellentétben itt dialógusokat kell írni, melynek teljesen más a technikája, más módon kell megszólalni, hogy a szöveg a színpadon is megállja a helyét – jegyezte meg a pályázati referens.

Horváth Hermina felidézte, hogy tavaly volt egy sikeresen pályázó alkotó, aki a rendszerváltás korszakát jelenítette meg a művében. A kurátorok Pétervári Zsolt Öncsalás című darabja kapcsán meg is jegyezték, hogy mennyire hasznos lenne a történelmi dráma hagyományainak felelevenítése, a köztudatba való újbóli beemelése. Egyébként nincsen témamegkötés, így előfordulhat, hogy idén is lesznek olyanok, akik a pandémia, a bezártság témakörét dolgozzák fel.

– A pályaműveket elbíráló kuratórium elnöke Bodolay Géza, a PIM OSZMI igazgatója. A Magyar Színházi Társaságot Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye képviseli, aki kitűnő dramaturgként vesz részt a munkában. A Magyar Teátrumi Társaság részéről Kiss József író, rendező, a Magyar Művészeti Akadémiát képviselve Lázár Balázs színművész, az Emmi Kulturális Államtitkársága felkérésére pedig Oberfrank Pál színművész-direktor vesz részt a testület munkájában – mondta.

Az elmúlt években felmerült, hogy azon túl, hogy bekerülnek az OSZMI könyvtárába és kutathatóvá válnak az elkészült művek, érdemes lenne jobban „gazdálkodni” velük. Éppen ezért a DIA felületén is elérhetővé teszik majd őket, ahol bárki elolvashatja a szövegeket.

– Fontos, hogy a pályaművek nyilvánosságra kerüljenek. Ha vége lesz a járványnak, akkor több programot is tervezünk: gondolkodunk felolvasóestekben, de az sem kizárt, hogy fiatal színészek adnának elő jeleneteket vagy beszélgetnénk az alkotókkal. A lényeg, hogy a színházak értesüljenek ezekről a darabokról – szögezte le Horváth Hermina.

A pályázatokat egyébként február 15-ig lehet beadni.

Fotó: misogakazimir.weebly.com
Névjegy
Fotó: PIM

Örkény István György 1912. április 5-én született Budapesten. Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol 1934-ben szerzett diplomát. 1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, majd 1941-ben vegyészmérnökként diplomázott. 1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá – ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként. 1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Szívelégtelenségben hunyt el 1979. június 24-én Budapesten.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön kedveli Örkény István műveit?