Elhunyt Jiří Menzel
Mizser Fruzsina | 2020.09.07. | Aktuális

Elhunyt Jiří Menzel

“Bizonyos filmek felett fintorgok, csavargatom az orromat, ami nem minden esetben jelenti azt, hogy a film rossz. Csak azt, hogy már megint idősebb lettem, és hogy már jobban szeretem, amit megszoktam.”

Ezzel a mondattal nyert meg magának végképp engem, a fiatal filmkedvelőt Jiří Menzel 2017-ben, a miskolci Cinefesten adott sajtótájékoztatóján. Ebben az évben tartották egy hónapig mesterséges kómában, súlyos fejműtéten esett át. De aznap mosolygott.
Igen, azon a napon, mint amikor a nagypapa mesél, és gond nélkül elhisszük neki, hogy lila csokornyakkendők repülnek az égen, amikor telihold van – úgy figyeltem, hogyan tartja fogságban a figyelmet. Obszervált minket, a közönséget a keskeny szemüveglencsék mögött. Mesélt.


Azt mondta, nem zavarja, hogy az ifjak már muzeális darabként kezelik. A világ gyorsan forog, ő pedig kicsit szédül. Közben a vizespohár felé görnyedt, mintha keresne valamit. Aztán megtapogatta a telefonját, és felnevetett: minden itt van, ebben a kis kütyüben, ő maga már nem emlékszik semmire.

Kijelentette, tiszteli a színészeket, de ő maga amatőr. Itthon összeforrt a neve a film fogalmával. Szerepelt több magyar filmben (Szívzűr – Böszörményi Géza, Felhőjáték – Maár Gyula, Franciska vasárnapjai – Simó Sándor, Az ajtó – Szabó István,Világszám! – Koltai Gábor), színházi darabokat rendezett, és 2004-ben Köztársasági Érdemrendben is részesült.

Azt is mondta, ha az embernek mindent szabad, akkor nem tud tenni semmit. 1968 tapasztalatával, a prágai tavasz illatának emlékével öt évig hallgatott, nem nyúlhatott kamerához. Menzel tudta, hogy az ilyesfajta fékek sokszor segítenek padlóig nyomni a gázt. Ő maga pedig inkább kézműves, mint művész. Ezért olyan szabad.

Hirtelen felkiáltott, és azt mondta: elveszett a humor! Az emberek húsz éve félnek a minőségi vígjátékoktól. Márpedig a legkomolyabb tragédiában is helye van a komédiának. Bohumil Hrabal mondatai hiányoztak neki. Egy pillanatra elszomorodott, mert hitte, hogy mindannyian érdemesek vagyunk rá, hogy mások rajtunk mosolyoghassanak.

Végül mégis felragyogott, amikor egészségéről kérdezték: azt mondta, boldog, hogy él. Gyermekei biztonságban vannak, életét elrendezte. Nem hiányzik neki semmi.

Isten áldja! 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kapcsolódó cikkek

Jiří Menzel (Prága, 1938. február 23. – 2020. szeptember 5.) cseh filmrendező, színházi rendező, színész. A csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja, 1967-ben a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjével nyerte meg az Oscar-díjat. Összesen 29 filmet rendezett. Háromszor jelölték Arany Medvére a Berlini Filmfesztiválon, a Pacsirták cérnaszálon c. 1969-es filmjével nyert 1990-ben.