Hungarikum – szaloncukor Erős Pistával
Mizser Fruzsina | 2020.12.10. | Aktuális

Hungarikum – szaloncukor Erős Pistával

Mézédes, színes, illatos, ünnepi. Selyemmasni a karácsonyfán, késő este már finom kis csínytevés. Mi az? Hát persze, hogy a szaloncukor.

Kérem, én már mindent tudok róla. Az újabb ízvariációkat is követem, de engedek a klasszikusok csábításának. Nekem az is édes mindegy, ma milyen fantázianeveket kap vagy hogy ötven éve hogy hívták: szalon-ananász czukorka, szaloncréme-bonbon, netán szalon-marasquin-czukorka vagy szalon-pisztácz-czukorka. Nosztalgikus hangulatban (nem éppen 2020-ban) még házi verziómat is elkészítem. Engem már igazán nem lehet meglepni.

Ó, szeplőtelen naivitás! Átkozott a neved, Univer!


Kedves olvasó, ha önt is felháborította valaha a karácsonyfa alatt üldögélve, hogy a szalonczukkedli még mindig nem hungarikum, már kacaghat. Ugyanis tavaly került először piaci forgalomba, de idén okozott talán még nagyobb robbanást a szaloncukor Erős Pistával. Kíváncsiságból eljátszhatnánk a gondolattal: vajon hogyan fogant meg az ötletgazda fejében eme ultrahungarikum? Kevés volt az izgalom? Vagy csak bosszantásból borsot (azaz paprikát) tört volna az orrunk alá?

Nem, szó sincs róla, ez valószínűleg elvi kérdés! Az Erős Pista oltalmazó kezei alatt, a varázslatos hibrid segítségével immár a szaloncukor is egy lépcsőfokkal közelebb került a hungarikumlistához. De legalábbis a 21. helyre, ahol jelenleg a vasárnapi húsleves pikáns összetevője trónol. Mit nekünk a pálinka, a csabai kolbász vagy a kürtős? Ez egy modern, XXI. századi, egyedi gasztroélményt garantáló ultrahungarikum!

Univer-
Fotó: Univer

A várakozás óriási volt, több mint 3000 előrendeléssel dolgoztak a gyártók 2019-ben. Akadtak, akik sorban álltak a sarki vegyesbolt előtt vagy éppen kilométereket autóztak, csak hogy megkaparinthassanak egy dobozzal a csípős különlegességből. Idén a reklámba már bekerült a termék stresszoldó hatása is: „Tudjuk, hogy az év vége felé nehéz megőrizni a hidegvérünket: sok a munka, lázasan készülünk az ünnepekre, mindenre van idő, csak a nyugalomra nincs. Márpedig a feszültséget ilyenkor is ki kell engedni valahogy, például egy kis csokievéssel” – írják a hivatalos honlapon.

A bátrabbak idén még egy forró kihívásba is belekóstolhattak, ugyanis az ismert rádiós személyiség, Rákóczi Feri által indított kezdeményezés arra buzdít, próbálják ki minél többen a szaloncukor eggyel rázósabb verzióját, az új Haragos Pistát. Ne riasszon el senkit a fekete dobozos csomagolás, magyar ember nyelve elbír egy kis fájdalmat!



Aki az ötletes termék hallatán a chilis csoki példáját lobogtatná meg, annak üzenném, hogy ez bizony egy kimondottan a Haragos Pistához extra erősre nemesített magyar paprikafajta, nevezetesen az indiai vadfaj és a magyar fűszerpaprika keresztezéséből létrejött Unijol F1. Valóban, ha ez nem hungarikum, hát kíváncsian várom, mi lesz az.


Addig is, akik 2020-ban nem szeretnék a véletlenre bízni a megfelelő édesség kiválasztását, annak mondom, hogy idén először rendezték meg civil kezdeményezésként az év szaloncukra versenyt. A megméretésre az összes hazai gyártó meghívást kapott, és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve hogy a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el a versenyben. Az eredményt alább közöljük.


Kellemes és vidám kóstolgatást mindenkinek!

A DÍJAZOTTAK LISTÁJA:

Az év szaloncukra győztesei:

1. Demeter Chocolate – sós-karamellás szaloncukor

2. Kézműves Cukrászda (Gyula) – kókuszkrémes szaloncukor

3. Stühmer – pisztáciakrémes szaloncukor

Az év kézműves szaloncukrai:

1. Kézműves Cukrászda (Gyula) – mogyorónugátos tejcsokoládés szaloncukor

2. Demeter Chocolate – Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor

3. Sulyán Cukrászda – sós-tökmagos fehér csokoládés trüffel szaloncukor

Az év cukormentes szaloncukrai:

1. Sulyán Cukrászda – mandulás–aszalt szilvás–diós–étcsokis szaloncukor (édesítőszert sem tartalmaz)

2. Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor

3. Tesco Finest – mandulás-csokoládés szaloncukor

Az év laktózmentes szaloncukrai:

1. Damniczki Cukrászda – vörösboros málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlot-jával) szaloncukor

2. Lissé – Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukor

3. Chocco Garden – banánhabos szaloncukor

Az év gluténmentes szaloncukrai:

1. Upper Bars – belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor

2. Majomkenyér – mogyoróvajas szaloncukor

3. Szerencsi – Paleobon, mogyorókrémmel töltött szaloncukor

Az év szaloncukra 499 Ft/100 g alatti árkategóriában:

1. Tesco – karamellkrémmel töltött szaloncukor

2. Dolcetta – Csendes éj: rumos-kakaós szaloncukor

3. Auchan – tejkaramellás szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden – meggyes szaloncukor

Az év új íze: Piros mogyorós – kókusz (egész mogyoróval a közepén) szaloncukor

A gyerekek kedvence: Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor

Fotó: streetkitchen.hu
Kapcsolódó cikkek

AZ EREDETI KUGLER SZALONCUKOR RECEPTJE (A legújabb nagy házi cukrászat könyvből)

„Olvasszunk föl 500 gr cukrot vízzel vagy valami gyümölcslével, és főzzük állandóra kavarás közben, törésig. Erre a próbát megcsináljuk, és ha jó, akkor kanalanként a táblára vagy egy tányérra rakjuk, egy gömbölyű fácskával tablírozzuk, míg pépszerű tömeget nem kapunk. Ebből kisujjnyi vastag lepényt csinálunk, késsel kockára szeleteljük és papirosba csomagoljuk. Ezt a cukortömeget készíthetjük mindenféle ízzel és színben."