Így jártam anyátokkal
Walczer Patrik | 2021.01.26. | Aktuális

Így jártam anyátokkal

Kilenc évad tömény nevetés egy nagy dumás csajozógéppel, egy szerencsétlen építésszel, egy igazi született családapával és két menő csajjal. Az Így jártam anyátokkal sorozat népszerűsége töretlen, érdemes belőle minden estére időzíteni egy-egy részt.

„Srácok, elmondok nektek egy oltári sztorit. Annak a történetét, hogy jártam anyátokkal” – ezzel az ikonikus mondattal indul a sorozat, majd a két fiatal egy fájdalmas sóhaj után hátradől a kanapén. Éppen 2030-ban járunk, Ted Mosby, a történet főszereplője és narrátora pedig felidézi gyermekinek, hogy hogyan alakult az ő és barátainak kalandos élete.

A cselekmény 2005-ben indul: Ted Mosby 27 éves kezdő építészként bontogatta szárnyait New Yorkban. Együtt élt egyetemi cimborájával, Marshall Eriksennel, aki aztán „elcseszett mindent”, és eljegyezte élete szerelmét, Lily Aldrint. A triumvirátuson kívül mindenképpen meg kell említenünk a hírolvasó-riporter Robin Scherbatskyt és a nagy dumás Barney Stinsont is, utóbbi nem érdemtelenül lett a sorozat húzóembere. Az ő poénjai az évek alatt olyannyira beépültek a köztudatba, hogy a fiatalok még ma is bátran hangoztatják őket, és egy-egy unalmasabb baráti beszélgetést feldobnak néhány Barney-idézettel.

A szituációs komédia ténylegesen 2030-ban játszódik, és Ted úgy meséli el a történeteket gyermekeinek, hogy gyakran kiszínezi a sztorikat. Az is előfordul, hogy ugyanazt az eseményt több nézőpontból is hallhatjuk, így kiderül, hogy a főszereplő ferdít-e vagy sem.

CBS-
Fotó: CBS

A sorozat legfontosabb kérdése mégis az: ki az anya? Az évadok során Ted többször is szerencsét próbál a nőkkel, hol kevesebb, hol több sikert ér el. Bár teljesen odavan Robinért, hamar kiderül, hogy nincsenek ugyanazon az érzelmi szinten, így végül nem ő lesz a felesége. De az igazi anya csak a nyolcadik, vagyis az utolsó előtti évadban jön képbe. Sokan csalódtak, de szerintem a széria készítői jól választottak, amikor Cristin Miliotinek osztották ki ezt a szerepet. Igen, én így képzeltem el az anyát.

Bár kilenc évad nem rövid, az Így jártam anyátokkal sajátos humora és egyedi stílusa miatt mindenképpen megéri a ráfordított időt. Az örök pancserek tanulhatnak néhány csajozós tippet Barney-tól, a tartós párkapcsolatra vágyók példát vehetnek Marshallról és Lilyről, míg a „se veled, se nélküled” viszonyban tengődők teljesen azonosulni tudnak Ted és Robin szituációjával.

A kritikusok hajlamosak azt mondani, hogy a második-harmadik évad után a széria elindult lefelé, de én úgy gondolom, hogy az Így jártam anyátokkal minden egyes része hozta a kötelezőt. Több millióan örülnénk, ha egyszer a jövőben hasonlóan a Jóbarátokhoz Barney, Lily, Marshall, Robin és Ted összeállna egy ráadásrészre.

Fotó: CBS
Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön látta már az Így jártam anyátokkal című sorozatot?


Slágerlisták élén

Tesó-kódex

A sorozatban Barney Stinson többször is hivatkozik egy könyvre, ami a Tesó-kódex nevet viseli. Ez valójában nem más, mint egy pontokba szedett mű, mely afféle törvénykönyvként meghatározza, hogyan kell viselkedni a „tesóknak”, azaz a legjobb barátoknak. A fiktív kötet végül akkora népszerűségre tett szert, hogy nyomtatásban is megjelent, sőt itthon is hozzá lehet jutni. Tele van jobbnál jobb idézetekkel: „Egy Tesó nem hagyhatja, hogy egy Tesója harmincéves kora előtt megházasodjon.”