Íme az ország legjobb pálinkája
Walczer Patrik | 2020.12.07. | Aktuális

Íme az ország legjobb pálinkája

A megtisztelő címet a Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkájának ítélték oda az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen. Erről is beszélgettünk.

Az idei megméretésről, a rekordmennyiségű nevezésről, a koronavírus hatásairól és az otthoni párlatfőzésről Mihályi Lászlóval, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökével beszélgettünk.

Magyarország igazi pálinkahatalom, ezt jól szimbolizálja az is, hogy idén a pálinkaházak minden eddiginél több tételt neveztek be az országos versenyre. Mihályi László rögtön leszögezte: az otthon, illetve bérfőzdében készült termékeknek nincs helye a megméretésen, csak olyan pálinkákkal indulhattak a készítőik, melyek kereskedelmi forgalomban is kaphatók.

– A jogszabály szerint háromszáz tétel szükséges ahhoz, hogy országos versenyről beszélhessünk. Az elmúlt években 340 volt a benevezett termékek számának átlaga, idén pedig több mint négyszáz pálinkát bírált a zsűri – mondta az elnök.

A rekordszámú nevezés nagyban köszönhető a tanács egyes tagjainak, akik folyamatosan keresték telefonon és e-mailben a főzdéket, és rábírták őket arra, hogy a különleges helyzetre való tekintettel is nevezzenek a versenyre. A koronavírus-járvány első hulláma alatti szigorítások miatt egyes cégek eléggé megroppantak, értékesítésük szinte a nullára esett vissza. A nyári szezon valamelyest javított a mérlegen, így több főzde mégis szerencsét próbált. 

MTI/Koszticsák Szilárd-Nagy Attila (k), a Brill Pálinkaház képviselője átveszi a legjobb pálinka díját a 2020. évi Országos Pálinka és Törkölypálinka Verseny díjátadó gáláján.
Nagy Attila (k), a Brill Pálinkaház képviselője átveszi a legjobb pálinka díját a 2020. évi Országos Pálinka és Törkölypálinka Verseny díjátadó gáláján.Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– Az idei versenyre nagyrészt a tavalyi évben főzött vagy annál régebbi pálinkákat nevezték be, általában a friss termékeket még nem hozzák el. Mivel a pandémia miatt a februárban elkezdett tréningeket márciusban be kellett fejeznünk, így a májusi megméretést szeptemberre halasztottuk. Így a bírálók augusztusban kezdték újra a munkát – tért ki a vírushelyzet hatásaira Mihályi László.

Mint azt megtudtuk, az időjárás nemcsak a bor-, hanem a pálinkakészítésnél is fontos tényező. Tehát ha a különböző időjárási körülmények miatt rossz lesz a gyümölcs, akkor abból nem készülhet jó termék. Egyszóval nem elég, ha egy párlatnak az illata megfelelőnek tűnik, az ízének is magas minőséget kell képviselni. Éppen ezért a benevezett pálinkák bírálatára egy húszpontos rendszert használnak évek óta.

– A technológiai tisztaság, az intenzitás, valamint a harmónia szempontjából is vizsgáljuk a pálinkák illatát, ízét. Egy terméket három bíráló kap meg úgy, hogy maximum csak annyit tudnak róla, hogy milyen gyümölcsöt tartalmaz és hogy mekkora az alkoholfoka. Fontos az is, hogy egymástól függetlenül értékelnek, így nem tudják, hogy kinél van a másik két tétel. Az 14-15 pont bronz, a 16-17 ezüst, míg a 18 és afölötti összpontszám arany minősítést ér – ismertette.

Idén 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmes született, ezenkívül 18 champion díjat osztottak ki. Utóbbi kapcsán Mihályi László elmondta, hogy az Ország legjobb pálinkája címre utóbbiak az esélyesek, ám a bírálatot nehezíti, hogy ilyenkor már a körtét szilvával, törköllyel vagy vadgyümölccsel kell összehasonlítani. Sokszor az országos cím sorsa nüanszokon múlik.

– Az idei győztes a 2007-ben főzött, fahordóban érlelt kadarka törkölypálinka lett. Régóta pihentették, kék szőlőből készült. Érdemes hangsúlyozni, hogy nehéz volt a választás, hiszen a 23 bírálónak nagyon jó termékek között kellett döntenie-

Mihályi László elmondta: a Pálinka Nemzeti Tanács törekszik arra, hogy előnyt biztosítsanak a minőségi pálinkáknak a gyengébb minőségű italokkal szemben.  A jogszabályok szerint csak a kereskedelmi főzdék termékeit nevezhetjük pálinkának, míg az otthon és bérfőzdékben előállított termékek valójában párlatoknak minősülnek. Fontos megemlíteni azt is, hogy a tanács minden évben készít egy könyvet az aktuális versenyről, amelyet a résztvevőknek is átadnak, a cél pedig az, hogy ezzel is a minőségre hívják fel a figyelmet.

– A közbeszédben sok mindent pálinkának hívnak, de hivatalosan az a gyümölcspárlat nevezhető így, ami magyar gyümölcsből készült és az előállításának összes folyamata itthon történik, és mivel földrajzi árujelzővel bír, a jogszabályoknak megfelelően forgalomba is kerül. Ezért is érdekes, amikor valaki azt mondja, hogy rizspálinkát hozott Japánból, mivel az párlatnak minősül. A célunk tehát az, hogy minőségi termékek kerüljenek a palackokba – fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
Névjegy

A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) néven ismert szervezet kiemelt célja, hogy a pálinka előállításának és kereskedelmének területén dolgozó kiváló szakembereknek köszönhetően megőrizzék az elért eredményeket, illetve tovább növeljék azokat. A tanács a 2008. évi LXXIII. törvény – röviden pálinkatörvény – által jött létre.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön szereti a pálinkát?


Adómentes párlatfőzés

Októberben újra felröppent a hír, hogy 2021. január elsejétől a magánfőzés és a bérfőzés újra adómentessé válhat. Mihályi László szerint ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor a bérfőzdéknek jelentősen növekedhet a munkája. Jelenleg vannak olyanok, akik a magánfőzés szabálya mögé bújva feketén üzemeltetnek főzdét és árusítják termékeiket, ugyanakkor ha elfogadják ezt a változtatást, közülük sokan visszatalálhatnak a bérfőzdékhez. A Pálinka Nemzeti Tanács elnöke mindenesetre úgy véli: el kell kerülni azt, hogy ezek a termékek forgalomba kerüljenek.