Káel Csaba a Müpa online koncertkínálatáról
Sápi Zsófi | 2020.04.24. | Aktuális

Káel Csaba a Müpa online koncertkínálatáról

Médiatárral és színes programokkal várják az érdeklődőket.

Örömteli, hogy a karantén idejére egyre színesebb koncertkínálatot találunk az online felületeken, amihez a Müpa is hozzátette saját médiatárát és programjait.  Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója osztotta meg velünk gondolatait. 

– Az első pillanattól kezdve a közönségünk és a művészeink biztonsága volt a legfontosabb: folyamatosan egyeztettünk az egészségügyi kérdésekben érintett szakemberekkel, így mindig a legaktuálisabb információknak és iránymutatásnak megfelelően döntöttünk – válaszolta Káel Csaba arra a kérdésre, hogyan érintette az intézményt a veszélyhelyzet.

(c) Posztós János, Müpa, Az épület belső tere-
Fotó: (c) Posztós János, Müpa, Az épület belső tere

– Rengetegszer hangzott el az évad első felében a Müpában, hogy az idei tavasz felejthetetlen lesz: olyan, amire örökre emlékezni fogunk. Igazunk lett, bár akkor még azt gondoltuk, azért lesz így, mert a Müpa megnyitásának 15. évfordulóját ünnepeljük idén, és a Müpa főszervezésében megvalósuló Budapesti Tavaszi Fesztivál jubileumi programja is emlékezetesebbnél emlékezetesebb pillanatokkal szolgál majd... 2020. március 11-én, a kihirdetett veszélyhelyzetnek megfelelően ideiglenesen bezártuk a Müpa kapuit, ám négy nappal később, a születésnapi hétvégénken egyfajta ajándékképp  és a rendkívüli helyzetre való tekintettel megnyitottuk online médiatárunkat, és regisztráció nélkül elérhetővé tettük az archívumunkat, ahol közel 100 előadásfelvétel közül lehet választani. A Müpa stúdiója évek óta HD minőségben rögzíti az előadásokat, kivételes koncert- és előadásanyagra lehetünk büszkék, így a Müpa Home elindítása fontos és kézenfekvő döntés volt – mondja a vezérigazgató.

 

inyourpocket.com, Gyenyisz Macujev világhírű orosz zongoraművész-
Fotó: inyourpocket.com, Gyenyisz Macujev világhírű orosz zongoraművész

Kiemelte, hogy hatalmas érdeklődés kíséri ezeket az estéket: Gyenyisz Macujev világhírű orosz zongoravirtuóz koncertjének ismétlését például több mint negyvenezren, Bobby McFerrin előadását pedig több mint hatvanezren követték figyelemmel az online felületeiken.

– Fantasztikus látni, hogy estéről estére egyre többen csatlakoznak a közvetítéseinkhez a világ minden pontjáról, és a képernyők előtt ülő nézőkből egy kíváncsi, aktív virtuális közösség alakul ki: az emberek megosztják a benyomásaikat, véleményüket, beszélgetnek egymással. Elmondhatatlanul fontos ezekben a rendkívüli hetekben ez az összefogás, az összekapcsolódás és az egymásra figyelés, és most a Müpa teljes csapata azon dolgozik, hogy ennek a lehetőségét megteremtse a közönség számára minden platformon – fogalmazott Káel Csaba.

– Ráadásul a Müpa Magyarországon egyedüliként tagja az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO), amely a kontinens legjelentősebb koncerttermeit kapcsolja össze, és támogatja a helyszínek közötti együttműködést és tudásátadást. Az ECHO-tagintézmények együttműködésének köszönhetően a heti virtuális koncertprogram részeként egy-egy európai koncertterem és előadóművészeti központ online közvetítéseibe is belekóstolhat majd a közönség.

Ezzel az országokon átívelő közvetítéssorozattal egy régi tervünk valósult meg: ennek a 22 kiváló koncertteremnek az összefogása az európai kultúra erejét közvetíti, és azt üzeni, hogy bízzunk egymásban, a kultúránkban és a jövőben! – emelte ki a vezérigazgató.

(c) Posztós János, Müpa, Az épület kívülről-
Fotó: (c) Posztós János, Müpa, Az épület kívülről

Az ECHO előadásait a Müpa Facebook-oldalán, míg a további közvetítéseket a mupa.hu weboldalon, a Müpa YouTube-csatornáján és a közösségi médiában követheti a közönség.

Fotó: Müpa/Posztós János
Névjegy
Fotó: mupa.hu
Káel Csaba

Kossuth-díjas film- és operarendező, producer, a Müpa vezérigazgatója, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2019. szeptember 1-től a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Nős, három gyermek édesapja. 


Kapcsolódó cikkek