Koncert
Walczer Patrik | 2020.11.27. | Aktuális

Köszönjük, Magyarország! – Meghosszabbított határidővel

Fél évvel meghosszabbították a Köszönjük, Magyarország! pályázat teljesítési határidejét, így azon előadó-művészek, akik eddig nem tudtak eleget tenni az általuk vállalt kötelezettségeknek, 2021. június 30-ig pótolhatják elmaradásukat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavasszal Köszönjük, Magyarország! címmel hirdetett felhívást a független előadó-művészek támogatására. A Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül a könnyűzenei műfajban alkotóknak igyekeztek segítséget nyújtani. Mint ismert, a pandémiás időszakban sokan maradtak koncertek, előadások, egyéb fellépések nélkül, ezáltal pedig anyagi veszteség érte őket.

A támogatással egyrészt a nehéz helyzetbe került művészeket segítették, másrészt megteremtették annak a lehetőségét, hogy az első hullám után a nyertesek fellépéseit, előadásait központi forrásból finanszírozva, a kultúrának ebben a szegletében is újrainduljon az élet.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a mai napon ismertette, hogy fél évvel meghosszabbították a pályázatok teljesítési határidejét, így akik a második hullámig nem tudtak eleget tenni a kötelezettségeiknek, azoknak június 30-ig lehetőségük marad a pótlásra. Továbbá bejelentette, hogy az idei év sikerességére való tekintettel a Köszönjük, Magyarország! projektet 2021 januárjától megújuló formában szeretnék folytatni.

A korábbi pályázattal kapcsolatos információk itt tekinthetők meg.

Fotó: Pixabay
Névjegy
Fotó: PIM
Petőfi Irodalmi Múzeum

A Petőfi Irodalmi Múzeum célja a magyar irodalmi örökség minél teljesebb körű gyűjtése, feltárása, a klasszikus és kortárs magyar irodalom sokoldalú bemutatása és közvetítése a világ sokféleségét elfogadó, anyanyelvi és kulturális identitás támogatásának jegyében. További célkitűzése a széles körű társadalmi beágyazottság megvalósítása, a kulturális emlékezet ébrentartása és folyamatos gazdagítása az irodalom és a társművészetek közötti párbeszéd személyes és közösségi élményeinek biztosításával.


Kapcsolódó cikkek