Pofozza fel magát a Czája!

Legendás budapesti csibész volt Czája József (1884–1947) többszörös díjbirkózóbajnok, artista, cirkuszalapító, erőművész, valamint hírhedt kocsmai verekedő.

A Czája fivérek

Az 1882-ben, népes családban született Czája József. Az öt testvére közül még három, Bertalan, Gusztáv és János profi birkózóként keresték kenyerüket. A leginkább pankrációra hasonlító küzdelmeiket a városligeti cirkuszokban vívták, a közönség legnagyobb örömére. Ekkoriban a mérkőzéseket nem a pontozás döntötte el, hanem a versenyzők ereje és a kitartása. A küzdelem a feladásig vagy az ellenfél két vállra fektetéséig tartott.

A Czája testvérek meccsei szinte mindig a papírforma szerint alakultak, vagyis valamelyik Czája testvér győzelmével végződtek. A Czája fivérek így idővel, azaz a XIX–XX. század fordulójára Magyarország leghíresebb profi birkózói és a hazai amatőr birkózók legelső edzői lettek.

A legkiemelkedőbb eredményeket József érte el – többszörös világbajnok lett –, de nem csak a ringben nyújtott sportteljesítményeiről volt híres. A görög-római klasszikus birkózási stílust favorizálta, azt terjesztette és tanította. Különös természete miatt az akkori pesti éjszakai élet legelismertebb alakja lett belőle.

Híresen nagyokat ütött, és persze nagyon gyorsan el is járt a keze. A kocsmákban, kávéházakban, illetve a legkülönbözőbb vendéglátóipari egységekben vívott nyertes verekedéseiből kovácsolt hírneve futótűzként terjedt a fővárosban.

„Pofozza fel magát a Czája!” – Így szólt az akkori „rosszkívánság”.

Ennek hallatán a megátkozott illető lelki szemei előtt leperegtek azok a képek, amelyek rá vártak volna abban az esetben, ha az átok valóra válik. Persze nem ok nélkül, hiszen Czája leghíresebb kocsmai verekedése szinte beleégett a köztudatba.

Kocsmaharc

1913 egyik napján a reggeli lapokban megdöbbentő felhívás jelent meg: egy Holubén nevű szemtelen birkózó kihívta Czáját egy mérkőzésre. Mivel a véletlen tudja a legnagyobb poénokat gyártani, bajnokunk még aznap este összetalálkozott kihívójával a Figaró kávéházban, amely kizárólag az úri közönséget kiszolgáló kultúrintézménynek számított akkoriban. 

Azt beszélték, hogy amikor Czája belépett a helyiségbe, borítékolni lehetett pár pofon elcsattanását.

Miután megpillantotta riválisát, összeakasztották bajszukat, szó szót követett, majd Czája elkiáltotta magát: „Ezennel megnyitom a mérkőzést!” Majd egy hatalmas nyaklevest kent le Holubének.

Kitört a tömegverekedés, és Czája mellett mindig ott vigyorgó fivérei is beavatkoztak a harcba.

Hulobén vesztésre állt, ezért az ő társaságát erősítő egyik barátja revolvert húzott elő, és Czáját fejbe, az egyik testvérét pedig nyakon lőtte.

A kávéházban történt incidensről a sértett fél így nyilatkozott a csendőröknek: „Czája József minden ok nélkül fejbe vágott, a másik Czája, János pedig egy széket vágott hozzám, és fültövön ütött. Én revolvert vettem elő, és lelőttem volna mindkettőt, ha még egyszer hozzám nyúlnak.”

 A fejlövéstől Czája József megtántorodott, majd a földre zuhant. Persze azonnal mentőt hívtak hozzá, de a golyó nem okozott komolyabb sérülést, még a több liter vérveszteség ellenére sem.

Czája szerette a cirkuszi munkáját. Biztos ezért nem akarta, hogy a szerinte apró sérülése miatt elmaradjon az esti előadása. Fejlövése ellenére még aznap este birkózni akart a Beketow cirkuszban, de szerencsére a barátai lebeszélték erről az őrültségről.

Rabló a pácban

Egy másik anekdota szerint Czáját egy alkalommal megpróbálta kirabolni két útonálló. Valószínű, hogy a mulatozásból a sötétben spiccesen hazafelé botorkáló birkózót nem ismerték fel. Pedig Czája pofonjai átírták az akkori alvilág kétes alakjainak fejében az erőviszonyokról dédelgetett álomképeket.

– Mennyi az idő, kedves uram? – kérdezte az egyik útonálló, egy fa mögül előlépve, fenyegető stílusban.

Abban pillanatban a ligeti égbolt közepéről elkúszó felhő mögül előbukkanó hold fátyolos fénye megvilágította Czája arcát.

A rabló pedig felismerte. Elrettent. Tudta, hogy mi következik, ahogy Czája szemébe nézett.

– Jó, jó, jó estét Czája úr, kérem... – dadogta félszegen, miközben a reszkető lábaiból elillant vérre gondolt.

– Most jó estét, de ha nem volnék Czája, most nem volna jó estét – érkezett a felelet a bajnoktól, majd lekevert egy akkorát az illetőnek, hogy annak a feje előbb ért földet, mint a teste vagy a lába.

Egy harmadik legenda szerint Czája József kihívta a Beketow cirkusz profi birkózóját, Ciklopot, más néven a „bikaölő angolt”. Ez el is fogadta a kihívást, még hencegett is, hogy leüti, ahogy a bikákat szokta... A ringben azonban, amikor az angol meglátta a hatalmas termetű Czáját életnagyságban, futva menekült a vészkijárat felé, amin keresztül aztán nem annyira angolosan, de távozott.

Klasszisok

Czája sportteljesítménye sem volt elhanyagolható. 1913-ban Kecskeméten egy olyan birkózóversenyt hirdettek meg, ahol a világklasszisok is jelen voltak. A színes bőrű világbajnok Murzuk egy igazi kolosszus volt. Gerikoff a kőkemény kozák birkózó és Debie, a németföldi bajnok mind nagy nevű, elismert sampionok voltak.

Czája viszont brillírozott. Mind a három neves versenyző kikapott tőle azon a napon.

Czája és testvérei egyre népszerűbbek lettek. Több ezer ember ment el a meccseikre, amelyek bevételéből már huszonöt százalék illetményt kaptak, és így egyre feljebb kúsztak a gazdag emberek listáján. Ha Czája betért valahová, mindig meggyőződött arról, hogy elbírja-e a testsúlyát az a szék, amelyen éppen helyet foglalt volna. Érdekes, hogy hatalmas, erős testalkata ellenére csak keveset evett, viszont naponta több fej fokhagymát elfogyasztott egészségének megőrzésének érdekében.

Később testvére, János cirkuszigazgató lett, ahol persze József is birkózott. Egyik meccsük közben János rosszul lett, majd szívrohamot kapott. Miközben a kiérkező mentősök a haldokló Jánost elszállították a ring mellől, testvére, József még csak abba sem hagyta a mérkőzést. Szánalom nélkül verte laposra az ellenfeleket, és persze nyert.

1948-ban, hatvanhat éves korában, egy makói mérkőzés után elkapott tüdőgyulladás pár hét alatt vitte el a veretlen bajnokot.

A második világháború, a félelem és halál pora valóban mindenre ráragadt. Olyan emlékeket, történeteket, neveket is ellepett, amelyekre emlékezünk kellene.

Czája József neve szerintem leporolandó.