Nem csak Valentin-nap

Nem csak Valentin-nap

A nemzetközi könyvajándéknaphoz 2013-ban Magyarország is csatlakozott, idén pedig már 44 ország önkéntesei viszik a hátukon a nemes ügyet.

Február 14-ről a legtöbbeknek a Valentin- vagy Bálint-nap jut eszükbe, de 2012 óta már nem csak a szerelmeseket ünnepeljük ezen a napon. Az Egyesült Államokból induló nemzetközi könyvajándéknaphoz 2013-ban Magyarország is csatlakozott, idén pedig már 44 ország önkéntesei viszik a hátukon a nemes ügyet. A cél, hogy minél több gyerek jusson a korának, érdeklődésének megfelelő irodalomhoz. A mozgalom célja, hogy növelje a gyerekek hozzáférési lehetőségeit a könyvekhez, és hogy még többen kedvet kapjanak az olvasáshoz. Erre szükség is van, hiszen a rendszeresen olvasók aránya egyre csökken. 

Kapcsolódó
Olvasó nélkül a világ

Olvasó nélkül a világ

Egyre kevesebb felnőtt olvas, és ez a gyerekekre is hatással van. Mit tehetünk ez ellen?

Hazánkban idén január 22-én, a magyar kultúra napján indult útjára a kezdeményezés kampánya a budapesti XII. kerületi Virányosi Közösségi Házból.

A mozgalomhoz mi is csatlakozhatunk február 14-én:

– ajándékozzunk könyvet egy ismerős vagy rokon gyereknek;

– hagyjunk könyvet olyan nyilvános helyiségben, amit gyerekek látogatnak, például váróterem, játszósarok;

– vagy ajándékozzunk jó állapotú könyvet a helyi könyvtárnak, kórháznak, napköziotthonnak vagy egy olyan szervezetnek, amely használt könyveket juttat el rászoruló gyerekeknek. 

Országos felhívás

A Virányosi Közösségi Házban február 12-ig várják mindazon intézmények – iskolák, óvodák, könyvtárak, művelődési házak – jelentkezését, amelyek meg szeretnék ünnepelni valamilyen formában ezt a napot. Ugyaninnen, a viranyos@viranyos.hu e-mail-címen nyomtatható formátumban kérhető Molnár Jacqueline illusztrátor idei plakátja, amely a könyvajándékozást játékos és vidám formában ábrázolja. 

Virányosi Közösségi Házból-Molnár Jacqueline illusztrátor plakátja a 2021-es Nemzetközi Könyvajándéknapra
Molnár Jacqueline illusztrátor plakátja a 2021-es Nemzetközi KönyvajándéknapraFotó: Virányosi Közösségi Házból

Február 24-ig várják a fényképes, szöveges beszámolókat, amelyeket a honlapjukon is közzétesznek. Február 26-án, pénteken pedig délután 3 órakor Facebook-csatornájukon ünnepélyesen kihirdetik annak a két legötletesebb, legtöbb gyereket megmozgató pályázónak a nevét, akik elnyerik a ház munkatársaiból álló zsűri két díját: egy-egy értékes gyermekirodalmi ajándékcsomagot.

A ház helyi kezdeményezésében (az országos felhíváshoz illeszkedve) határon túl élő magyar gyerekeknek gyűjtenek jó állapotú könyveket, amelyet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársai segítségével juttatnak el a Kárpátalján és Erdélyben élő gyerekekhez, családokhoz.

Mivel ez egy önkéntes szerveződésű ügy, ezért mindenki segítségére számítanak a szervezők, hogy minél több gyerek és felnőtt ünnepelhesse meg a nemzetközi könyvajándéknapot. További információk és érdekességek az esemény Facebook-oldalán érhetők el. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy a közösségi oldalakon használják a #könyvajándéknap2021 vagy az #adjegykönyvetajándékba hashtageket.

Fotó: Pixabay
Kapcsolódó cikkek

Letölthető dokumentumok
Molnár Jacqueline plakátja letölthető formábanletöltés