Legényest táncolt otthon a szóvivő

Legényest táncolt otthon a szóvivő

Farkas Örs, a fiatal politikus ez év február 5-e óta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. A politikai légkör feszes és szigorú, de a fiatalos lendület és kifejezésmód közérthetővé tudja tenni – vallja a szakember, aki online kihívásokhoz csatlakozik, sportegyesületet vezet, és ami a legfontosabb, helyén van a szíve. És persze fogalma sincs, kinevezése óta hányszor ejtette ki a koronavírus kifejezést.

– Talán magad sem gondoltad volna, hogy egy hónappal a kinevezésed után történelmi jelentőségű világjárvány veszi kezdetét. Mennyiben változtatta ez meg a napi rutinodat? Mennyi többletfeladatot adott?

– A koronavírus kisajátította a kommunikációt és márciusra eljutottunk oda, hogy mindent a koronavírus szemüvegén keresztül kell szemlélni. Ez érthető is, hiszen az emberek mindennapjait, lényegében a teljes életüket ez határozza meg. Ennek megfelelően minden információt szeretnének ismerni és pontosan érteni, így a kormányzat több formában folyamatosan tájékoztatja a lakosságot. A koronavírus sokrétű probléma, így meg kell találni a megoldást arra, hogy mindenkihez eljussanak a fontos információk. Mivel én nem szakpolitikusként szólalok meg, így egy adott helyzetben mindenre tudnom kell válaszolni, de legalábbis értenem kell a kérdést és képesnek kell lennem azt a megfelelő helyre irányítani. Ez komoly felkészülést igényel.

– Feltételezem, hogy bárhova mész mindenki kérdezget mit tudsz, mi lesz velünk, mert tudják, „tűzközelben” vagy. Most mindenki azt latolgatja, meddig tarthat ez az időszak.

– Ez pontosan így van. Mindenki szeretne minél több, pontosabb vagy bennfentesebb információt megismerni. A valóság viszont az, hogy nincsenek titkok. Minden nap, még hétvégén is tartunk sajtótájékoztatót, sőt néha többet is, minden információt a közvélemény elé tárunk. Sokkal inkább elkeserítő, hogy egyesek kihasználva a felfokozott érdeklődést, valótlan információk terjesztésével próbálnak figyelmet szerezni. Sajnos rossz tapasztalat, hogy a felmerülő kérdések jelentős része mögött féligazságok vagy egész egyszerűen hazugságok állnak. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, figyelje a kormányzati tájékoztatás különböző felületeit, ott minden számára releváns információt megtalál.

– A járványhelyzet alapjaiban változtat meg dolgokat. Mikor élhetünk végre a megszokott módon?

– Természetesen a vírus elleni védekezés és az abból következő gazdasági válság miatt sok minden át fog alakulni.  Vannak olyan pontok, ahol a változás már most látszik, ilyen például a digitális oktatás, a vásárlási szokások módosulása, a home office kiépítése a cégeknél. Ezeken a területeken pozitív hatása lesz a jelenlegi helyzetnek, hiszen a kényszer miatt felgyorsultak olyan folyamatok, amelyek amúgy is kialakulóban voltak. Van viszont szomorú oldal is a változásoknak, hiszen a vírus elleni védekezés kéz a kézben jár egyes ágazatok hanyatlásával, így például a turizmus, a rendezvényszervezés teljesen leapadt, és a vendéglátás is akadozik. Ezeken a területeken az a cél, hogy a kormány megelőzze a változást, azaz elejét tudjuk venni a vállalkozások teljes megszűnésének, ugyanis az a későbbi újraindulást is nehezítené, nem beszélve arról, hogy százezrek megélhetését biztosítják ezek a területek.

– A gazdasági károkat és veszteségeket látjuk, de szűkítsük most az életmódra, kultúrára a kérdést. Szerinted mi az, amit profitálhat a társadalom a jelenlegi helyzetből?

– Nagyon tanulságos időszakot élünk, a második világháború óta nem volt hasonló helyzet. Napjainkra gazdaságközpontú gondolkodásmód jellemző, és senki nem gondolta, hogy a modern világot a gazdaságon kívül bármi mással térdre lehet kényszeríteni. Erre tessék, néhány hónap leforgása alatt az egész világ térdre esett. Ráadásul a nehézségek ellentétes hatású lépéseket igényelnek, hiszen valaki vagy a járvány ellen védekezik, vagy a gazdasági visszaesés ellen küzd. Mindez át kell, hogy formálja a világról alkotott képünket, és ennek megfelelően kell szerveznünk az életünket a jövőben. Egy biztos, örüljünk neki, hogy Magyarország az elmúlt 10 évben fegyelmezett és szorgalmas volt, ugyanis ennek köszönhetően most saját magunkon segítünk és a kormány még arra is képes, hogy az embereknek segítsen. Ha csak 2008-ra gondolunk vissza, akkor az országnak 19 nap után kellett külső segítséget kérnie. Ebből az is következik, hogy a munkaalapú társadalom erőssé tesz bennünket, így erre kell építsünk a jövőben is.

– Részt vettél a Legényesezz Otthon! online kihívásban. Mióta néptáncolsz? Mit gondolsz ezekről az online kampányokról, jó hatással vannak a közhangulatra?

– Sajnos aktívan már nem táncolok, de korábban csaknem 20 éven keresztül határozta meg az életemet. Ennek megfelelően barátaim jelentős részét is ebből az időszakból ismerem. A néptáncos közösség mindig is híres volt arról, hogy nehéz helyzetekben feltalálja magát. És nem is csak magát. A néptánc egyszerre élhető dolog és egyben színpadi tevékenység, így nemcsak azokat köti le, akik táncolnak, hanem azokat is, akik nézik. Ennek megfelelően úgy látom, hogy legalább egy ilyen videóval – amit a rendőrség, a honvédség és a mentősök is vállaltak – egészen biztosan mindenki találkozott. Szerintem az ilyen tartalmak nagyon hasznosak, mert egyfelől a legfontosabb üzenet –, hogy maradjunk otthon, ha tehetjük – sokkal több emberhez jut el, aki pedig otthon van, olyan előadásokat nézhet meg, amit normál esetben csak színpadon, küzdőtéren, vagy sportpályán láthatna.

– Mi lesz az első dolog, amit megteszel, miután visszaáll a rend?

– Kialszom magam. A mostani felfokozott hangulatú időszakban ébren tart az adrenalin, de már nagyon hiányzik egy olyan alvás, amikor nem ébresztőre kell felkelni.

– Nagy focidrukker vagy és magad is rúgod a bőrt, ha teheted. Elnöke vagy a tordasi sportéletnek is. Nem hiányzik a közösségi sport?

– Természetesen hiányzik, maga a közösség is és a mozgás is. Az egyik legnehezebb döntés volt a járvány következtében beszüntetni az egyesület mindennemű sporttevékenységét. Ez nálunk azt jelentette, hogy csaknem 400 labdarúgó, teniszező, cselgáncsozó, sportlövő és íjász, köztük nagyon sok gyerek mindennapjai változtak meg. Hetente hívnak fel a szakosztályok vezetői, hogy mikor fogjuk feloldani a korlátozásokat, de sajnos a sport, pláne a közösségi- és kontakt sportok óriási veszélyt jelentenek a fertőzés szempontjából. Több mint egy hónapja lakat van a létesítményeinken és ameddig az Operatív Törzs ellentétes javaslattal nem él, ez így is kell maradjon. Addig pedig mindenkinek elsősorban otthon vagy a lakókörnyezetében, de mindenképp egyedül kell kielégítenie a mozgásigényét.

Fotó: Farkas Örs
Névjegy
Fotó: Farkas Örs

Farkas Örs 1988-ban született Budapesten. A váci Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 2010-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdászként diplomázott, később a Pécsi Tudományegyetemen mester diplomát szerzett. 2010-től az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja, és ekkor Tordas Község önkormányzati képviselőjének is megválasztották. 2012-től a MÁV Zrt.-nél  ingatlangazdálkodással foglalkozott, 2015-től az MFB Ingatlanfejlesztő Zrt. hasznosítási vezetője lett. 2016-ban a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ vagyongazdálkodási igazgatójává nevezték ki. Egy évvel később már kabinetfőnök Józsefváros polgármestere mellett. 2019-ben lett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. 2020 február 5-én nevezték a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének. 


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Életének melyik területére hatott leginkább a járvány?