Több magyar komló, több magyar sör
Lehoczki Dávid | 2020.09.15. | Aktuális

Több magyar komló, több magyar sör

Az agrártárca – összesen mintegy 150 millió forint – vissza nem térítendő támogatással segíti a komlóültetvények telepítését. A támogatásra a növénytermesztők 2020. szeptember 22-ig pályázhatnak. Nézzük is, miért olyan fontos Magyarországon a komló.

A pályázatról

A növény termesztéséhez szükséges talajelőkészítést, a támrendszer megépítését, és az öntözőrendszer kiépítését szolgáló, idén 150 millió forintra emelt keretösszegre augusztus 31-től szeptember 22-ig pályázhatnak az igénylők.

20-30 hektárral nőhet a komlóval beültetett terület

A pályázattal kapcsolatban megtartott kastélyosdombói komlószüreten Dr. Nagy István agrárminiszter reményét fejezte ki, hiszen a 2019-ben elindult kétéves megvalósítási időszak során mintegy húsz-harminc hektárral nőhet a komlóval beültetett terület Magyarországon. Hozzátette, hogy a magyar agrártárca kiemelt szerepet szán az olyan, korábban jól működő ágazatok újjáélesztésére, mint például a nagymúltú komlótermesztés.

Miért is fontos az országnak a komló?

A komlóültetvények telepítésének támogatása azért is fontos, mert egyre kifinomultabb a sörfogyasztás kultúrája Magyarországon, állandó az igény a minőségi hazai alapanyag iránt. A stabil kereslet pedig biztos hátteret nyújthat a gazdálkodók számára, ami így ösztönzést adhat ezen termelési kultúra elsajátításához.

Pelsőczy Csaba / kormany.hu-Dr. Nagy István agrárminiszter a kastélyosdombói komlószüreten
Dr. Nagy István agrárminiszter a kastélyosdombói komlószüretenFotó: Pelsőczy Csaba / kormany.hu

550 hektárról 5 hektárra csökkent a komlóültetvények száma

A Komlót az 1980-90-es években még 550 hektáron termesztették Magyarországon, 2011-ben viszont már csak 5 hektáron. A következő években szinte teljesen eltűntek a komlóültetvények. A korábbi helyzet visszaállítására indult el 2019-ben az a támogatás, amely során 100 millió forintot csoportosított át az agrártárca az új komlóültetvények telepítésének támogatására. Idén ezt az összeget 150 millió forintra emeltek. Információink szerint egy hektárnyi komlóültetvény beruházása nagyjából 8 millió forintba kerül.

A mezőgazdaság a járvány alatt sem állt meg

Mivel a mezőgazdaságra semmilyen hatással nincs a koronavírus-járvány, ezért megfelelő lehet azoknak az embereknek is földműveléssel foglalkozni, akiknek eddig forrás hiányában parlagon maradt a földjük. Mindemellett a kormány ezzel a támogatással lehetőséget és munkát teremt az ország azon térségeiben, ahol az elmúlt évtizedek leginkább a szegénységről szóltak. Ma Magyarországon a mezőgazdaság családok ezreinek biztosítja, hogy értékteremtő munkát végezhessenek.

A Heineken is fantáziát lát a komlótermesztésben

A hazai sörárpa-felhasználás mellett a Heineken vállalatcsoport fantáziát, jó üzleti lehetőséget látott a magyar komlótermesztés felkarolásában, amely az első, egyhektáros ültetvény teljes körű finanszírozásában öltött testet Kastélyosdombón (a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet programja a HEINEKEN Hungária támogatásával az ország olyan területén valósult meg, ahol kevés a munkalehetőség és nagy a szegénység). A Heineken piaci háttere és az ültetvénytelepítési támogatás minél több dolgozni vágyó család számára jelent lehetőséget, és biztos jövedelmet a jövőben. A Heineken a kastélyosdombói komlót a Soproni márkájukhoz használják majd fel, céljuk pedig az, hogy a jövőben a termék előállítása során kizárólag a hazai piacról szerezzék be ezt az alapanyagot.

MTI/Sóki Tamás-Komlószüret Kastélyosdombón
Komlószüret KastélyosdombónFotó: MTI/Sóki Tamás

Igazi egzotikum lehet a magyar komló

Megkerestük Csanád Mártont, a Hara'Punk Brewing kézműves sörfőzde egyik alapítóját, hogy mi a véleménye a magyar komló „visszatéréséről”. Márton elmondta, hogy igazi egzotikum lehet a magyar komló, hiszen korábban sokan úgy gondolták, akkor lesz egzotikus a komló, ha Új-Zélandról érkezik, viszont az új ültetvényekkel fordulhat a kocka és keresettebb lehet majd a hazai termék. Biztos, hogy lesz egy olyan réteg a sörfogyasztók között, akik utaznak majd a magyar komlóból készült sörökre.

Hidegkomlós eljárástól lesz igazán illatos a sör

Csanád Mártontól megtudtuk azt is, akkor lesz igazán finom és illatos a sör, ha hidegkomlós eljárással készítik, amely Magyarországon sokáig felfedezetlen terület volt. A sörerjesztés végeztével, miután visszahűtötték 0 fokra a sört, hozzáadnak még plusz komlót, például 1000 literbe 10 kilogrammot. Így a komlóban található illóolajoktól lesz igazán illatos és ízes a termék. Továbbá, az igazi sörfőzésnél elengedhetetlen a minőségi alapanyag és a magas szintű szakértelem. Mindemellett az is fontos, hogy figyeljék az új trendeket, a világpiacot és nem utolsó sorban az új technikákat.

Felhasznált források: kormany.hu / MTI

Fotó: Pelsőczy Csaba / kormany.hu
Kapcsolódó cikkek

Víz helyett sört ittak a magyarok

Sopron környékén a bor mellett a sörnek is nagy hagyományai vannak. Az erre utaló első emlékek a 16. századig nyúlnak vissza. A törökök kiűzése (1686) után a járványok leküzdésében a sör is szerepet játszott. Akkoriban a vizet csak forralva fogyasztották, félve a fertőzésektől. Ennek nyomán indult el a sörfőzés, melyet az osztrák, bajor betelepülők is segítettek.

Hatmillió hektoliterrel fogyasztunk évente

Egy kimutatás szerint 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon. A hazai, 120 millió korsó feletti éves mennyiség túlnyomó többsége továbbra is magyarországi sörgyárakban és sörfőzdékben készül.