Új arculatot keres a Néprajzi Múzeum
Lehoczki Dávid | 2020.09.03. | Aktuális

Új arculatot keres a Néprajzi Múzeum

Háromszázezer forint díjazású arculati pályázat.

Rövidesen költözik a Néprajzi Múzeum. Az új, megdöbbentően eredeti építészeti megoldásokat felvonultató helyszínre megújult logóval és arculattal szeretnének beköltözni, ezért 300 ezer forint díjazású arculati pályázatot hirdetnek.

A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek egymással.

Az intézmény 1973 óta működik a korábbi Igazságügyi Palota épületében, a Kossuth téren. Az építkezés már elkezdődött, a múzeum pedig előreláthatólag 2022-ben költözik a minden szakmai és látogatói igényt kielégítő új épületbe, az Ötvenhatosok terére, ahol a tervek szerint a gyűjtemény eddig raktárban pihenő, kevésbé ismert kincseit is megismerheti a nagyközönség, többek között a népzenei és hangszergyűjteményt, vagy a hatalmas nemzetközi gyűjteményt is.

Az elmúlt másfél évtizedben használt vizuális elemek elsősorban a gyűjteményeket és a főbb kutatási területeket reprezentálták, viszont az új helyszínen lehetőség lesz arra is, hogy az új, karakteres épület is szerephez jusson.

A megújulás nem csupán földrajzi és strukturális, hanem az intézmény arculatát is érinti, ezért nyílt pályázatot hirdetnek logójuk és arculatuk megújítására. A pályázati kiírásban szereplő főbb üzenetek elsősorban az intézmény küldetésnyilatkozatában is szereplő értékeket képviselik, a múzeum ugyanis Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, óvja, kutatja és közvetíti a magyarországi, az európai és az Európán kívüli közösségek kulturális emlékeit.

A megjelenítésnél fontos elvárás, hogy az arculat legyen egyedi, harmonikus színvilágú, jól átlátható, letisztult, elegáns, markáns, megjegyezhető és könnyen azonosítható. Reflektáljon a Néprajzi Múzeum által képviselt értékekre, a magyar és nemzetközi etnográfiai gyűjteményeire és azok sokszínűségére, az általuk képviselt tudásra és megszerezhető élményre. Mindemellett olyan kreatív megoldásokra épüljön, melyek szakítanak a sablonos, szimbolikus ábrázolással, mégis utalnak a helyre, annak speciális tematikájára, esetleg az egyedi új épületre.

Városliget Zrt. látványterve-
Fotó: Városliget Zrt. látványterve

Pályázni a kiírásban szereplő elvárásoknak megfelelően 2020. október 26-áig, hétfőn 16 óráig lehet. A beérkezett pályázatokat 2020. november 11-ig bírálják el, majd november 12-én tartják meg az eredményhirdetést.

A nyertes pályázó 300 ezer forint jutalomban részesül. A Néprajzi Múzeum – nem kötelező módon – a nyertes pályázóval az arculat várható további, fent említett megjelenítési formáinak tervezésére szerződést köthet.

Fotó: Városliget Zrt. látványterve
Névjegy
Fotó: Thaler Tamás

A Néprajzi Múzeum alapításának terve 1872. március 5-ére nyúlik vissza, amikor Xántus Jánost kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Etnográfiai Osztályának őrévé. (Ennek emlékére március 5-én rendezik meg minden évben a Néprajzi Múzeum napját.) Első kiállítása is Xántus János nevéhez fűződik. A múzeum 1973-ban költözött mai helyére, az egykori Magyar Királyi Kúria számára 1896-ban Hauszmann Alajos tervei szerint elkészült igazságügyi palotába, az V. kerületi Kossuth Lajos térre. Várhatóan 2022-ben költözik a jelenleg építés alatt álló új épületegyüttesbe, az Ötvenhatosok terére.


Kapcsolódó cikkek