Vadlazac workshop – Budapest OFF
Walczer Patrik | 2020.10.06. | Aktuális

Vadlazac workshop – Budapest OFF

Egy különleges novelláskötet diákoknak, pedagógusoknak – mindenkinek, aki szereti Budapestet.

Az Ifjú Budapest volt a Vadlazac workshop-sorozat 2020-as őszi évadának bevezető eseménye, melyen elsősorban a középiskolásokkal foglalkozó pedagógusoknak nyújtottak támpontokat, ötleteket ahhoz, hogy hogyan dolgozzák fel az iskolákban a kortárs szövegeket.

Az online közvetített eseményen Vincellér Katalin, a Veres Pálné Gimnázium tanára mutatta be a műhelymunka résztvevőit, majd arról beszélt, hogyan jelenik meg a tér az epikus művekben. Megjegyezte, hogy egy városnak a története valamilyen szinten az ott élők életében is jelen van, hiszen látják, feltételezik és ismerik az adott hely múltját. Úgy véli, a budapestiek nem tudnak elmenni úgy egy-egy épület előtt, hogy ne tudatosítanák magukban azt, hogy az adott városrész mennyi emléket hordoz magában.

A beszélgetés és az előadások alapvetően a Budapest Off nevű, 2018-ban megjelent tizenhárom novellát tartalmazó kötetről szólt. Margittai Zsuzsanna művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum munkatársa a művészettörténész szemszögéből járta végig a témát. Elmondása szerint Budapest a szépirodalom számára nagyon termékeny alapot jelent.

Ezután röviden ismertette a Budapest Off című könyv keletkezésének történetét, majd kiemelte Kárpáti Tibor nemzetközileg elismert illusztrátor pixelszerű munkáit, melyek fellelhetők a kötetben. Margittai Zsuzsanna elmondta, hogy az alkotó az illusztrációk készítése közben segítségül hívta a Google Térkép Streetview nézetét is, mely sok esetben inspirálta őt. Például az Astoria környékét úgy ábrázolta, hogy a budapesti lét elengedhetetlen szereplői, a galambok is helyet kaptak rajta. 2018-ban a Pagony könyvesbolt pincerendszerében térspecifikus felolvasószínház keretében bárki „bebarangolhatta” a novellák történeteit.

Dr. Brutovszky Gabriella, a Jedlik Ányos Gimnázium magyartanára a második előadásban módszertani segédleteket mutatott be, illetve azt, hogy hogyan dolgozták fel a Budapest OFF kötetet. Megjegyezte: érdekes, hogy a diákok rácsodálkoztak a főváros sokszínűségére.

A 2018-ban megjelent kötetet már akkor összekapcsolódott a kávéházi kultúrával. A 10. évfolyamosok még csak ismerkedtek a szöveggel, a következő évben mélyebben, más szemszögből nézték meg a várost, míg végzősként irodalmi séta keretében barangolják be a novellákban szereplő helyszíneket.

Azt is megtudtuk, hogy Dr. Brutovszky Gabriella elkészített egy digitális puzzle-t, melynek lényege, hogy a műben szereplő illusztrációkat kellett összerakniuk a tanulóknak. Egy másik feladat során a novellacímeket például emojikkal, hangulatjelekkel kellett leírniuk, itt a kreativitásukra volt szükség. Máskor a novellában szereplő helyszíneket kellett összeszámolni és ehhez kapcsolódva a kedvenc fővárosi helyszínüket is megnevezhették.

Vincellér Katalin, dr. Brutovszky Gabriella és Margittai Zsuzsanna az előadások után többek között arról beszéltek, hogy minden egyes novella másként használja fel Budapestet, emiatt sokféle értelmezése jelenik meg a városi térnek. Az is szóba került, hogy a most bemutatott lehetőségeken túl a kötet a vizuális kultúra egyes változatainak megismertetésére is alkalmas.

Fotó: Kárpáti Tibor illusztrációja a Budapest Off kötetből
Névjegy

A Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) által alapított Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) célja a magyar nyelven született minőségi gyerek- és ifjúsági irodalom szerzőinek és kiadványainak népszerűsítése. Az IGYIC ernyőszervezet, amely projektalapon együttműködik az irodalom és a pedagógustársadalom számos szervezetével és intézményével. (Forrás: IGYIC Facebook)


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön olvasta már a Budapest OFF kötetet?