Elfelejtünk olvasni?
Az olvasás képességét lehetővé tevő neurális kapcsolódási kör finoman, de gyorsan változik az emberek agyában és ennek következtében egyre kevésbé tudunk elmélyülten olvasni – írja Maryanne Wolf, a Kaliforniai Egyetem idegkutatója a Guardian-ban. A következmények messzemenőek lehetnek.
Az emberek már nem úgy olvasnak, mint régen és ennek messzemenő következményei is lehetnek. Az olvasás modernkori problémájával nemrég mi is foglalkoztunk itt a Hajónaplón. Az a cikk szintén azt firtatta, hogy vajon mikor felejtett el az ember tartósan és elmélyülten olvasni. Az írást szintén a Guardianból emeltük át, de a korábbi írás más oldalról közelítette meg ugyan azt a problémát. Végső következtetésként akkor a folytonos összeköttetést (állandó értesítéseket) és a közösségi média oldalak kvázi-függőséget okozó természetét okoltuk koncentrációs képességünk lanyhulásáért, aminek következtében már nem tudunk egy írás mellett hosszasan elköteleződni. Maryanne Wolf kicsit más szempontból vizsgálja a kérdést és nem a koncentráció hiányát helyezi a középpontba, hanem egy az emberi agyban végbemenő változást és annak okait. Wolf szerint ugyanis az olvasás képessége alatt megrejlő neurális kapcsolódási kör finoman, de gyorsan változik. A jelenség mindenkire hatással van – az olvasni még nem tudó kisgyerekre és a több száz könyvet maga mögött tudó felnőttre egyaránt.
Amikor mi, laikus emberek az evolúcióra gondolunk, akkor rettentő lassan, év tíz-százezredek alatt végbemenő változásokat képzelünk el. Ennek fényében hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az elmúlt pár ezer évben az ember evolúciós értelemben már nem változott számottevően, így még csak nem is sejtenénk, hogy egy olyan fontos képességünkre, ami végül megalapozott az emberi civilizációknak, mindössze 6000 éve tettünk szert. Bizony, idegkutatók szerint az ember mindössze 6000 éve tanult meg olvasni (az emberiség legelső írásos emléke i.e. 3500 körülről származik), hiszen ekkortájt alakult ki az agyban az a kapcsolódási kör, ami a komplex olvasást egyáltalán lehetővé teszi. Ez a kapcsolódási kör egy olyan primitív mechanizmusból fejlődött ki, mely eleinte csak alapvető információk feldolgozására volt alkalmas (mint, hogy hány kecske van éppen a nyájunkban). Wolf azt nem árulja el, hogy ez a kapcsolódás kör egészen pontosan hogyan is fejlődött 6000 éve a ma is használatos mélyolvasásra képes aggyá, azt viszont igen, hogy milyen képességeket is köszönhetünk ennek: a mai olvasó agynak köszönhetően olyan dolgokra vagyunk képesek, mint a tudás internalizálása, analogikus érvelés, következtetés (dedukció), különböző perspektívák figyelembevétele (empátia) és a kritikus gondolkodás. A UCLA (Kaliforniai Egyetem) munkatársa szerint a digitális kor eljöttével viszont veszélybe került ez az agyi kapcsolódási kör és olyan átalakuláson megy keresztül, aminek következtében egyre kevésbé tudunk részletekbe menően olvasni.
Wolf nyomatékosítja, hogy cikke nem csak egy újabb fejezet a „nyomtatott vs. digitális” vitában. Itt nem arról van szó, hogy az innováció és a digitalizáció inherensen rosszak lennének, pusztán fontos látni, hogy ez a fejlődés áldozatokkal is jár. Egy ilyen áldozat most a mélyolvasó idegi kapcsolódási kör, ami a digitális átállásnak köszönhetően átalakulóban van. Felmerülhet a kérdés, hogy az agyunk egy ilyen alapvetőnek gondolt funkciója mégis hogyan tud évtizedek alatt ilyen gyökeresen megváltozni, a válasz pedig abban rejlik, hogy ez a funkció nem is olyan alapvető, mint hinnénk.
Wolf állítása szerint ugyanis az olvasási kapcsolódási kör nem genetikailag öröklött, velünk születő valami, mint például a látás, hanem csak utólag fejlődik ki a megfelelő környezetben. Hovatovább, ez a kapcsolódási kör adaptálódik a környezetéhez, azaz minden emberben máshogy fejlődik, attól függően, hogy milyen írási rendszerben tanulunk illetve, hogy milyen mediátort (közvetítő eszközt) használunk a tanuláshoz. Amennyiben a domináns mediátor a gyors, multi-tasking orientált és nagy mennyiségű információ-feldolgozásra alkalmas folyamatoknak kedvez – mint a jelenleg egyre elterjedtebb digitális közvetítő eszközök –, akkor az olvasási kapcsolódási kör is e szerint fog fejlődni. Hogy ezt kicsit konkretizáljuk, gondoljunk arra, hogy a mai gyerekek már rengeteg időt töltenek tabletek előtt és ugyan az iskolában szerencsére még könyvekből tanulnak, otthon már a tableten fogják gyakorolni az olvasást, miközben azt használják. Patricia Greenfield, a UCLA pszichológusa szerint a digitális mediátorok mellett kevesebb idő jut az olvasott szövegek mélyebb értelmezésre, a mélyolvasására – így az ehhez kapcsolódó folyamatok, mint a kritikus gondolkodás és az empátia például nehezebben fejlődnek. Ez egyébként nem csak a gyerekekre igaz – a figyelmes olvasás által mindenki fejlesztheti e képességeit.
Az olvasás digitalizálásának negatív hatásairól egyébként több felmérés és kutatás is beszámol. A neves irodalomkutató és a Yale Egyetem irodalomtanára Mark Edmundson is beszámol például a fiatalok „kognitív türelmetlenségéről”, ami abban mutatkozik meg leginkább, hogy egyszerűen nem hajlandóak hosszú műveket elolvasni. Ez azon túl, amiről a mi korábbi cikkünk is értekezik, Wolf szerint azzal is magyarázható, hogy a diákok egyszerűen nem is képesek figyelmesen olvasni.
A cikk természetesen azokat a kutatásokat is idézi, mely szerint a nyomtatott könyvből való olvasás sokkal hatékonyabb, mintha digitális e-olvasókból tennénk azt. Nevezetesen az emberek jobban fel tudják idézni az események sorrendiségét és jobban emlékeznek a részletekre is. A sorrendiségen túl a könyvek fizikai jelenléte, térbelisége is segíti a mélyebb megértést. A könyvek tapintása és szaga, a lapok suhogásának hallása, mind segítenek abban, hogy közelebb hozzák az olvasónak a tartalmat – az érintés például ad a szavaknak egyfajta geometriát, egy „ott van” érzést, az emberek számára pedig fontos, hogy térben is el tudják helyezni a dolgokat.
Ziming Liu, a San José Egyetem munkatársa szerint a felületes olvasás az új norma. Az emberek egyre inkább úgynevezett „F” vagy „Z” mintában olvasnak, azaz csak a bekezdések első sorát olvassák el rendesen, a többi fölött pedig csak felületesen átsiklanak, kiszemezgetve a fontosabb információkat. Ezzel viszont nem tudják a mélyen rejlő összefüggéseket feltárni, az érzelmeket megélni vagy a szépséget meglátni.
Maryanne Wolf zárásként megosztja velünk nem túl derűs gondolatait a kérdés kapcsán. Wolf szerint a probléma túlmutat az olvasáson: ha hozzászokunk a felületes olvasáshoz, akkor ahogy erodálódik a kritikai gondolkodásunk, úgy leszünk egyre fogékonyabbak a hamis információkra, a felületesen megírt fake-news-okra.
Bizakodásra is lehet viszont okunk, hiszen Wolf emlékeztet, hogy amilyen könnyen végbemegy éppen az agyunkban ez a változás, olyan könnyen visszájára is lehet azt fordítani. Az eszközeink és a tudásunk meg is van hozzá, a kérdés már csak a hogyan – hogyan is tudunk újra megtanulni mélyen, elmerülten olvasni ebben a digitális korban.
Forrás: The Guardian
