Megtizedelt nemzedék
Rácz András | 2020.12.18. | Életmód

Megtizedelt nemzedék

A nagy generációt, a szabadságért annyiszor szenvedett korosztályt egy agresszív vírus tizedeli. És ők ezt ismét védtelenül fogadják.

Él velünk egy nemzedék, amelyik a negyvenes évek derekán született, a háború fájdalmában, szomszédjaink elhurcolásának idején, Budapest ostromának dübörgésében, a romok között, a diktatúra árnyékában. Egy nemzedék, amelynek szüleit kivéreztette a világégés, amely nem a gyarapodó, hanem a romok közül kikapaszkodó családba érkezett, amely kényszeredetten ugyan, de zengte „a dalt üde mámoros ajkkal”, amelynek eszmélő szabadságvágyát eltaposták a szovjet tankok.  Egy nemzedék, amely felserdülve úgy szegült szembe a kölyökkorában tomboló, végtelen borzalommal, ahogy tudott: sosem volt időkbe vetett hittel, beatkoncertekbe szédült lélekkel, szexuális forradalomba feledkezett szívvel, Marxról, Maóról és Marcuse-ről vitatkozó okos szóval.  

Ők lettek a nagy generáció.

És valóban: ők lettek az a generáció, amelyik sikeresen helyt állt az átalakult világban, amelyik feladatot talált a konzervipar, a konfekcióruha, a házgyári lakás, egyszóval a tömegtermelés eltömegesedő társadalmában, amelyik otthont teremtett a hagyományos közösségeket szétrobbantó rendszerben.

Bizonyára sokáig sokan hitték közülük, hogy a XX. század derekán kialakuló modernitás jobb lesz, mint az, amelyikben megszülettek, bizonyára sokan remélték, hogy a szocializmus szűkre szabott keretei csak időlegesek lesznek, s bizonyára sokan felismerték, hogy ha szembefordulni nem is lehet az elnyomással, azért a privát szféra burkában felépíthető valami bensőséges mikrovilág.

Megtették, amit tehettek: elviselték a diktatúrát, s közben szerettek, szültek, neveltek. Feszegették az egyre puhuló rendszer kereteit, géemkáztak, ügyeskedtek, kiírták a nyaraló kerítésére, hogy zimmer frei, és mindent megtettek azért, hogy olyan életet teremtsenek gyermekeiknek, ami hasonlít a Nyugatról kapott ideákhoz, hasonlít ahhoz, amiről nagyszüleik meséltek, hasonlít a polgári léthez.

Nem túlzó állítás az sem, hogy végül ők hozták el a rendszerváltást. Ha aktívan talán kevesen is vettek részt közülük a harminc évvel ezelőtti átalakulásban, az egészen bizonyos, hogy akkoriban ők voltak a társadalom derékhada: negyvenes, ötvenes asszonyok és férfiak. Támogatásuk, egyetértésük, közösségi létük, párttagságuk, plakátragasztásuk, szavazatuk nélkül semmi nem történhetett a XX. század utolsó évtizedeiben.

Ha végigpillantunk ennek a nemzedéknek az életén, útkeresést és zsákutcákat, ismétlődő nekibuzdulásokat és feladott reményeket, gigászi erőpróbákat és tragikus kudarcokat látunk. Mégis ők azok, akiknek keze érintése mindent átalakított, mindent, az egész világot. Általuk vált szabaddá a szerelem, ők teremtették meg azt a korábban ismeretlen személyes függetlenséget, amely a választható életstratégiákat egyenlő értékűvé tette – és végső soron ők teremtették meg hazánk szuverenitását is.

Fortepan, Erdei Katalin-
Fotó: Fortepan, Erdei Katalin

Talán nem olcsó pátosz, ha szabadsággenerációnak nevezzük őket.

Ma már a kor bölcsességével néznek ránk. Nagyanyák, nagyapák, dédik, tántik, onklik lettek. Mérhetetlenül gazdag életük tapasztalataival ölelik magukhoz unokáikat, tudván – hiszen Petőfi óta mi mind tudjuk –, hogy a szabadság szeretet nélkül keveset ér. És ők játszótérre vagy óvodába ballagnak unokáikkal, vigyáznak rájuk, ha a szülők csöppnyi szabadságra vagy szerelemre vágynak, vasárnapi ebédet készítenek, hóembert építenek, horgászni tanítanak, mikor mit kell tenniük. Ma már nem lázadnak. Ők adják az erőt, a múltat, az alapot, amelyen nagyra nőhet a család.  

S most ezt a nemzedéket tizedeli a járvány.

Sorra halnak szüleink, nagyszüleink. A rettenetes statisztikát az elhunyt hírességek listája is mutatja: Bertók László, Szőcs Géza, Benkő László, Bergendy István... Nem folytatom, mert az eddig elvesztett hétezernéhányszáz emberünk között most már mindannyiunknak akad egy-két ismerőse, rokona, szerette. És a szeretet oldaláról nézve mindegy, ki miféle hírnévre tett szert élete során.

A nagy generációt, a legnagyobb nemzedéket, a szabadságért annyiszor szenvedett korosztályt most egy ostoba vírus tizedeli. És ők – mint annyi mindent a történetük során – ismét védtelenül fogadják a vészt. Sokan kiállnak magukért, védekeznek, küzdenek, ahogy tudnak. De olyanok is akadnak, akik már elfáradtak, feladták, s beletörődéssel várják, mit hoz a sors.

Rajtunk is múlik most, hogy le tudja-e gyűrni őket a vírus.

Vigyáznunk kell rájuk!

 

Fotó: Fortepan, Schiffer Pál