Piedone magyar haverja

Piedone magyar haverja

Nem kapott maflást Király Levente.

Király Levente újságíró számtalan alkalommal találkozott Carlo Pedersolival, azaz ahogy a legtöbben ismerjük, Bud Spencerrel. Saját megfontolásból és szorgalomból még halála előtt sikerült a nagy nevű művész életét papírra és vászonra vinnie. Vele beszélgettünk a leghíresebb pofonosztóról. 

Király Levente hatalmas Bud Spencer-rajongó, otthon egész relikviatára van a híres olasz színésztől, például az a hatalmas ing, amit az interjúra is elhozott. Sokunkhoz hasonlóan ő is Bud Spencer alkotásain nőtt fel, egész gyerekkorát meghatározták verekedős filmjei. Olyannyira, hogy harminc évvel később, amikor kipattant az agyából, hogy szeretne találkozni a legendával, még túl is teljesítette saját maga elvárásait.

Eleinte csak egy közös képet akart vele, mégis, amikor 2014-ben létrejött a várva várt találkozó Rómában, egy egész stábot vitt magával. Az interjút követően két évvel aztán az örök társsal, Terence Hill-lel is találkozhatott. Ezek után már nyilvánvalóvá vált Király Levente számára: ha két ilyen értékes beszélgetés is a birtokában van, akkor ebből többet is ki lehetne hozni. Ezek után kezdte el felkutatni és megszólaltatni a színésztársakat, a családtagokat, az ismerősöket, valamint azokat az úszó és vízilabdás társakat, akikkel Bud Spencer együtt versenyzett a helsinki és a melbourne-i olimpián. Az így összegyűlt sztorimozaikokból rajzolódott végül ki a színész valódi alakja, amit egyébként kevesen ismertek addig. 

A négy éven át, öt országban, negyven közreműködővel forgatott dokumentumfilm méltó emléket állít a híres pofonosztónak. Az olaszoknak is annyira tetszett a portré, hogy Király Levente 2019-ben Nápolyban megkapta a San Gennaro-díjat a Piedone nyomában című filmért. Ez volt az első alkalom, amikor ezt a díjat nem olasz, hanem egy külföldi vehette át. Külön érdekesség, hogy ez volt az első életrajzi film is az olasz hírességről. 

A magyarok egyébként is élen járnak abban, hogy leróják tiszteletüket Bud Spencer előtt. Először a világon Budapesten, a Corvin sétányon avatták fel szobrát még 2017-ben, majd Óbudán is elneveztek róla egy parkot. Cserébe ő is nagy becsben tartotta a magyarokat, sokszor meg is fordult Magyarországon, és tudta, hogy mekkora szeretet és kultusz övezi nálunk a nevét.

szeretlekmagyarorszag.hu-
Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu

Saját bevallása szerint egyébként az életben is hasonló volt az általa megformált karakterekhez, annyi különbséggel, hogy a való életben a tenyere nem járt el olyan könnyen, mint a filmjeiben, és a gyakran alakított morcos, magának való figura helyett egy nagyon kedélyes, szívélyes alkat volt.

A kaszkadőrök és mellékszereplők viszont néha megjárták, mert mindenki kedvenc Piedonéjának meglehetősen rossz volt a szeme. Amíg a próbákon még szemüvegben gyakorolta az adok-kapok jeleneteket, addig az éles forgatáskor már anélkül alakított, így nemritkán becsúszott egy-egy nagyobb maflás is a műviek mellé. 

Volt is mitől tartania a színésztársaknak, hiszen Bud Spencer hatalmas termetét és erejét több sportban is kamatoztatta és fejlesztette: az úszás és a vízilabda mellett autóversenyző, rögbijátékos, bokszoló és birkózó is volt. Már ebből is látszik széles körű tehetsége, de ha azt is megemlítjük, hogy hat nyelven beszélt, három egyetemre járt, egyetemi tanár és UNICEF-nagykövet is volt a családapai teendői mellett, akkor kijelenthetjük, hogy univerzális, utánozhatatlan tehetség volt. 

És hogy mi mindent érdemes még tudni a több mint 120 filmet készítő Bud Spencerről? További adomák és izgalmas részletek a Király Leventével készített interjúnkban. 

Fotó: listchallenges.com
Névjegy
Fotó: budspencerofficial.com
Bud Spencer
1929. október 31. – 2016. június 27.

Carlo Pedersoli néven látta meg a napvilágot Nápolyban. Tehetsége már egészen korán megmutatkozott, ötévesen már iskolába járt, tizenhat évesen már hallgató a római egyetemen, jogi és vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott. Mindeközben igen sikeres sportolóvá vált, 1950-ben olasz bajnok 100 méteres gyorsúszásban, az országban először ő kerül egy percen belülre ebben a számban, valamint tagja az olasz vízilabdakeretnek is. Sportolói karrierjét csak a filmezésért hagyta ott, amikor 1967-ben megkapta az első amerikai szerződését. Ekkor vette fel az angolos hangzású Bud Spencer nevet, növesztett szakállt, és itt ismerte meg későbbi legendás partnerét, Terence Hillt is, akivel végül 17 filmben játszottak együtt. A forgatások mellett számos más szerepben is kipróbálta magát: volt légitársasága, gyerekruhagyára és étteremlánca is, de a politikába is belekóstolt. Egész életében nagy filantróp volt, hatalmas összegeket adományozott például szülővárosának, Nápolynak, támogatta a vakokat, gyengénlátókat is. Feleségével, Maria Amatóval 56 évig voltak házasok, három gyermekük született. 


Ajánló | Könyv

A Piedone nyomában könyv a hat fesztiváldíjat nyert mozifilm bővített, írásos változata. Király Levente könyvéből kiderül, hogyan élte át a kis Carlo a világháború borzalmait, milyen nehézségekkel küzdött meg az iskolai évek alatt, hogyan csöppent bele a sport világába, illetve milyen kalandokat élt át Dél-Amerikában, mielőtt színésszé vált. A hat nyelven beszélő egykori bajnok sportoló, aki később az olasz mozi legnagyobb ikonjává vált, filmes karrierje mellett repülőket és hajókat vezetett, gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, de feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket. A könyv történetek sokaságán keresztül mutatja be azt a zseniálisan sokoldalú színészt, akinek a csattanós pofonok, a belapított orr és a morcos tekintete mára már a védjegyévé vált. Izgalmas és mulatságos sztorikat olvashatunk a forgatásokon történt kalandokról, de bepillantást nyerhetünk a sztár magánéletébe is. Tanúi lehetünk egy életen át tartó szerelemnek, örökké tartó barátságoknak és az elmaradhatatlan szakmai összecsapásoknak is.

Fotó: libri.hu

Ajánló | Film

Király Levente nagy sikerű, hat díjat besöprő alkotása 2019-ben került a mozikba. A Bud Spencer életéről szóló dokumentumfilm rövidített változata online is megtekinthető. 

Fotó: videa.hu