Védőmaszkot varrnak az Operában
Kovács Zsófia | 2020.04.24. | Életmód

Védőmaszkot varrnak az Operában

A Magyar Állami Operaház Főigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel beszélgettünk a közösség erejéről, önkéntességről, diákoknak szóló Nemzeti Dalaink kihívásról és a Caranten együttes zeneipari jövőjéről.

– Hogyan befolyásolja a koronavírus az Operaház működését?  Milyen anyagi hátrány érheti az intézményt és a művészeket, dolgozókat a koronavírus miatt?

– Ha a május 4-i héten az Opera nem tud próbákat kezdeni, akkor már őszig nem tudunk játszani. Az elmaradó próbák és előadások szerződéses énekes szólistáinkat érintik a legérzékenyebben, de a fellépések miatt elmaradó pénzek a közalkalmazott művészek (zenekar, énekkar, balettegyüttes) fizetésének csökkenéséhez is vezettek. Az intézmény a szerényebb becslések szerint is több mint félmilliárd forintos hiányt kénytelen elkönyvelni a csaknem kétszáz elmaradó előadása, terembérletek, és egyéb bevételek miatt. Ezzel együtt az Opera működése nem állt le, irodai munkatársaink otthonról dolgoznak, a műhelyek pedig terv szerint legyártják a tavaszra tervezett premierek jelmezeit és díszleteit, mert ezekre a következő évadban mindenképp szükség lesz. Ezen felül az utolsó simításoknál tartunk az Eiffel Műhelyházban, ahova szeptemberig, a reménybeli új megnyitóig a műhelyeknek és a raktáraknak is át kell költöznie.

– Hogyan dolgozzák fel a művészek a színpad hiányát? Milyen lehetőségeket találtak a virtuális térben?

– Ki-ki személyiségéhez mérten áll a kényszerszünethez, vannak, akik a hétköznapjaik történéseit osztják meg a közösségi oldalakon, mások komolyabb vagy viccesebb produkciókat adnak elő, de olyanok is vannak, akik különösebb megmutatkozás nélkül a családjuknak élnek, vagy már a következő évad szerepeit tanulják. Az Opera hétvégenként a Facebook-oldalán közvetíti előadásai felvételeit, illetve a mindennapos éneklésre buzdítja a diákokat Nemzeti Dalaink elnevezésű játékával, amelyben az Opera énekesei által aznap előadott népdalok visszaéneklésével vehetnek részt az általános és középiskolások.

– Mennyire változik meg a szerepköre ilyen helyzetben egy főigazgatónak? Szükséges az alkalmazottak és művészek lelki segítése?

– A szerepköröm nem is annyira, mint inkább a kihívások változnak, illetve többet dolgozom otthonról. Szerencsére mind a hat nagy területen ott vannak az igazgató kollégák, akik operatív munkát végeznek, s így én magam a nagy intézményi és stratégiai kérdésekre koncentrálhatok. A művészeink lelki segítése is fontos, több levél ment már, gondolkozunk előlegfizetésen, de jelenleg az Opera már milliárdos veszteségben van, ezt fontos tudni, tehát szociális intézményként képtelenek volnánk viselkedni. A HR-es és marketinges kollégák létrehoztak egy operás Facebook-csoportot, hogy a több mint ezer kolléga a virtuális térben is találkozhasson egymással. A küszöbön álló közalkalmazotti „bebábozódás” miatt is fontos, hogy kapcsolatban maradjunk egymással.

– Szinte elsőként kezdték el a védőmaszkok készítését az Operaház varrodájában. Milyen a közösség ereje, mennyire jellemző az intézetben az összetartás ebben az időszakban?

– A közösség ereje az ilyen, kihívással teli időszakokban mindig felértékelődik. Muszáj elmondanom itt is, hogy Oberfrank Pali veszprémi színháza volt a maszk-ügy jégtörője, de kétségtelen, egy nappal később már a mi varrodáink is pörögtek, természetesen egyéb jelmezmunkáik mellett. De nagyon büszke vagyok arra a több mint félszáz munkatársamra is, akik a “Segíts/Kérj Segítséget” önkéntes kezdeményezésben Budapesten és Pest megye 6 településén vállalták, hogy szükség esetén autóval rendelkezésre állnak idős vagy rászoruló kollégák megsegítésére.

– Mivel tölti az idejét? Előkerültek esetleg korábbi hangszerek? Számíthatunk igazgató úrtól is esetleg bármilyen otthoni előadásra, élőzésre?

– Egyelőre saját produkcióim az Opera Café című televíziós magazinunkban a hírek összeállítására és felmondására koncentrálódik, bár húsvét alkalmából egy 1500 éve keletkezett gregorián éneket végül kitettünk az Opera oldalára, a nagyszombati szertartásról, a kis sződligeti templomunkból.

– Az egykori Caranten együttes betörhet most a zeneiparba?

– Nagyobbik fiunk, Benedek most készít a Carantennek és az utána következő zenekaromnak, a Tabunak is honlapot. Fenn lesznek a számok, de mi most már megvárjuk, hogy a rajongók törjék ránk az ajtót, ne mi rájuk.

Fotó: Emmer László
Névjegy
Fotó: Emmer László
Ókovács Szilveszter
1969. december 31.

Operaénekes, zenekritikus, televíziós szakember, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Zenei tanulmányait a veszprémi Lovassy Gimnázium után a Liszt Ferenc Zeneakadémia magánének és opera képzésein folytatta. Énekesi és pedagógusi tevékenységét követően az Erkel Színház ügyvezetői, illetve az Opera kommunikációs igazgatói tisztét töltötte be. 2004 és 2010 között a HírTv főmunkatársa, majd a Duna Televízió vezérigazgatója. 2011 óta újra a Magyar Állami Operaház tölti ki szakmai életét, előbb kormánybiztosként, majd kinevezett főigazgatóként immár kilencedik éve munkálkodik a magyar operajátszás ügyén. Négy gyermek édesapja, családjával Sződligeten él.


Galéria
Fotó: Magyar Állami Operaház

Kapcsolódó cikkek

Ajánló | Film

Portréfilm Ókovács Szilveszterrel a Hír TV 5 kedvenc című műsorában, amelyben Turda Adrienn faggatja a Magyar Állami Operaház igazgatóját. 

Fotó: Hír TV