Google farkaspofája

Google farkaspofája

A Google figyel, megfigyel? A Google hallgat, lehallgat? A Google-nak nagy vörös szeme van és hatalmas füle. A Google, nem más, mint a nagymamának álcázott farkas a Piroska-meséből. De mikor jön a vadász, hogy megvédjen minket a nagy, gonosz megfigyelőtől? Egyáltalán kell ide vadász, vagy csak paranoid lettem a fura tapasztalatoktól?

A férjem azt mondja, süket vagyok, azért beszélek hangosan. Tényleg az vagyok, válaszolom, jól jönne egy hallókészülék. Röhögünk a dolgon, pontosan addig, amíg másnap reggel a Google nem dobálja fel sorra a hallókészülékeket, amikor megnyitom a keresőt. Kérdem a férjemet, most szórakozik velem és tényleg hallókészülékeket keresgélt a neten? Égre-földre esküdözik, hogy nem, s mivel én sem kutattam hasonló témában, meglehetősen furcsának tartom az esetet.

Te sokkal jobban jártál, mint én, mondja egyik ismerősöm, aki telefonon beszélt a szeretőjével a másnapi szobafoglalásról, s attól kezdve folyamatosan „privát búvóhelyeket” ajánlgatott neki a Google. Kész lebukás, siránkozik. Nem tudod, miként lehet megakadályozni, hogy ilyen hirdetések jöjjenek?, kérdezi kétségbeesve. Miközben analizáljuk a történteket, próbáljuk azt is megfejteni, lehetséges-e, hogy keresési előzmények nélkül a legféltettebb titkainkat is tudja a Nagy Google Testvér?

Feleslegesen vagy paranoiás, viccelődik egy másik ismerősöm, aki szerint ostobaság azt képzelni, hogy figyelnek meg lehallgatnak minket a számítógépen, telefonon és egyéb hasonló kütyükön keresztül. Még arról is le akar beszélni, hogy megírjam ezt a tárcát, mert szerinte csak a pánikot keltem. A társaságból, akikkel éppen együtt iszogatunk, többen a védelmemre kelnek, azt mondják, ők is tapasztaltak már hasonló dolgokat. Az egyik lány pelenkás sztorival hozakodik elő. Mint mondja, barátnőjével telefonon csevegett a pelenkaválasztékról, majd másnap ő is sorra kapta a hirdetéseket a témában. Pedig ő sem keresgélt pelenkát az interneten. Persze, mondja szkeptikus ismerősünk. Szerintem meg valamikor rákerestetek a hallókészülékre meg a pelenkára is, azért kapjátok az ajánlatokat. Ez csak a Google algoritmusa. Érdeklődés, életkor és hasonlók alapján kiszámítja, mire vagy kíváncsi és ajánlatokat tesz. Vagy bejön, vagy nem.

Mi még mindig rázzuk a fejünket, hogy téved, mert tényleg nem az általa említettekről van szó a mi esetünkben, hanem valami másról. Az este további részében el is feledkezünk a Google-ról, inkább egy szigligeti fesztiválról beszélgetünk. Lefekvés előtt üzenetet kapok az egyik barátomtól, aki szintén a társaságban volt: a Google a szigligeti fesztiválra ajánlgatja neki a belépőket. Úgy, hogy ő sem keresett rá a neten. Na, tessék, íme, az újabb bizonyíték, csapok az asztalra.

Gyanakvásomhoz a ma reggel kapott email is nagyban hozzájárul. Nem tagadom, már gyerekként is titokzatos bűnesetekről olvastam mese helyett. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy kikapcsolom a helymeghatározást a telefonomon mielőtt elindulok valahová. Engem ne tudjanak lekövetni, mondom a férjemnek, aki szintén szkeptikus Google-megfigyelés témában. Ez a pár másodperces mozdulat annyira automatikus nálam, hogy szinte soha nem felejtem el. (Barátnőm azt mondja, hülyeség amit csinálok, mert ha egyszer elrabolnak, a telefonom alapján sem tudják majd beazonosítani a helyet, ahová elhurcoltak. Láthatják, ő is sok krimit néz.) S mivel ebben a témában roppant óvatos vagyok, éppen ezért mellbe vágott az az üzenet, amit a Google küldött ma reggel. Ebben szép részletesen felsorolják, júliusban hány kilométert tettem meg gyalog, autóval, melyik városban jártam. Izgatottan kutatom a levelet, vajon mit írnak még? Kifejtik, mindezt azért tudják rólam, mert bekapcsoltam a helyelőzményeket. Az meg mi a csuda, hol és mikor kapcsoltam be? Mert, ahogy írtam, a helymeghatározást mindig kikapcsolom a telefonomon. Vagy az más? És ki a fene szólt nekem arról, hogy vigyázzak, mert ha ezt az izé helyelőzményre ráklikkelek, a Google még a vécébe is követ? Meg egyáltalán mikor és hol állítottam be? Azon gondolkodom, talán az új laptopom lehet a ludas, esetleg ott ronthattam el valamit, amikor telepítettem. Aztán az jut eszembe, az még meg sem volt júliusban, szóval ez a lehetőség kizárt. És akkor most figyelnek, lehallgatnak? Vagy mégsem?

Emlékeznek a kabarétréfára, amikor egy férfi szétszedi az új fotelt, hogy megtudja, mi került azon olyan sokba? Most én is szedjem darabokra a most vásárolt gépemet meg a telefonomat, hogy kiderítsem, hol van benne a megfigyelő rendszer? Vagy jobb, ha egyszerűen csak felkeresek egy pszichológust?

Lassan éjfél, lefekszem. Kikapcsolom a laptopot, lecsukom a tetejét. A telefonomat is kikapcsolom, pedig sosem szoktam. Pár percig hánykolódom az ágyban, nem megy ki a fejemből, hogy a Google figyel. Felkelek, a számítógépet és a mobilt átviszem a másik szobába, mielőtt kilépnék az ajtón, még rájuk dobok egy pokrócot. Biztos, ami biztos.

Fotó: picture alliance / akg images
Névjegy
Fotó: Döme Barbara

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját, valamint az Orpheusz kiadótól Az év legsikeresebb szerzője díjat. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.


Kapcsolódó cikkek