Faludy György: Pokolbéli víg napjaim – könyvajánló
A magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Faludy György, Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében.
A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük nyomon. Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben – ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete – mélyen áthatja prózai alkotását. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá. A könyvből meghökkentő dolgok derülnek ki, mint például az is, hogy Faludyék a munkatáborban az egész napos kőtörés után, a brutális, az államhatalom által osztályidegeneknek bélyegzett fogvatartottakkal szembeni gyűlölet légkörében képesek voltak Stendhalról, Platónról és Montaigne-ről beszélgetni.
Hol olvashatom el a könyvet? A Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából ingyenesen IDE KATTINTVA olvashatjuk el a könyvet!
A könyvből végül trilógia lett:
Az odüsszeuszi életutat elbeszélő regény időközben bővült: Pokolbeli napjaim után címmel 2000-ben, A Pokol tornácán címmel 2006-ban látott napvilágot a folytatás. A harmadik kötet megjelenését az író már nem élhette meg.
Így vélekednek az alkotásról:
„Amióta elolvastam Faludy páratlan memoárját, az alábbi sor bekerült az életembe. Ahogyan lenni szokott, jóllehet nem halványult, nem fakult, szó szerinti voltában mégis roncsolódott. 'Aki nem beszél Platónról, annak meg kell halnia', ezt kerestem.” – Jánossy Lajos, Kossuth-díjas fizikus.
„Ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni. Számomra hihetetlen volt a realizmusa. Nem volt itt semmi álomszerű képi világ. Mégis kalandos és varázslatos, annak ellenére is, hogy tökéletes valójában írja le az életet, a világot. Nagy életigazságokat tartalmaz szellemi jólétről, szenvedésről, akaratról, tervekről, küzdelemről. Megrázó és felkavaró kaland volt ez Faludyval, amit soha nem fogok megbánni.” – Gabiica (a moly.hu lelkes olvasója).
Idézet a könyvből:
„A május elsejei felvonulás, melyet egyik régi barátommal néztem végig a Vorosilov útnak átkeresztelt Stefánia út széléről, sem volt vidítóbb. Nagy tömeg jött vörös zászlók alatt, táblákkal, melyeken Marx, Engels, Lenin és Sztálin felnagyított képeit hozták, meg a szovjet generálisokét. A menetben a szavalókórusok a köztársaságot éltették és halált követeltek a fasisztákra.
– Sokan vannak – fordultam kísérőmhöz.
– Az Olasz fasorban néztem a menetet, amikor Szálasit tették meg államfőnek a nácik – felelte. – Azok is sokan voltak. Legalább ilyen sokan.
– Igen – nyugtattam magamat, félhangosan. – De ezek mások.
– Nem – felelte barátom határozottan. – Ugyanazok az emberek.” 183. oldal (Egyesült Államok - Magyarország).
Így vélekednek az íróról:
Petőcz András: Faludy halálára
Nem tudom, ki is volt Faludy György,
a csavargókat viszont ismerem.
Nagylombú és szikár, kivénhedt tölgy,
magányos kereszt - a templomhegyen:
nem tudom, ki is volt Faludy György,
de a csavargót, azt megismerem.
Nem tudom, ki is volt Faludy György,
mondják, hogy írt is - olykor verseket.
Bitang volt, mondják, ne vele törődj,
minden szavából pimaszság ered,
és a félvilág volt az otthona:
ne foglalkozz vele, soha - soha.
Erre járt, közöttünk, Faludy György.
Itt volt, s elment a garabonciás.
Güllen városából az Öreg Hölgy
továbbmegy, és marad a sok piás,
öntudatos, csökkent agyú polgár:
meg a pénz, miként a recski foglár.
Nem tudom, ki is volt Faludy György.
Valahol itt van a lába nyoma.
Lassan, Barátom, te is készülődj,
a clochard-nak itt nem jut vacsora:
nem tudom, ki is volt Faludy György.
Takarja őt egy hosszú út pora.
