Ilyen lesz idén a Versünnep
Hajónapló.ma | 2021.02.13. | Irodalom

Ilyen lesz idén a Versünnep

Elindult a jelentkezés a 2021-es Versünnepre, amelynek fókuszában két, száz éve született alkotó, Pilinszky János és Mészöly Miklós áll. 

A kiírásra a professzionális előadók, a szakirányú oktatási intézmények hallgatói, valamint az egyéni amatőr előadók mellett idén táncművészek és koreográfusok jelentkezését is várják. Nevezési határidő a járványügyi helyzet miatt jelenleg nincsen, a jelentkezés folyamatos. 

A Versünnep Alapítvány és a Magyar Írószövetség által szervezett Versünnep-eseményekre a tervek szerint a korlátozások feloldása után kerül majd sor. Ekkor kezdik el megtartani a versmondó versenyeket, a rendhagyó irodalomórákat. A felkészülést online és hagyományos workshopokkal is segítik majd.

Jelentkezni három kategóriában lehet: 

A professzionális jelentkezők versenyeit, az elődöntőket és a középdöntőket több magyarországi és határon túli helyszínen fogják megrendezni. A döntő idén is Budapesten, a Nemzeti Színházban lesz. A civil versenyzők seregszemléjét a tervek szerint a Pesti Vigadóban tartják meg. 

Jelentkezési határidő

A 2021. évre meghirdetett Versünnep jelentkezési határidejét – a koronavírus következtében kialakult korlátozó intézkedések miatt –  a szervezők meghosszabbították. Mivel a kulturális rendezvények megtartásának lehetősége bizonytalan, így a várható határidő a tilalom feloldásának bejelentésétől számított két hét lesz. A jelentkezés addig is folyamatos. A szervezők minden érdeklődőt arra kérnek, hogy a zavartalan megvalósítás érdekében mielőbb adják be jelentkezésüket.

A jelentkezés módja

– Online regisztráció:

– Postai úton: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 41., 6/44. 

További információk

Web: www.versunnep.com
Email: szervezes.versunnep@gmail.com
Telefon: +36-30-862-5123 (Perlaki Rita)
Facebook:  Versünnep Facebook-oldala

Fotó: Wikipedia/Eifert János/PIM/Pexels
Kapcsolódó cikkek

Versünnep

A Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civileknek is.

Idén a száz évvel ezelőtt született Pilinszky Jánosra (1921–1981) és Mészöly Miklósra (1921–2001) emlékezik a Versünnep.