Lázár Balázs József Attilát és Adyt szaval

Lázár Balázs József Attilát és Adyt szaval

Szerelem, szenvedély, boldogság, szenvedés, fájdalom. Mind megjelennek a két kiváló költő verseiben.

A felsorolt érzelmek kifejezéséhez igazi szakértőre van szükség. Lázár Balázs a Pinceszínház művésze Ady Endrét hívta segítségül. De hogyan is kapcsolódik mindehhez Sigmund Freud? Talán nem véletlen, hogy József Attila idézi meg.

„A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.”

Lázár Balázs, színész, költő három verset hozott nekünk. Ady Endre „A Szerelem eposzából" és az „Elbocsátó, szép üzenet" verseit szavalta el, József Attilától pedig az „Amit szívedbe rejtesz" hallható az előadóművésztől.

Fotó: Somfai Sándor
Névjegy
Fotó: Jakab Ildikó

Lázár Balázs költő, színész, előadóművész. 1975-ben született Szolnokon. Már egészen fiatalon megjelentek versei, melyeket a Szolnoki Megyei Néplap közölt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1997-ben végzett, gyakorlati idejét a Vígszínházban töltötte. Még negyedévesként szerepelt a Csnibaba című kultfilmben. Folyamatosan jelentek meg versei irodalmi lapokban és folyóiratokban. 2000-ben jelent meg első verseskötete Szárny angyal nélkül címmel. A Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, játszott a Vígszínházban, a Karinthy és Thália színpadán is szerepelt. 2012-ben mutatták be Pantalone házassága című, kortárs darabját a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A Ferenvárosi Pinceszínház irodalmi referense és színésze.  2016-tól az Örkény Drámaírói Ösztöndíj Kuratóriumának tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA fokozatott szerzett.  Több magyar és külföldi filmben, reklámfilmben, hazai sorozatban szerepelt. Rendszeresen szervez irodalmi programokat, könyvbemutatókat. 

(forrás:wikipedia)