Szakonyi Károly életútról, járványról
Kossuth- és József Attila-díjas író szerint, az istencsapások között a koronajárvány is bekerülhetne a Bibliába, ha ma írnák.
Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas írót tavaly novemberben választották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává. Székfoglalójában az 1970-es Adáshiba című művét idézte, amelyet annak idején izgalmas társadalomkritikaként láthattunk. Vajon mennyire aktuális a fél évszázados színdarab?
– Székfoglalójában miért éppen erre a darabra esett a választása?
– A téma egy dráma társadalmi előzményei és utóélete volt. Arról az álságos konszolidációs időszakról beszéltem, amiben akkor éltünk. A hatvanas évek vége felé sok engedmény tette csalókává a helyzetet, ugyan kevés kis valutával a zsebben, de lehetett nyugatra utazni, hosszú várakozással és „zsíros kenyéren” megspórolt pénzen autóhoz lehetett jutni, telket is vásárolhattunk, megjelentek a „maszek” üzletek meg a gebin. A háztáji gazdálkodás a falusiaknak többet hozott, mint amennyit a termelőszövetkezetben kerestek, mindez ugyan nem jelentett igazi prosperitást az országnak, csupán az anyagi versengés kapott lábra, ami egyre önzőbbé tette az embereket. És akkor egyszer csak megjelent a televízió, ami odaszegezett bennünket az esténként kékes fénnyel csábító készülék elé, hogy annak kábulatában megfeledkezzünk az egymás iránti figyelemről. A darabot ennek a társadalmi légkörnek a tapasztalatából írtam, a kiábrándultságról, a hitetlenségről és az ember életét értelmessé tehető célok elsivárosodásáról. Székfoglalómban természetesen beszéltem a darab létrejöttének más körülményeiről is, megírásának történetéről, a bemutatóról, Várkonyi Zoltán rendezőről és a remek szereposztásról, valamint az Adáshiba hazai és külföldi előadásairól, a mű közelgő – és éppen most, májusban – ötvenéves évfordulója kapcsán a máig tartó bemutatókról.
– Életútja kifejezetten fordulatos, kezdetben a fizikai segédmunkás lét szinte minden válfaját megismerte. Megszámlálhatatlan sok irodalmi és publicisztikai munkája birtokában miként gondol most ezekre a kemény évekre?
– 1931-ben születtem, nyolcéves voltam, amikor a németek lerohanták Lengyelországot. Belenőttem a háborúba. Az ötvenes évek nehézségeit is megtapasztaltam, de ha az ember életben marad, minden fajta élmény a hasznára válik, különösen, ha íróvá lesz. Nyolcvankilenc éves leszek az őszön, és még mindig sok elmondani valóm van. Vagyis, ha lassabban is, de dolgozom. Ez az esztendő ezzel a váratlan járvánnyal semmihez sem hasonlítható. Mondogatjuk, hogy veszélyességével olyan, mint a háború. De nem így van. A háború kiszámíthatóbb, még akkor is, ha a hátországban is váratlan veszélyekkel van tele. De ez a vírus alattomos. Nem tudjuk, honnan támad. Láthatatlan. Védekezünk, de nem tudjuk, hogy tényleg védekezünk-e. Csak megpróbáljuk megúszni. Persze, remélem, hogy mint minden, ez is elmúlik.
– „Meglesem, meghallgatom, kihallgatom az embereket. Fülelek…” – idézi az ön szavait Farkas László a Lyukasórában. Majd így folytatja: „Szemlélődik az utcán, a vonaton, a lélekben, s mint kutya a bogáncsot, szedi magába a történeteket, alakokat, jelenségeket”. Most is figyel, megles és meglát? Egészen aktuálisan: akadnak olyan jelenségek a járvánnyal kapcsolatos korlátozások nyomán, amiket (vélhetően) csak ön látott meg?
– Sok barátom, ismerősöm amellett, hogy kellemetlenül érinti a bezártság (a maradj otthon intelme) rájött, hogy mennyi mindenre van ideje, amire máskor nincs. Például az olvasásra, filmek, online közvetítek színdarabok, operák nézésére, zene hallgatásra. De mást is mondok: abban a világban, amiben az egymással törődéstől annyi minden elvont bennünket, amikor az elidegenedés kortünetté vált, most megmutatkozik ennek felületessége, hiszen érezzük, hogy valójában mennyire hiányzik a találkozás, a másik ember társasága. Várjuk a felszabadulást, de kérdés, mennyi időre lesz szükségünk elfelejteni, hogy távolságot kell tartani, le merünk-e ülni egymás mellé a közjárműveken, a moziban, a színházban? Kezet merünk e fogni vagy át merjük-e ölelni a barátainkat? Meddig él majd bennünk a vírus miatti szorongás?
– Egyre többen hangoztatják, hogy a járvány okozta változások tartósan is átalakítják világunkat. Ön számít ilyen változásokra?
– Egy ideig biztosan hatással lesz az életünkre a változás. Olvasom, hogy tanulságos az otthonról végezhető munka haszna. Lehet, hogy itt-ott megtartják, bevezetik. De majd mindent eldönt a gazdasági kényszer. Azt mondják, a korlátozás idején javult a levegő állapota, csökkent a légszennyeződés. Sajnos nem hiszem, hogy ez tartós lesz. A légi forgalom újra fellendül, a gyárak majd továbbra is dübörögnek...
– Sokan hiszünk abban, hogy az művészet majd minden élethelyzetet feldolgozott már, majdnem minden szituációval kapcsolatban találunk valahol valami okos gondolatot, megnyugtató vagy éppen cselekvésre buzdító alkotást, mondatot vagy akár anekdotát. Önnek van kedvenc járványgondolata?
– Az Ószövetség említ néhány istencsapást, hogy mást ne mondjak, az özönvíz történetét. Az Úr úgy látva, hogy az emberek megfeledkeztek a jó modorról, büntetésből negyven napos esőt zúdított a földre. Ha most írnák a Bibliát, ez a világ járvány is belekerülhetne. A kérdés csak az, hogy ki lesz Noé?
