Rácz András | 2020.03.11. | Múzeumok

A Petőfi-kultusz alakváltozatai- Beszélgetés E. Csorba Csillával

Petőfi Irodalmi Múzeum különleges kiállításán azzal szembesülhetünk, mennyi nézőpont lehetőségét kínálja még egy olyan egyértelmű életmű is, mint Petőfié. A Bolyongó üstökös című tárlat megmutatja, hogyan alakult, formálódott, változott „a költő" a nemzeti emlékezetben, hogyan idézte meg őt az irodalom, a képzőművészet és a politika.

Petőfi mindig is a szabadság, a nemzeti függetlenség már-már mitikus, idealizált alakjaként jelent meg, akinek népszerűségét a mindenkori politikai vezetés is előszeretettel használta, saját szájíze szerint interpretálva, alakítva a Petőfi- kultuszt. Ami azonban különleges ebben a kultuszban az az, hogy nem csak a központilag szervezett ünnepségek, államilag megrendelt alkotások, nagy nevű művészek munkái ápolják Petőfi emlét, de a nép egyszerű embere is magáénak érzi a fiatalon meghalt költőt. 

Erről számos tárgyi bizonyíték árulkodik a Bolyongó üstökös- A Petőfi- kultusz alakváltozásai című kiállításon, amely négy kiemelt dátum, évforduló (1899/1923/1949/1973) köré csoportosítja a relikviákat, amelyek igen változatosak. A festmények, szobrok, grafikák, fotók mellett iskolai megemlékezési tárgyakat, népi faragványokat, sőt, még egy Petőfi nevével ellátott elixires üvegcsét is megtekinthetünk, amelyek mind-mind izgalmas látleletei az adott korszak Petőfi értelmezésének. 

Névjegy
Fotó: PIM

E. Csorba Csilla tanulmányait az ELTE BTK történelem-francia szakán végezte, majd művészettörténész diplomát is szerzett. A Petőfi Irodalmi Múzeumban a segédmuzeológusi állástól a főigazgatói posztig jutott, az intézményt 2005-2017-ig vezette. Irányítása alatt a PIM új típusú, tartalmilag és vizuálisan is formabontó kiállításaival széles közönséget vonzott be, amely így az ország egyik legnépszerűbb kulturális centrumává vált. Jelenleg főmuzeológusként segíti az PIM kultúraformáló küldetését, Kalla Zsuzsával együtt a Bolyongó üstökös című kiállítás egyik kurátora.


Letölthető dokumentumok
Petőfi Sándor összes költeményeiletöltés

Szavazás

Ki volt Petőfi élete szerelme? 


5 dolog, amit tuti nem tudtál Petőfiről
  1. Petőfi az egyik legtöbbet ábrázolt történelmi alakunk, róla készült a legtöbb szobor, így ma már 140-en felüli háromdimenziós alkotásban csodálkozhatunk rá a nagy költőre.
  2. Bár Petőfi Sándorra mindig is a nép egyszerű gyermekeként gondolunk, valójában apai oldalról nemesi származású, aki ráadásul ügyesen vállalkozóként gondtalan gyermekkort biztosított fiának.
  3. Később, amikor már a színészi pályával kacérkodott, valóban súlyos anyagi helyzetbe került. A színpad azonban nem kedvezett neki, furcsa hangja miatt elkerülték az igazi sikerek.
  4. Petőfi remek kapcsolatépítő volt, sokszor befolyásos barátai mentették meg a teljes csődtől és végül Vörösmarty támogatásával futott be.
  5. A nagy költő balkezes volt, de állítólag mindkét kezével tudott írni.

Ajánló | Könyv

Forradalmi tények és legendák újratöltve, tizenhárom fiatal szerző tollából. Mechanikus Petőfi és szónokló Szendrey Júlia? Borotválkozó Kossuth és forradalmár Rózsa Sándor? Itt senki sem az, akinek látszik. Vagy amit tanultunk róla. De a múlt életre kel.

Fotó: Móra

Ajánló | Film

Meglepően kevés film készült a szabadságharcról és azok is legtöbbször magukba foglalják az adott kor politikai mondanivalóját. Néhány nézni érdemes:

  1. Föltámadott a tenger (1953)
  2. Petőfi '73 (1973)
  3. Guerilla (2019)

Fotó: Pötlt Zoltán