Walczer Patrik
Walczer Patrik

Alaposság, kompromisszumkészség, önzetlen segítségnyújtás. Talán ez az a három legfontosabb érték, melyet „magammal hoztam otthonról”. Bár gyakran mondják – és ezzel én is egyet értek –, hogy a szülőkön múlik, hogy milyen felnőtté válunk, mégis a kemény nagybetűs élet formál minket emberré.

Mindig is csapatjátékos voltam, a középiskolában és az egyetemen is megtaláltam a közös hangot többiekkel, ám a munkahelykeresés és az álmok megvalósítása terén már nem remekeltem. A sorsnak hála visszatértem a földre, lefaragtam egy kicsit a túlzott büszkeségemből és megtanultam értékelni a legapróbb sikereket is. Vajon mire lehet képes egy frissen végzett közgazdász-asszisztens a kőműves mellett?

A nyakkendőt festékes pólóra, a laptopot pedig malteroskanálra cserélve előbb az évtizedes építőipari sztereotípiákat küzdöttem le, majd - immár segédmunkásként – újabb értékekkel gazdagodtam. Az egyenesen beütött szög, a pontosan a vonal mentén elvágott járólap is mind „pótapám” érdeme, aki mindvégig hitt bennem.  Bár azóta már messze járok az építkezésektől, mégis azt vallom, hogy szakmailag és emberileg is a legtöbbet Szabó Péter kőműves mestertől tanultam, aki rámutatott: mondhat bárki, bármit, ha kitartó vagy, segítesz másokon és beismered hibáidat, akkor jobb emberré válhatsz.

A szerkesztő cikkei:
Bella István: A csodaszarvas - könyvajánló
Bella István: A csodaszarvas - könyvajánló
Megrendít a civilizációk haláltusája
Megrendít a civilizációk haláltusája
Bene Zoltán író új regényéről, Szegedről, irodalomszerve...
Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci – könyvajánló
Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci – könyvajánló
Az irodalom egyik legkedvesebb és legnéps...
Kosztolányi Dezső: Innen-onnan - írások a hétből
Kosztolányi Dezső: Innen-onnan - írások a hétből
Kosztolányi Dezső írásai száz év elteltével...
Somlyó György: Párizsi kettős – könyvajánló
Somlyó György: Párizsi kettős – könyvajánló
A francia főváros bizonyos értelem...
Erre számíthat, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galériába
Erre számíthat, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galériába
Újra fogad látogatókat a Magyar Nemz...
Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc
Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc
"Becsületgyilkosságtól" rettegő nők nehéz mindennapjai egy bűnö...
Ezért hiánypótló a Benedek Elekről szóló film
Ezért hiánypótló a Benedek Elekről szóló film
A magyar kultúra megkerülhetetlen alakjáról k...