Walczer Patrik
Walczer Patrik

Alaposság, kompromisszumkészség, önzetlen segítségnyújtás. Talán ez az a három legfontosabb érték, melyet „magammal hoztam otthonról”. Bár gyakran mondják – és ezzel én is egyet értek –, hogy a szülőkön múlik, hogy milyen felnőtté válunk, mégis a kemény nagybetűs élet formál minket emberré.

Mindig is csapatjátékos voltam, a középiskolában és az egyetemen is megtaláltam a közös hangot többiekkel, ám a munkahelykeresés és az álmok megvalósítása terén már nem remekeltem. A sorsnak hála visszatértem a földre, lefaragtam egy kicsit a túlzott büszkeségemből és megtanultam értékelni a legapróbb sikereket is. Vajon mire lehet képes egy frissen végzett közgazdász-asszisztens a kőműves mellett?

A nyakkendőt festékes pólóra, a laptopot pedig malteroskanálra cserélve előbb az évtizedes építőipari sztereotípiákat küzdöttem le, majd - immár segédmunkásként – újabb értékekkel gazdagodtam. Az egyenesen beütött szög, a pontosan a vonal mentén elvágott járólap is mind „pótapám” érdeme, aki mindvégig hitt bennem.  Bár azóta már messze járok az építkezésektől, mégis azt vallom, hogy szakmailag és emberileg is a legtöbbet Szabó Péter kőműves mestertől tanultam, aki rámutatott: mondhat bárki, bármit, ha kitartó vagy, segítesz másokon és beismered hibáidat, akkor jobb emberré válhatsz.

A szerkesztő cikkei:
„Nagyon megbecsülöm a szerencsémet”
„Nagyon megbecsülöm a szerencsémet”
Ács Margit a karantén alatt, rendezvények hiányában gyo...
A kis herceg – Az én kis bolygóm
A kis herceg – Az én kis bolygóm
Különleges társasjátékon keresztül elevenedik meg A kis herce...
A művészet a civilizáció csúcsa
A művészet a civilizáció csúcsa
Berta Zsolt jelenleg Krúdy Gyula Beteg város című írását java...
Felfedezetlen kincsek a könyvtárban
Felfedezetlen kincsek a könyvtárban
Nap mint nap egyedi tartalmakkal, érdekes videókkal jelentke...
Zalán Tibor: Kultúra a fotelből
Zalán Tibor: Kultúra a fotelből
Zalán Tibor kulturális élményként tekint az 1986-os Magyarorszá...
László Noémi: Felelősek vagyunk azért, ahogyan élünk
László Noémi: Felelősek vagyunk azért, ahogyan élünk
Szomorú, hogy csak azzal törődünk igaz...
Elfojtott pezsgés Párkányban
Elfojtott pezsgés Párkányban
A kulturális életéről híres Párkányban is megálljt parancsolt a ko...
Majdnem-kortárs irodalmunk
Majdnem-kortárs irodalmunk
Érettségire készülő diákoknak és tanároknak egyaránt hasznos lehet az...