Egy legenda tragikus halála
Pásztor Sámuel | 2020.09.01. | Zene

Egy legenda tragikus halála

Másik János mesél a legendás zenészről, Szabó Gáborról.

Amikor még kiskölök voltam, egyetlen tv-csatorna volt, és azon sem volt folyton adás, így aztán bárminek lehetett örülni, ami dobozból jött. Így amikor képújság ment, és volt hozzáférés – szülői engedély formájában –, azt is néztük. Valami gitáros zene ment alatta, amit akkor simán el tudtam engedni a fülem mellett. Később, ahogy cseperedtem  – és a műsorrendben semmi sem változott –, valami jól értesült barátom azt mondta, hogy Szabó Gábor szól alatta, aki történetesen egy világhírű magyar gitáros. Én akkortájt kezdtem el gitározni és a (nem)tudásomból fakadóan afféle rászorultsági punk-gitáros voltam a gyerekszoba mélyén. Bármibe is fogjon az ember, először a véleménye szokott az egekbe szökni, és csak hosszú évek tanulása tudja ezt korrigálni. Úgyhogy csípőből tüzelve elintéztük: Ja, ez szar. Aznap még gondolkodtam rajta elalvás előtt, hogy milyen rossz lehet ilyen zenét játszani, amiben még torzító sincs… Biztos nagyon unhatja, aki csinálja.

Ezen a ponton szakadt meg a kapcsolatom Szabó Gábor zenéjével nagyjából 30 éve, mígnem 1-2 hónappal ezelőtt a rendes elalvás előtti tabletkopogtatás közben rábukkantam a Mozgókép archívumban egy 74-es jazzpódium adásra. Szabó Gábor játszott a rádió 8-as stúdiójában a hazai jazzélet jeles képviselőivel. Három hang után lefőtt a kávé, hogy álljunk csak meg, itt valami nem stimmel! Lehet, hogy tizenéves, fogalmatlan hülyegyerekként mégis mellélőttünk, és a GBH-Sick Boy gitártémáinak foghíjas ismerete mégsem adott kellő szakmai alapot Szabó Gábor munkásságának megítéléséhez?! Mondjuk ezen nem lepődtem meg, de azért a hatás váratlan volt, amit Szabó Gábor játéka kiváltott belőlem. Nem is lett belőle alvás a műsor végéig. Hetekre beette magát a Spotify-playlistembe a gitáros életműve. 

Szabó Gábor Jazzpódium 1974

Fortepan/Szalay Zoltán-Szabó Gábor a Magyar Rádió stúdiójában 1972-ben
Szabó Gábor a Magyar Rádió stúdiójában 1972-benFotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Visszatérve a felvételre, a kísérőzenészek a kor nagyjaiból álltak: Pege Aladár, Kőszegi Imre, Dely István és egy fiatal zongorista, aki a felvételen még annyira kölyökképű, hogy úgy tűnt, egyenesen az iskolapadból húzták be a stúdióba egy felvétel erejéig. Cserébe olyan hihetetlen, higgadt profizmussal játszott, mint aki a világ összes neves jazzpódiumát megjárta már. Ez a fiatal srác nem volt más, mint Másik János. Konkrétan vissza kellett mennem a film elejére megnézni a résztvevők listáját, hogy elhiggyem, tényleg őt látom. Másik Jánosról tudtam, hogy jazz-zenészként kezdte pályafutását, de az mégis szürreálisnak tűnt, hogy valaki 22 évesen ott tart a hangszerén, mint ahová mások évtizedek alatt jutnak el világsztárként. Jánost egy közös munka kapcsán van szerencsém picit ismerni, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, hogy kifaggassam, milyen volt Szabó Gáborral együtt dolgozni.

– Hogy találkoztatok Gáborral és hogy kerültél a zenekarba?

– Akkoriban az Interbrass-ban játszottam. Ez egy teljesen improvizációra épülő zenekar volt, amely sosem próbált, csak játszotta azt, amit épp akkor feldob a pillanat. Tette mindezt rocksztároknak is irigylésre méltó sikerrel úgy, hogy közben a jazzszakma krémje is rendszeresen lejárt a koncertekre. Sokszor be is kapcsolódtak a műsorba, így történhetett, hogy egy este ott találtam magam mellett Szabó Gábort a színpadon. Ez a kis rögtönzött közreműködés olyan jól sikerült, hogy később, amikor a műsor készítői összeállították számára a kísérő zenekart, Gábor engem kért fel billentyűsnek. Az előkészítőpróbák is eleinte kettesben zajlottak Gábor unokatestvérének budai lakásán. 

facebook-Másik János
Másik JánosFotó: facebook

– Milyennek ismerted meg, milyen hatást tett rád ez a közreműködés?

– Egy friss, szabad légkört hozott magával. Rengeteg legendás zenésszel játszott együtt lemezein, akiket mi csak a felvételekről ismerhettünk, és akiknek hatalmas tisztelői voltunk. Ő meg első kézből tudott nekünk anekdotákat mesélni róluk. Például mesélte, hogy George Bensonnal egy időben olyan szoros volt az együttműködése, hogy a rengeteg közösen írt témáról gyakran pénzfeldobással döntöttek, hogy ki legyen a szerző. Itt, Magyarországon, többnyire túl sokat játszanak – mondta. Azt szerette a játékomban, hogy kevés hangból meg tudtam csinálni ugyanazt a feszültséget, de persze amikor kellett, én is megettem a hangszert. Megtanított ilyen apróságokra, hogy ha valaki koncert után megdicsér, nem kell elkezdeni szerénykedni és szabadkozni, mert ezt Amerikában simán készpénznek veszik, hogy akkor valószínűleg tényleg nem volt olyan jó a produkció. Erről azóta én is leszoktam.

– A Szabó Gáborral foglalkozó anyagokban zenéje után a szenvedélybetegsége szokott legtöbbet témaként szerepelni. Te mennyire érezted ennek hatását? Láttad-e ennek bármi jelét?

– Nem tapasztaltam ilyesmit. Nem is beszéltünk róla és nem is tűnt úgy, mintha ez befolyásolná a munkáját. Inkább csak másoktól hallottam, hogy milyen problémákkal küzd.

Laux József – az Omega és az LGT egykori dobosa –, aki akkoriban kint élt Amerikában és időnként otthont is adott Szabó Gábornak egy-egy magánéleti kátyút követően, ennél drámaibb körülményeket írt le. Elmondása szerint napi szinten húzott le a wc-n dollárezreket drogok formájában. Ő szorgalmazta, hogy jöjjön haza Magyarországra, hátha itt ki tud szakadni szenvedélye fogságából – ha másért nem, azért, mert itt talán nem voltak ilyesmik elérhetők. Ha a drogok nem is, de sajnos más megtette a véget jelentő hatást, így Szabó Gábor 1982 februárjában a László kórházban hunyt el. Mindezekről szót kellett ejtenem, mert bár nem gondolom, hogy egy művészt a szenvedélyei tesznek azzá, aki, de mindenképpen hatnak rá. És sajnos sokszor ezek rövidítik meg az életutat, ami tartogathatott volna még értékes pillanatokat.

Na de hagyjuk is el ezeket a sötét vizeket…

Ugyanakkor mindenkinek ajánlom figyelmébe a második magyarországi koncertfelvételt ’78-ból, egyenesen a Hilton szállóból!

Hamisítatlan 70-es évek végi hangulat, kiváló zenészek és helyenként korhatáros NSZK-filmek utazós jeleneteit idéző zenei hatások. Garantált szórakozás!

Szabó Gábor dzsesszműsora a Hilton Szállóban

Fotó: wikimedia commons
Névjegy
1936-1982

Szabó Gábor 1936 március 8-án született Budapesten. 14 évesen kapta élete első gitárját amin szinte teljesen autodidakta módon tanult meg játszani. Hamarosan kamatoztatta is frissen szerzett tudását és Budapest számos szórakozóhelyén játszott többnyire alkalmi formációkban igen rangos zenésztársakkal. 

1956-ban családjával emigrált az Egyesült Államokba ahol alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Megtakarított pénzéből 1958-ban jelentkezett a legendás bostoni Berklee School of Music-ba. Innen indult nemzetközi karriere.

Pályája során megszámlálhatatlan világsztárral zenélt együtt, játéka meghatározó erővel hatott olyan nagy nevekre is mint Carlos Santana. 

Santana Szabó Gáborról

Először 1974-ben tért vissza Magyarországra majd többször is járt itthon. 

1982-es váratlan halálát megelőzően egy magyar zenészekből összeállított zenekarral dolgozott egy új lemezen, sajnos a felvételekre már nem került sor.

Lemezei:

  • 1966 - Gypsy ’66
  • 1966 - Spellbinder
  • 1966 - Simpático
  • 1967 - The Sorcerer (Live)
  • 1967 - More Sorcery
  • 1967 - Wind, Sky And Diamonds
  • 1968 - Bacchanal
  • 1968 - Dreams
  • 1969 - Gabor Szabo 1969
  • 1970 - Lena and Gabor
  • 1971 - High Contrast
  • 1972 - Small World
  • 1972 - In Stockholm
  • 1973 - Remember
  • 1976 - Nightflight
  • 1977 - Faces
  • 1978 - Belsta River
  • 1978 - Femme Fatale