Megszületett a karanténhimnusz: Hashtag, maradj veszteg!

Amikor március elején jött a hír, hogy határozatlan ideig elmaradnak a koncertek, tudtam, hogy gyorsan kell lépni, amíg még biztonságban tudunk közönség nélkül streamelni. Ezért március 21-ére, szombatra koncertsorozatot szerveztünk az A38 Hajóra, amit a Hajónapló Facebook oldalán élőben közvetítettünk.

A válogatási szempontot a helyzet szülte: a minél kisebb létszámú produkciókat fogadtuk. A vírusfertőzést megelőző szabályokat maximálisan betartva zajlott a nap: minimális számú ember tartózkodott egyszerre egy térben, a személyes érintkezést a nullára redukáltuk, a technika folyamatos fertőtlenítés alatt állt. A színpadon 10 zenekar követte egymást 30 perces minikoncertekkel.

Bár nagyon fura volt nekik közönség nélkül, élőben játszani, mindőjüket megkértem, hogy képzeljék maguk elé a sok kanapén ülő vagy konyhában tomboló közönséget, sőt mi több: kommunikáljanak velük, veletek. Azt hiszem, ez a kis challenge mindenkinek jót hozott.

A Folkstepsegyből belecsapott a lecsóba! Nulla perctől egy házi karanténbuli csúcspontjába csöppentünk.

Ganxsta Zoli és Takács Vilkó akusztikus projektje, a zseniális Dos Diavolos – épp a korlátozás előtt debütált, majd beléjük fojtódtak a koncertek. A srácok állítása szerint a projekt egészen új oldalukat mutatja meg: visszafogott hangnem, intim hangulat, sztorizgatások. A Hajónapló streamkoncert-sorozat egyik közönségkedvence lett a produkció. Mi is imádjuk!

A Piros cipellők női energiáktól forró koncertje eléggé fölrázta a napok óta kanapéban süppedőket, vagyis mindenkit. A csajok egy „nagykoncert” teljes stenkjével és eleganciájával söpörtek végig a színpadon, nem volt itt semmi karantén-hangulat.

Az Antares olyan irgalmatlan kemény rockot tolt az arcunkba, hogy egyszeriben egy belvárosi tömött klub péntek éjféli csápoló tömege lettünk.

A Fangler’s srácai önként zabolázták magukat az akusztikus felállásra. Jó velük lassulni és elmerülni.

A Rekamié surf-rock-kal, és fronténekesnője csípős szövegeivel ébresztette fel bennünk a tettvágyat: ha már a lakásban is, de rázzuk fel magunkat!

Hangácsi Marci új lemezével, a 30-asok problémáiról írt dalaival hívta fel a figyelmünket a páros karantén-lét édes kínjaira, amit hol jobban, hol rosszabbul viselünk.

A Szekeres és Barbaró páros real time dalpremiere óriás meglepetés volt számunkra: az orrunk előtt megszületett a karanténhimnusz: „Hashtag, maradj veszteg!” címmel.

A Czutor Akusztik dalai elhozták minden házibuli legpatetikusabb pontját, amikor (most csak virtuálisan) összeborulva együtt dúdoljuk – vagy éppen teli torokból üvöltjük –, hogy „virágozhatnál szabadon”.

Na, de hamarosan… Szabados Gábor, a Madrapur egyik frontembere zárta az estét olyan sufniból előhúzott soha nem hallott dalaival, amiket zenekarral sosem fognak játszani. Már csak ezekért a dalokért is megérte megszervezni ezt a napot.

A nap folyamán a nagy öregektől a friss bandákig sok különböző stílusú zenekar fordult meg a színpadon, egy dolog viszont közös volt bennük: a zenélés iránti erős vágy. Az elmúlt években sok fesztivál backstage-ben jártam, de rég láttam zenészekben ilyen erős zenélni akarást.

Bár csak két hét telt el a korlátozás óta, mindenki arról beszélt, hogy mennyire igényli a koncerteket, a közönséggel való kontaktust. Azt láttam a zenészekben, hogy extra nehezen viselik az otthonülést, és ezúttal őket is kifejezetten gyógyította a zeneterápia. Volt, aki el is mondta, mennyire örül, hogy (most pont nem, de egyébként) azt csinálhatja, amit annyira szeret: zenélni. Ha másra nem is, legalább erre jó a korona vírus – értékelni tanítja azt, ami máskor természetes.