Mentőöv fásultság ellen
Ayhan Gökhan | 2020.05.21. | Zene

Mentőöv fásultság ellen

A Liszt Ferenc-díjas Oláh Vilmos hegedűművésszel beszélgettünk.

– A járvány mindenki életét megváltoztatta, neked is több koncertet le kellett mondanod. Szakmailag hogyan tudod formában tartani magad ebben az időszakban? 

– Folytatom a repertoárom bővítését, Malek Miklós, Rózsa Pál és Szentpáli Roland számomra ajánlott hegedűversenyeit tanulom. Az elmúlt évben egyedül láttam el a Rádiózenekar koncertmesteri tisztségét. Túl ezen, rengeteget kamarazenéltem, kurzusokat vezettem itthon és külföldön, szólistaként koncerteztem, három rangos ázsiai zenei szervezet is tiszteletbeli tagjává választott. A járvány kitörésének híre is otthonomtól távol, Argentínában ért, ezért a szervezőkkel a dél-amerikai koncertsorozatom elhalasztásáról döntöttünk. Jelenleg előre tekintek, már a koronavírus utáni időszakot tervezem.   

– Megoldott az otthoni készülés?

– Egy művész élete a skálák és gyakorlatok mellett lelki vetületekből is áll. Fontos, hogy előadóként feltöltődjünk, érjenek minket szellemi és érzelmi benyomások, másképp lehetetlenek lennének a zeneművekbe komponált rejtett érzések megjelenítései. Mert miről is szól a legtöbb zenemű? Életről, elmúlásról, szerelemről, boldogságról, csalódásról, ha mindezeket nem éljük meg a személyes életünkben, akkor az előadás a hitelességéből veszít. Sokan most, a karantén alatt szembesülnek vele, hogy bizony a testi táplálék mellett elengedhetetlenül szükség van szellemi táplálékra is. A négy fal között ugyan mit kezdhetünk a materiális dolgainkkal, a hirtelen ránk szakadt csenddel, önmagunkkal? És itt jön a művészet, a fásultság ellen kivetett mentőöv.

pixabay.com-
Fotó: pixabay.com

– Pár hónapja a Roby Lakatos Improvizációs Hegedűverseny munkájában működtél közre, mint zsűritag. Hogyan nézett ki a munka, milyen tapasztalatokat sikerült szerezned?

– Minden, ami a zenét a szabadság irányába viszi, csak jó lehet. Kitűnő zsűritagokkal, például a legjobb barátommal, mentorommal, Vásáry Tamással dolgozhattam együtt. Inspirált, hogy megfigyelhettem, hogyan működnek a különböző zenei stílusok színpadon. A legmeglepőbb élményt egy amerikai hölgy nyújtotta, a hegedűn bemutatott technikáktól leesett az állam, ráadásul autentikus cigányzenét játszott, azelőtt számomra nem tapasztalt módon.

– Nem hagyományos úton szerezted a zenei ismereteidet. Ez mit adott hozzá a pályád alakulásához, a zenéről való gondolkodásodhoz?

– A zenei tanulmányaim Magyarországon kezdődtek, később a világ számos pontján, többek között Ausztriában, Németországban, az Egyesült Államokban képeztem magam tovább. Huszonkét éves koromban megalapítottam az első, magyar alapokon nyugvó dél-kelet ázsiai zenei intézményt. Rengeteget tanultam belőle. Életemben a tanítás folyamatos, általában egy-egy növendékkel foglalkozom. A bejáratott, kötött rendszerben részt vevő diákokkal való munka óriási felelősséget ró a pedagógusokra, amiért tisztelem őket. Hiszek a Kodályi gondolatban és ez a filozófiám vezérmotívuma!

… a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: kiművelt hallás, kiművelt értelem, kiművelt szív, kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban.

– A 2018-ban veled készült dokumentumfilm, a The Violin Alone hat Emmy-díjat nyert. Milyen a film utóélete?

– Tavaly DVD-n és Blu-ray-en is megjelent, most pedig egy producer segítségével világszerte látható lesz majd a film. Abban bízom, hogy az alkotás, a művészek emberi oldalát mutathatja meg a közönségnek. Célja, hogy megismertesse az előadó és a komponista közötti együttműködést, annak érzelmi kaleidoszkópját, azt, hogy milyen szakaszokon megy át a művész, mire eljut oda, hogy előadhassa a kiválasztott darabot.

A Petőfi TV Oláh Vilmossal készült riportja a The Violin Alone film készítésének körülményeiről és sikereiről. 

– A hasonló kezdeményezések meghozhatják a kedvet a komolyzenéhez?

– A klasszikus zenét felnőtt közönség számára népszerűsítő módszerek nagy része nem a muzsikálás lényegi részét kívánja bemutatni, hanem önmagukat kitűnően menedzselő és kommunikáló üzletemberek játszóterét és zsebét táplálja. Véleményem szerint nem szabad a populáris és komoly műfajt egybemosni. Az értékes muzsikát az óvodában kell megismertetni a gyermekekkel, akkor van ott az ideje a magok elültetésének. Kodály szerint „…csakis művészi érték való a gyermeknek! A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendező áttekintésére ráér később.” Ebből számomra a „később” a kulcsszó! Ideje van annak, amikor érett, felnőtt korban már eljut oda az ember, hogy hangversenyre, operába járjon, ahogyan egy kiváló gourmet fogást, egy jó bort is csak érett fővel értékelünk. A közönség, ha gyermekkorban előkészítik az igényszintjét, képes lesz dönteni, hogy mit hallgasson. Káros, ha erőltetjük, az utcán háttérzeneként, hangszórókból, akusztika nélküli helyszíneken kivezényelünk embereket Bartókot, értékeket hallgatni. Voltak olyan korszakok a történelemben, ahol próbálkoztak katonáknak, munkásoknak komolyzenét erőltetni az életébe! Ezek az -izmusok, rendszerek megbuktak, Bartók maradt, azok számára, akik önként döntenek művei meghallgatásáról! A gyermekeknek szóló kezdeményezések minden magyar szimfonikus zenekar programjában szerepelnek, és ez nagyon fontos! Aki a muzsika mélyére kíván látni, Vásáry Tamás „Zenén túl” sorozata autentikus és a legkiválóbb iránymutató.

– Nem vennél részt akármilyen projektben?

– Ha igényes dolgot kínálna, olyat, ami egyezik az értékrendemmel, nem zárkóznék el tőle. A dolog visszafelé nem működik. Az a művész, aki fiatalon játszik populáris zenét a klasszikus zene mellett csak azért, hogy népszerűségre tegyen szert, nem vehető komolyan, azonban a már szakmailag minden szinten elismert előadó, alkalmanként kikacsinthat más-más műfajok felé, gondolok itt például egyik mesterem, Yehudi Menuhin és Ravi Shankar közös zenélésére.

– Amikor belevágsz a következő darabba, érdekel a zeneszerző szándéka, a zeneirodalom értelmezése, vagy a saját olvasat a döntő?

– Az a fajta előadó vagyok, akit foglalkoztat a zeneszerző szándéka, persze nem analitikusan, de pontosan követve azt. Egy igazi nagy művész törekszik az egyensúlyra, az érzelmi és értelmi oldaláról is közelít a rábízott műhöz, mondhatom, hogy önmagában a hangok puszta eljátszása nem tesz próbára egy igazi virtuózt! A művet úgy kell előadni, hogy a zenébe kódolt érzelmet a lehető legautentikusabban szólaltasd meg, nem érzelgősen, de főleg nem öncélúan! Nehéz, embert próbáló feladat.

– A járvány lecsengése után hogyan képzeled el szakmailag a jövőt?

– Ha minden jól megy, nyáron elkezdődik a munka. Koreában egy nemzetközi verseny zsűrijében veszek részt, szeptemberben pedig elvileg folytatódik a félbemaradt dél-amerikai turné, tizenhét nagy értékű olasz mesterhegedűt szólaltatok majd meg, Stradivarikat, Guarneriket, Amatikat, továbbá Brazíliában, Argentínában, Koreában és Japánban vezetek majd mesterkurzusokat. Bőven van tehát feladatom a járvány megszűnése és a karantén feloldása után.

pixabay.com-
Fotó: pixabay.com

Fotó: Oláh Vilmos
Névjegy
Fotó: Oláh Vilmos
Oláh Vilmos

Hegedűművész, szólistaként világszerte játszott. A számtalan fesztivál és zenei főváros mellett olyan rendhagyó helyeken képviselte a magyar kultúrát, mint Kuba, Vietnám, Katar, India, Thaiföld, Libanon, Kína és Tajvan. Vendégprofesszorként kurzusokat vezetett Peking, Tajpej, Havanna, Hanoi, Bangkok, Delhi, Kalkutta és az amerikai Montana állam zenei intézményeiben. Koncertmesterként 1990-től kezdve működik közre. Vezette a Magyar Állami Operaház, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar együtteseit. 2005-ben csatlakozott a Liszt-díjas Auer Vonósnégyeshez. 2010 óta első koncertmesterként irányítja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát. A The Violin Alone című, az amerikai PBS csatorna gondozásában készült filmjéért Emmy-díjat kapott.


Oláh Vilmos díjai

Lajtha-díj 2010
Dohnányi-díj 2013
Liszt Ferenc-díj 2018
Emmy-díj 2018


A Stradivari – hegedűk titka