Nagynak lenni piciben
Palkovits Edina | 2020.11.17. | Zene

Nagynak lenni piciben

Holografikus zsebkészülék, Elefánt-koncerttel az öledben vagy az asztalodon.

„Mivel tartozunk a koronának egy pofonnal, nektek pedig egy rendes EL-lemezbemutató turnéval, kitaláltuk, miként jussunk be térben és időben a falaitok közé!” Elefánt zenekar

A zenei szekció kicsi, nagy és még nagyobb korlátozásokon próbált átvergődni egész évben, most ismét teljesen tilos minden közösségi rendezvény. Az elérések és az audiovizuális tartalmak eljuttatása új csatornák felépítését követeli a zenekaroktól (is). A Kolibri Visual igyekszik kicselezni a koronavírust, a Vidd haza a koncertet! néven futó startup projektjük élményalapon építhet kapcsolatot zenekar és közönség között.

A Holibri lényege egy nagyszínpadokról már jól ismert, hologramos vizuáltechnikai megoldás, a. Ami újdonságot jelent, hogy mindezt sikerült egy tenyérnyi helyen is elférő eszközbe tömöríteni, amelyhez mindössze egy okostelefont kell csatlakoztatnunk.

Elefánt-
Fotó: Elefánt

A speciális tartalmakhoz egy linket kapunk, amelyet csak el kell indítani, miután a Holibribe helyeztük a telefonunkat. Ezután éppúgy lehet koncertet nézni, zenét hallgatni vagy akár kerekasztal-beszélgetéseket tartani. Az animációk, effektek, grafikák száma kimeríthetetlen, és a technológiával arra is lehetőség nyílik, hogy egy személyből kettő legyen.

Elefánt-
Fotó: Elefánt

Elefánt-
Fotó: Elefánt

Az ötlet a hologramtechnológiát évek óta színpadi méretben használó Kolibri Visualt alapító Bakó Zoltán fejéből pattant ki. A technológia alkalmazását és a terv megvalósítását a cég alapítóinak több mint 15 éves audiovizuál-technikai, valamint széles körű, a nemzetközi show gyártásban szerzett tapasztalata támogatja. Ígéretük szerint a teljes előállítási folyamat minden lépését biztosítják, beleértve a videóanyag előállításához szükséges stúdiót, a felvételt, az utómunkát és az új eszköz egyedi megjelenését, valamint annak gyártását.

A cég speciális hologramalapú tartalmakat (koncertet, promóciót, híreket stb.) gyárt és rögzít, majd a színpadi show helyett mindenki saját otthonában élvezheti a produkciót. A vizuáltechnikai megoldáson keresztül új csatornát kínálnak, amely a testre szabhatóság (saját arculat) széles skáláját és az abszolút piacképes árazást is biztosítja. A kis-nagy találmány a következő év elején kaphat forrásokat a további növekedéshez.

Elefánt-
Fotó: Elefánt

A Holofánt készüléket egy pizza áráért beszerezhetjük a zenekar weboldaláról, hogy tenyerünkön hordozhassuk Szendőfi Csabiékat. A zsebkütyüre a későbbiekben is érkeznek majd exkluzív tartalmak (zene, szöveg, esti mese) – víruson innen és túl.