Veszprém és Esztergom is az MTV EMA gála helyszíne
Palkovits Edina | 2020.11.07. | Zene

Veszprém és Esztergom is az MTV EMA gála helyszíne

A show-t 180 országból kísérhetjük figyelemmel november 8-án, vasárnap este.

Az idei évben az MTV EMA partnere Magyarország, Palvin Barbi a gála hazai műsorvezetője. Több ikonikus hazai helyszínt is láthatunk majd a show alatt, továbbá a műsor kulisszái mögé is betekinthetünk. Barbi Veszprémből és Esztergomból is közvetít, David Guetta pedig a Széchenyi fürdőből jelentkezik majd egy exkluzív DJ-szettel. Azonkívül, hogy legismertebb dalait játssza, csatlakozik Barbihoz is, hogy együtt fedezzék fel Budapest látképét és érdekességeit. A szavazás lezárult, november 8-án kiderül, kik zsebelik be a 2020-as EMA-díjakat.


 
„Egy elképesztő műsoron dolgozunk a stábbal, amit világszerte mindenki ugyanúgy élvezhet az otthonából. Megtiszteltetés, hogy idén én is felléphetek, hiszen ebben az évben a zene és a zenehallgatás is felértékelődött, így felelősséget is érzek ezzel kapcsolatban." –  mondja David Guetta.
 
Két EMA-szoborral a polcán Guetta idén akár meg is duplázhatja a gyűjteményét, ugyanis a DJ jelölt  a Legjobb elektronikus és a Videó egy jó ügy érdekében díjakra is. A francia sztár csatlakozása erősíti az egyébként is impozáns fellépők listáját: Sam Smith, Maluma, Doja Cat, Zara Larsson, YUNGBLUD, Alicia Keys, DaBaby, Karol G, Tate McRae és Jack Harlow azok, akik idén szórakoztatni fognak bennünket Londonból és Budapestről is.

MTV EMA-MTV EMA
MTV EMAFotó: MTV EMA

A Legjobb magyar előadó kategória egyik esélyese Dzsudló, aki úgy érzi, megtalálta saját hangját, dalait nem más zenék inspirálják, hanem saját élete és érzései.

– Melyik track volt az első, amit rongyosra hallgattál?

– Szerintem Blink-szám volt, de már nem emlékszem, hogy pontosan melyik. Az első zenéket úgy hallgattam nagyon-nagyon sokszor, hogy ültem a nővéremmel a magnó előtt, és vettük fel kazettákra azokat a zenéket, amik szóltak éppen a rádióban.

– Kik inspirálnak most leginkább zeneileg?

– Ez mindig nehéz kérdés, mert általában nem azokból merítek inspirációt, akiket folyamatosan hallgatok.

– Mit csinálnál most, ha nem zenélnél?

– Arra lenne a legtöbb esély, hogy egy multinál dolgoznék, öt éven belül nagyon csúnyán kiégnék, és nem tudom, mit kezdenék az életemmel. Ez az időszak egyébként arra tanított meg, hogy ki kell magamat szakítani a nihilből. Nagyon hajlamos voltam belesüppedni a semmittevésbe, nagyon kevés inger ért, ki sem másztam a kanapéból, de megtanultam, hogy muszáj néha megtolni magunkat – mondta Dzsudló az MTV-nek.

– Ez a dal egy erősebb kiüresedésből született. Nem biztos, hogy ez a legjobb szó, de egyszerűen nem olyan intenzíven élem meg a dolgokat mostanában. Ha történik velem valami rossz vagy jó, nem vált ki komolyabb érzelmeket belőlem. Konkrét sztorit nem akartunk ráhúzni erre a klipre, teljesen szétfolyt, szétszaturált képek. Amikor készül egy szám, én már folyamatosan kapcsolatban vagyok a videós srácokkal (Kollár Dénes és Galambos Gergő), és már akkor becsatlakoznak a folyamatba, együtt gondolkodunk, hogy milyen képi világ társulhat a szövegekhez és a zenéhez. Zeneszerzés tekintetében most egy elég kísérletezős fázisban vagyok. Jelenleg nagyon sok olyan projektem van, amikkel más irányba nyúltam, igyekeztem például a dalszerkezeteket távolról nézni és egészen máshogy felépíteni, mint eddig. Nagyon izgalmas dolgok, közreműködések  következnek, most ezekre készülök – zárta gondolatait Dzsudló.

A sorban a 24. ceremóniát 180 országból kísérhetjük figyelemmel november 8-án, vasárnap este.