Meghalt a színészlegenda
Rajczi Adrienn | 2020.10.31. | Aktuális

Meghalt a színészlegenda

Álmában érte a halál Sir Sean Conneryt. 

A sors kegyeltje, az 1980-as, 90-es évek egyik legnagyobb színésze csendben, békében hagyta itt a földi életet családja körében.

Thomas Sean Connery skót középosztálybeli családból származott, és kemény munkával érte el sikereit. 2000-ben az angol királynő lovaggá ütötte az edinbourgh-i királyi palotában, érdemei elismeréseként. A ceremónián skót népviseletben jelent meg: kockás szoknyában és térdzokniban.

Mindenszentek napján meghalni olyan Sean Connery-s. Fegyelmezetten, időzítve, csendben, stílusosan a Bahamákon, hogy minden október 31-én emlékezzünk majd rá.

Filmes karrierje 1962-ben indult be a Dr. No című filmmel, evvel vált a világ igazi James Bondjává hét részen keresztül, majd sokunk számára azon is túl. A filmvilág 007-es ügynöke volt.  A rózsa neve nyomozó szerzetese, a Medicine Man afrikai orvosa, akinek A szikla, a Hegylakó, A domb című filmekben kirajzolódik sehova be nem sorolható egyedi, markáns, férfias karaktere. A szakma elismerését, az Oscar-díjat az Aki legyőzte Al Caponét című filmben Jim Malone megformálásáért kapta 1988-ban.

A filmek lelkét kereste egész munkássága alatt. 2004-ben visszavonulásáról írtak, ő maga a nagy költségvetésű filmek miatt érzett csalódottságával magyarázta döntését, és inkább az önéletrajzi könyvének szentelte idejét. Ekkor mondta le Miloš Forman felkérését Márai Sándor: A gyertyák csontig égnek című könyvének filmváltozatában a tábornok szerepére.

A mai napon Sir Sean Connery elfogadta Miloš Forman felkérését. Stílusosan távozott, épp, ahogyan élt. Isten vele!

Fotó: IMDB.com
Névjegy
Fotó: IMDB.com

Sir Sean Connery (Edinburgh, 1930. augusztus 25. – Nassau, 2020. október 31.)

Oscar-díjas skót színész. Kis szerepeket játszott különböző tévé- és mozifilmekben, mielőtt megkapta volna azt a szerepet, amellyel üstökösként felívelő színészi pályafutása elkezdődött. Egy alacsony költségvetésű brit film, a Dr. No elindította a filmtörténet egyik leghosszabb sorozatát. Connery James Bondként szerepelt az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger, a Tűzgolyó, a Csak kétszer élsz, a Gyémántok az örökkévalóságnak és a nem hivatalos Soha ne mondd, hogy soha című  epizódokban.


További kitüntetései:

2006: Amerikai Filmintézet – Életműdíj

2005: Európai Filmdíj – Életműdíj

2002: Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál – A zsűri különdíja

2002: Olasz Telegatto-díj – Különdíj

2001: Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál – Sivatagi Pálma Életműdíj

1999: Európai Filmdíj – Közönség-díj (Briliáns csapda)

1999: ShoWest Egyesület – Életműdíj

1997: Blockbuster Entertainment-díj – Kedvenc férfi mellékszereplő (A szikla)

1997: Lincoln Center Film Egyesület – Ünnepi kitüntetés

1997: MTV Movie-díj – A legjobb filmes páros (Nicolas Cage-dzsel megosztva, A szikla)

1995: Amerikai Fantázia- és Horrorfilmek Akadémiája – Életműdíj

1993: Nemzeti Filmszemle Tanács, USA – Karrier-díj

1992: Amerikai Cinematheque Gála – Cinematheque-díj

1988: Kansas City Filmkritikusok Szövetségének Díja – Legjobb férfi mellékszereplő (Aki legyőzte Al Caponét)

1988: Londoni Filmkritikusok Szövetségének Díja – Az év férfiszínésze (Aki legyőzte Al Caponét)

1987: Germán Filmdíj – Legjobb férfiszínész (A rózsa neve)

1987: Nemzeti Filmszemle Tanács, USA – Legjobb férfi mellékszereplő (Aki legyőzte Al Caponét)

1985: Bambi-díj

1984: Pudding-fesztivál – Az év embere cím

1982: ShoWest Egyesület – Különdíj, Az év világsztárja

1966: Laurel-díj – A legjobb akcióalakítás (Tűzgolyó)

1965: Laurel-díj – A legjobb akcióalakítás (Goldfinger)

1964: Laurel-díj – A legjobb akcióalakítás, 3. hely (Dr. No)