Baristadiploma? – Illy kávéegyetem Triesztben
Vass Éva | 2021.03.31. | Életmód

Baristadiploma? – Illy kávéegyetem Triesztben

A kávé évszázadok óta életünk része, megannyi változatban fogyasztjuk, sokszor szó szerint szeánszokat és ceremóniákat kapcsolva hozzá. Különösen igaz ez az olaszokra, akik napjaik felét bárokban töltik kávé-szenvedélyüknek hódolva.

Valószínűleg sokan tudják, hogy a „hátravan még a feketeleves” mondás nem is levesről szól, hanem bizony a kávéról. A magyar szájhagyományban a „feketeleves” kifejezés a XVII. századból származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly azonban elővigyázatos volt, gyanakodott, hogy készül valami ellene, így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess, Uram, hátra vagyon még a feketeleves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe.

Bárhogy is, a kávé évszázadok óta életünk része, megannyi változatban fogyasztjuk, sokszor szó szerint szeánszokat és ceremóniákat kapcsolva hozzá. Különösen igaz ez az olaszokra, akik napjaik felét bárokban töltik kávé-szenvedélyüknek hódolva.

Aki kicsit is elmélyedt valaha a finom kávé kérdésének rejtelmeiben, bizonyára tudja, hogy a zamatos íz nem csupán a jó alapanyagon múlik, hanem nagy befolyásoló szerepe van a kávégép minőségének is, illetve a lefőzési folyamatnak. Ebben van igazán nagy szerepe Illy Ferenc innovációinak és a fia által megálmodott Universitá del Caffé-nak.

www.comunicaffe.com-Az Universitá del Caffé logója
Az Universitá del Caffé logójaFotó: www.comunicaffe.com

Illy Ferenc (később Francesco) Temesváron nőtt fel, ott végezte el középfokú tanulmányait, majd az I. világháború után Triesztben maradt. Olasz lányt vett feleségül. Itt kezdett el kávéval foglalkozni: előbb csupán munkásként dolgozott kávépörkölő cégeknél, majd saját fejlesztései, találmányai sikert és önállóságot biztosítottak további élete során.

Neki köszönhetjük a vákuumcsomagolást, valamint az is az ő fejlesztése, hogy a pörkölt kávé csomagolásában az oxigént nitrogénre cserélte, így a kávé illatát és aromáját még inkább meg tudták őrizni. Az első automata kávégép is Illy Ferenc találmánya.

Halála után gyermekei, unokái tulajdonába került a cég vezetése, és fia, Ernesto ötletére alapult meg az Universitá del Caffé Triesztben. A kávéegyetem iskolái mára világszerte számos országban megtalálhatók, nem meglepő talán, hogy Budapesten is működik ez a képzés.

Alapvetően háromféle képzésből lehet választani annak, aki hallgató szeretne itt lenni. Van egy magas fokú képzés kávétermesztőknek, gyártócégeknek, illetve szakembereknek. A másik kurzusra kifejezetten baristák jelentkezését várják, míg a harmadik a kávé szerelmeseinek, ínyenceknek van meghirdetve. E három kurzus mellett lehetőség van, szintén szakemberek számára e-learning tanfolyamot is elvégezni.

Pexels-
Fotó: Pexels

Az egyetem képzésének különlegessége, hogy nem csupán gyakorlati tudást tanít, készséget fejleszt, hanem a kávékultúra és -tudomány rejtelmeibe is bevezet: történeti ismereteket, földrajzi termőhelyeket, biológiai, fizikai, kémiai aspektusokat is megvizsgál, oktat az intézmény. Az illat- és színanyagvizsgálatok éppúgy a kurzus részei, mint az egyes kávétermesztő helyek mezőgazdasági és ipari vonatkozásai.

A világ minden részén, nemcsak Európában, hanem minden ember lakta kontinensen megtalálhatók az Illy iskolái; csak hogy egy-két egzotikusabb helyet említsünk: Indonéziában, Nepálban, Dél-Afrikában, Mexikóban, sőt a kávénagyhatalom Brazíliában is oktatják a kiváló magyar–olasz módszert.

www.triestecoffeexhibit.com-Tanterem az Universitá del Cafféban
Tanterem az Universitá del CaffébanFotó: www.triestecoffeexhibit.com

Egy bizonyos: akit mélyebben érdekel ez a csodálatos, bizonyos szempontból az egészségre is pozitív hatású, már Kr. e. 300 körül is ismert ital, az a magyar alapítású Illynél minden kérdésére választ találhat.