In memoriam Szőcs Géza
Hajónapló.ma | 2021.01.29. | Irodalom

In memoriam Szőcs Géza

A MÁV Szimfonikus Zenekar online koncerttel emlékezik a 2020. november 5-én elhunyt Szőcs Géza költőre, íróra, irodalomtudósra, politikusra. 

A nyilvános, mindenki számára online követhető előadásra 2021. február 3-án 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián, Kesselyák Gergely karmester vezényletével. A hangverseny szólistái Kele Brigitta szoprán, Fekete Attila tenor és  Kovács István basszus énekesek lesznek. 

Nem véletlen, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar tart koncertet Szőcs Géza emlékére, hiszen a költő régi barátja volt a formációnak, rendszeresen látogatta fellépéseiket. Amikor 2017-ben Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatát, a kitüntetés ünnepélyes átadásán Szőcs Géza mondott ünnepi beszédet, kiemelve, hogy a kolozsvári születésű karmester az életművével Erdély, a magyarság és a francia kultúra sok évtizedes kapcsolatát mélyítette tovább. Csaba Péter, aki maga is Erdélyből indult sikeres művészi pályájára, meleg hangú írásban fejezte ki fájdalmát és részvétét.

Az este folyamán először két népszerű Mozart-operából, A varázsfuvolából és a Don Giovanniból csendülnek fel részletek. A második részben Fekete Gyula Excelsior! című kortárs operájából kaphat ízelítőt a közönség, amely mellett a gyász kifejezésére Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző szimfóniájának lassú tétele is elhangzik. Ezt követően Selmeczi György Szőcs Géza szövegére komponált Szirén, illetve Veron című operáinak részletei zárják a zenei tételek sorát. 

A műsorban a zenei darabok mellett Szőcs Géza Hitvallás című írásából Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvas föl szemelvényeket. A koncert szünetében az alkalomra készült Meglátni a szirént című kisfilmet láthatja a közönség, amelynek rendező-forgatókönyvírója Farkas Wellmann Endre.

A 2021. február 3-án 19 órakor kezdődő hangverseny ingyenesen megtekinthető lesz a MÁV Szimfonikus Zenekar YouTube-csatornáján. Az emlékkoncert Facebook-eseménye itt érhető el

Program 

I. rész

Mozart: A varázsfuvola – Nyitány
Képária
Sarastro áriája a 2. felvonásból

Mozart: Don Giovanni – Nyitány
Don Ottavio áriája az 1. felvonásból
Leporello áriája (Regiszter-ária)
Donna Elvira áriája

II. rész

Fekete Gyula: Excelsior! – Liszt Ferenc áriája (Magnificat)

A. Ribnyikov: VI. szimfónia – Sarabanda

Selmeczi György–Szőcs Géza: Szirén – opera-keresztmetszet
Prológ
A Szirén áriája
A karmester áriája
Tercett

Selmeczi György–Szőcs Géza: Veron – Szerelmi kettős

Vezényel: Kesselyák Gergely
Szólisták: Kele Brigitta – szoprán, Fekete Attila – tenor, Kovács István – basszus

Forrás: magyarpenclub.hu

Fotó: Beliczay László
Névjegy
Fotó: Beliczay László
Szőcs Géza
1953. augusztus 21. – 2020. november 5.

Marosvásárhelyen született. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1978-ban. 1974–1977 között az Echinox című háromnyelvű diáklapot szerkesztette; 1977–1981 között az Igazság című napilap irodalmi munkatársa volt. 1979–1980 között Sütő András javaslatára egy évig Herder-ösztöndíjas volt Bécsben. 1981–1982 között Tóth Károly Antallal, Tóth Ilonával és Ara-Kovács Attilával szerkesztette az Ellenpontok című szamizdat kiadványt. Ennek következtében a Securitate többször is letartóztatta. 1985–1986 között a kolozsvári Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet kutatója volt, majd 1986–1989 között Genfben újságíró. 1989–1990 között a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetője, 1989-től a Magyar Napló munkatársa lett. 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, ahol újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt: 1990–1991 között az RMDSZ főtitkára, 1991–1993 között politikai alelnöke volt. 1990–1992 között szenátorrá választották. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke és a Magyar Szemle szerkesztőbizottsági tagja. 1994–1996 között az Orient Express felelős kiadója volt. 1996–1998 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnökségi tagja, 1996–2000 között a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének tagja, majd 2008-tól elnökségi tagja. 2007-től az Irodalmi Jelen főmunkatársa. 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke. 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója.

Első verseskötete Te mentél át a vízen? címmel 1975-ben jelent meg Bukarestben, a Kriterion gondozásában. Ezt követően néhány évente láttak napvilágot kötetbe rendezett versei, publicisztikái, politikai írásai, de írt regényt, operalibrettót, drámát is. 2008-ban Limpopo című regényéért elnyerte a Romániai Írószövetség díját. Utolsó kötete idén, Párbeszéd a Pokolban – Szőcs Géza az Irodalmi Jelen hasábjain 2008–2019 címmel jelent meg az Irodalmi Jelen kiadásában.

Fontosabb díjai: a Romániai Írószövetség Debüt-díja (1976); Robert Graves-díj (1986); Füst Milán-díj (1986); Déry Tibor-díj (1992); József Attila-díj (1993); Magyar Művészetért Díj (2006); a Bécsi Európai Akadémia nagydíja (2009); Magyarország Babérkoszorúja díj (2013); Kossuth-díj (2015).

Forrás: Magyar Írószövetség


Kapcsolódó cikkek