Díjazottak: Döme Barbara, Lányi Gusztáv, Mirtse Zsuzsa
Hajónapló.ma | 2020.11.25. | Irodalom

Oláh Jánosra emlékeztek

Az est díjazottjai között lapunk felelős szerkesztője, Döme Barbara is szerepelt. Ő kapta az Orpheusz kiadó díját: Az év legsikeresebb szerzője 2020-ban.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott Oláh János Emlékesten – amelyet hagyományosan a 2016-ban elhunyt író, költő születésnapjára időzítenek – átadták Az év legsikeresebb szerzője 2020 díjakat, kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj nyerteseit, bemutattak három új könyvet, valamint köszöntötték az idén harmincéves Széphalom Könyvműhelyt is. 

A Magyar Napló Kiadó idén már ötödik alkalommal szervezte meg a 2016 júliusában elhunyt Oláh János emlékét, munkásságát felidéző eseményt, amelyet a járványhelyzet miatt sajnos csak szűk körben, zárt ajtók mögött lehetett megtartani. 

Az estén Mezey Katalin Kossuth-díjas író – Oláh János özvegye és a Széphalom Könyvműhely vezetője – beszélt a kiadó harmincéves fennállásáról, amely alatt hétszáz könyvet adtak ki és kilencszáz rendezvényt tartottak meg. A rendezvényen három, Oláh János életművét feldolgozó új kötetet is bemutattak. A sodrás délideje című könyvről Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője beszélt. A kötet az Oláh Jánosról szervezett életmű-konferencián elhangzott tanulmányok szerkesztett változatát tartalmazza. Bíró Gergely Bertha Bulcsu-díjas író, szerkesztő mutatta be Vess számot avval, ami megmaradt címmel megjelenő interjú-, valamint Az idő csapdája című esszékötetet. 

Oláh János nevéhez fűződik Az év legsikeresebb szerzője díjának elindítása, amelyet olyan szerzők kaphatnak meg, akiknek a könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt év során, és akik maguk is sokat tettek kötetük népszerűsítéséért. A Magyar Napló Kiadó részéről Zsiga Kristóf kiadóvezető adta át a díjat Mirtse Zsuzsának a Tizenhárom bűvös tükör – Mesék felnőtteknek című könyvéért. A Széphalom Könyvműhely elismerését Lányi Gusztáv vehette át Mezey Katalintól a Fenntartható? Fejlődés? Pszichológiai elemzés a Balatonról című kötetéért. Az Orpheusz kiadó legsikeresebb szerzője lapunk felelős szerkesztője, Döme Barbara lett Nők a cekkerben. Történetek Skizofréniából című novellakötetével, akit Erős Kinga kritikus, író méltatott. 

Beliczay László-Kiadóvezetők és díjazottak: Erős Kinga, Döme Barbara, Mezey Katalin, Lányi Gusztáv, Mirtse Zsuzsa, Zsiga Kristóf
Kiadóvezetők és díjazottak: Erős Kinga, Döme Barbara, Mezey Katalin, Lányi Gusztáv, Mirtse Zsuzsa, Zsiga KristófFotó: Beliczay László

Az este folyamán hirdették ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által alapított Oláh János szerkesztői ösztöndíjat is, amelyről Szentmártoni János író, költő beszélt a kuratórium nevében. Az ösztöndíj havi bruttó 200 000 forint támogatást nyújt a díjazottaknak két éven át. A 2020-as ösztöndíj kiírója, pénzügyi és szakmai lebonyolítója a Petőfi Irodalmi Múzeum volt, ahová 42 érvényes pályázat érkezett, ezekből választotta ki a kuratórium a nyerteseket. Nyolcan teljes, azaz két évre szóló, négyen pedig megosztott, vagyis egy-egy éves ösztöndíjban részesülnek 2021-től. 

Az eseményen Mezey Katalin és Oláh János versei is elhangzottak Lázár Balázs színművész és Németh Viktor, a HangHordozók – Énekmondók versenyének idei különdíjasa tolmácsolásában. 

Fotó: Beliczay László
Névjegy
Fotó: Mirtse Zsuzsa archívuma
Mirtse Zsuzsa

Író, költő, szerkesztő. Jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia ösztöndíjakért felelős referense; a Magyar Napló irodalmi folyóirat kritikarovatának szerkesztője. 2020. január 30-ig a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK Nonprofit Kft.) művészeti/irodalmi tanácsadója és sajtóreferense volt. 2014−2016: a Magyar Katolikus Rádió Magyar Téka című kortárs irodalmi műsorának a műsorvezetője, ugyanitt egy éven keresztül a Koszorúk című irodalmi emlékműsort is vezette. 2014–2018-ig a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának biblioterápia képzésén óraadó tanárként tanított (Kreatív írás kurzus, A mai olvasmányműveltség tendenciái és vitái című kurzus). Rendszeresen fellép irodalmi rendezvényeken alkotóként (önálló estekkel) és műsorvezetőként is. Versei, esszéi, novellái, publicisztikai anyagai hazai és határon túli irodalmi lapokban, magazinokban, antológiákban kaptak és kapnak helyet. Hét önálló kötete jelent meg: három verseskötet, egy kisprózakötet, egy regény és két mesekönyv. 2000-ben MÚOSZ újságírói díjjal, 2005-ben a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjével tüntették ki. 2020-ban megkapta a Tokaji Írótábor Hordó-díját. 

Fotó: Beliczay László
Lányi Gusztáv

Pszichológus és szociológus, a tudományok kandidátusa. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán a Szociálpszichológia Tanszék docense. Ezenkívül az ország több egyetemén is oktatott pszichológiát, szociálpszichológiát, politikai pszichológiát. Fő kutatási területe a pszichológia tudásszociológiai, eszmetörténeti és tudománytörténeti összefüggéseinek feltárása. Számos politikai pszichológiai kötet szerzője: Politikai pszichológia – Politikai magatartásvizsgálatok, Lélek(tan) és politika – Bevezetés a politikai pszichológiába, Rendszerváltozás és politikai pszichológia. A Fenntartható? Fejlődés? Pszichológiai elemzés a Balatonról című kötete 2019-ben jelent meg. 

Fotó: Döme Barbara

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját, valamint az Orpheusz kiadótól Az év legsikeresebb szerzője díjat. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.