Györgyei Szabó Magdolna
Györgyei Szabó Magdolna

Szavak. Gyerekként még passzívan, de annál nagyobb vehemenciával faltam őket, egész nyarakat töltöttem olvasással. Korszakaim voltak, hol a francia klasszikusokba, hol a nagy amerikai regényekbe voltam beleszerelmesedve, de a kötelezők abszolválása sem fárasztott le semennyire. Mégis reál irányba mentem tovább, vegyipari szakközép után a közgázra. A szavak azonban nem hagytak el, Vonnegut olvasókörbe jártam,  egyetemi újságba írtam, és továbbra is szakmányban hordtam haza a könyvtárból a mindent.

A munkás évek több szempontból is változást hoztak, az addigi szépirodalom mániám mellé már bejött a sok szakmai, ismeretterjesztő és tudományos olvasmány is, és én is intenzívebb írásba kezdtem. Reklámszövegíróként eladtam, PR-osként kapcsolatot építettem, újságíróként és bloggerként pedig hatást gyakoroltam a soha meg nem unható szavakkal.

Ma megint napi szinten használom, forgatom, érzem őket, és egy ütős, tartalmas mondat még mindig szívdobogást tud nálam okozni. Akár én írtam, akár olvastam őket. Nem hinném, hogy ebből a  kigyógyulás lehetséges, így a szavak iránti szenvedélyem örök társam lesz, míg élek.

A szerkesztő cikkei:
Aki pórul járt a Nobel-díjjal
Aki pórul járt a Nobel-díjjal
A Zsivago doktor írója, Borisz Leonyidovics Paszternak 60 éve, 1...
Mikszáth emléknap: Kultusz helyett kultúra
Mikszáth emléknap: Kultusz helyett kultúra
A Mikszáth Kálmán Társaság már huszonhét éve követi...
Szabó Magda: Pilátus- könyvajánló
Szabó Magda: Pilátus- könyvajánló
A Digitális Irodalmi Akadémia oldalán ingyen és online olva...
Új világirodalmi portál: 1749.hu
Új világirodalmi portál: 1749.hu
1749 címmel online világirodalmi portál indult. Lanczkor Gábor...
Gergely Ágnes: Őrizetlenek – könyvajánló
Gergely Ágnes: Őrizetlenek – könyvajánló
Kemény, kegyetlen, lidércnyomásszerű ez a regény,...
Húsz múzeum különleges napja a weben
Húsz múzeum különleges napja a weben
Online tárja ki kapuját húsz múzeum, köztük a PIM is, máj...
Ők az idei Libri díjasok!
Ők az idei Libri díjasok!
A Libri irodalmi díját Láng Zsolt Bolyai kötete, a Libri irodalmi közö...
Ezen múlik, hogy olvasnak-e a gyerekek
Ezen múlik, hogy olvasnak-e a gyerekek
Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó tulajdonosa misszión...