Aki pórul járt a Nobel-díjjal
Borisz Leonyidovics Paszternak 60 éve, 1960. május 30-án hunyt el visszavonultságra ítélve, számkivetetten és a nép árulójának kikiáltva.
Pedig a kis Borisz élete igazán szépen indult, művész családba született, apja festőművész, anyja zongorista volt. A korszak legnagyobb alkotóival barátkozhatott, hiszen gyakran vendégeskedett náluk Gorkij, Tolsztoj, Rahmanyinov is. Egy ideig úgy tűnt, hogy ő is művészi pályára megy, a szülei hatására próbálkozott a festészettel és a zenével is.
Szellemi fejlődésében nagy szerepet játszott, hogy bár zsidó származású volt, de orosz dajkája titokban bevezette az ortodox egyházba. Talán emiatt is távolodott el a művészetektől és fordult a filozófia irányába. Először a moszkvai egyetemen, majd Marlburgban hallgatott filozófiát. Gondolkodására nagy hatással volt Husserl fenomenológiája és Hermann Cohen neokantizmusa. Bár lehetősége lett volna filozófusi-egyetemi karrierbe is kezdeni, mégis megszakította tanulmányait és hazatért Moszkvába.
Ekkor már verselt, 1913-ban az első kötete (Iker a felhőkben) is megjelent. Szerencséjére az I. világháború harcaiban egészségügyi okok miatt nem kellett részt vennie. A nagy háborút egy uráli vegyi üzemben vészelte át. Bár üdvözölte az 1917-es októberi forradalmat, soha nem tudott hinni a kommunista szólamokban, az osztályok nélküli társadalom eszményében. Hiába ismerkedett meg és barátkozott össze Majakovszkijjal (akit később, 1930-as öngyilkossága után végképp a legnagyobb szovjet kommunista költőnek kiáltottak ki), továbbra is megtartotta liberális-értelmiségi beállítottságát, bár ezt bölcsen nem hirdette úton-útfélen.
A rendszer így egyelőre megtűrte, sorra jelentek meg kötetei, lassacskán a próza felé is kacsingatott (Luvers gyerekkora, Menlevél). Amikor azonban az 1934-es moszkvai írókongresszuson Buharin az egyik legnagyobb élő szovjet költőnek titulálta, Paszternak megrettent. Már csak azért is, mert művészete jócskán eltért az akkor irányadó szocialista realista vonaltól. Egyébként volt is alapja a félelmének, hiszen Buharint pár évvel később koncepciós perben elítélték és kivégezték. Paszternakot azonban valahogy elkerülte a golyó, a Gulágra sem kerül el, bár egyre többen támadták irodalmi körökben. Így igyekezett mindinkább visszavonulni, fordításokból élt, többek között Shakespeare, Goethe, de még grúz dalszövegírók műveinek oroszra ültetésével is foglalkozott.
A II. világháború történései természetesen rá is hatással voltak, nem tudott semleges maradni Oroszország sorsával kapcsolatban. Hazafias versekkel igyekezett a katonákban tartani a lelket, irodalmi esteken lépett fel. A háború végeztével, bőven túl az ötvenen kezdett bele élete művébe, a Zsivago doktor megírásába. Nagyon nem kapkodta el, tíz évig szöszmötölt a kéziraton, amit aztán 1956-ban megpróbált a Novij Mir folyóirattal közöltetni. Onnan azonban durván elutasították, mondván, hogy a huszadik század elején kezdődő, több évtizeden átívelő epikus mű „rágalmazó módon ábrázolja az Októberi Forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét”.
Ekkor lépte meg azt Paszternak, amit később talán nagyon sokszor megbánt. Átadta a kéziratot egy barátjának, aki azt Olaszországba csempészte. Ott először olasz, majd orosz nyelven jelent meg, de nagyon gyorsan kiadták tizennyolc másik nyelven is. A mű hatalmas siker lett, a New York Times listáját például huszonhat hétig vezette. A svéd akadémia soha nem látott sebességgel ítélte neki a Nobel-díjat, és ez lett a veszte.
Az írót a hivatalos szovjet irodalmi és politikai élet is össztűz alá vette, rendszerellenségnek kiáltották ki és választás elé állították: vagy átveszi a díjat, de akkor útilaput köthet a lábára, vagy visszautasítja azt. Paszternák ekkor már hatvannyolc éves volt, nem akart új életet külföldön, úgyhogy lemondott a díjról. Ami sokat persze nem segített, jó szovjet módon tovább folyt a rágalmazó hadjárat ellene, megfosztották írószövetséges tagságától és megélhetéseitől is. Hruscsovnak írt nyílt levelének azonban volt némi hatása, végül nem kényszerítették az ország elhagyására. A meghurcoltatás azonban végleg aláásta egészségét, rákkal és szívbetegségekkel küzdött, végül hetven évesen, peregyelkinói otthonában hunyt el.
Paszternak művészetét még évtizedekig rendszeridegennek tartották, mellőzték, csak az enyhülés hatására, 1987-ben, posztumusz fogadták vissza a szovjet írószövetség soraiba, rá egy évre hazájában is megjelenhetett a Zsivago doktor. 1989-ben Stockholmban törölték az író elutasítását és ünnepélyes keretek között átadták fiának a Nobel-díjat.
