Györgyei Szabó Magdolna
Györgyei Szabó Magdolna

Szavak. Gyerekként még passzívan, de annál nagyobb vehemenciával faltam őket, egész nyarakat töltöttem olvasással. Korszakaim voltak, hol a francia klasszikusokba, hol a nagy amerikai regényekbe voltam beleszerelmesedve, de a kötelezők abszolválása sem fárasztott le semennyire. Mégis reál irányba mentem tovább, vegyipari szakközép után a közgázra. A szavak azonban nem hagytak el, Vonnegut olvasókörbe jártam,  egyetemi újságba írtam, és továbbra is szakmányban hordtam haza a könyvtárból a mindent.

A munkás évek több szempontból is változást hoztak, az addigi szépirodalom mániám mellé már bejött a sok szakmai, ismeretterjesztő és tudományos olvasmány is, és én is intenzívebb írásba kezdtem. Reklámszövegíróként eladtam, PR-osként kapcsolatot építettem, újságíróként és bloggerként pedig hatást gyakoroltam a soha meg nem unható szavakkal.

Ma megint napi szinten használom, forgatom, érzem őket, és egy ütős, tartalmas mondat még mindig szívdobogást tud nálam okozni. Akár én írtam, akár olvastam őket. Nem hinném, hogy ebből a  kigyógyulás lehetséges, így a szavak iránti szenvedélyem örök társam lesz, míg élek.

A szerkesztő cikkei:
Amiért érdemes felkelni
Amiért érdemes felkelni
Az ikigai az a cél, amely tartalmat ad a mindennapoknak és amitől fontos...
Warren Buffett tanácsai, hogy a legjobbak legyünk
Warren Buffett tanácsai, hogy a legjobbak legyünk
Warren Buffett szerint ez a négy szokás különb...
Feszültségoldás most!
Feszültségoldás most!
Közérthető formában a stressz csökkentéséről, az egészséges mértékű rezil...
A világ legsürgetőbb problémái
A világ legsürgetőbb problémái
A koronavírus tovább mélyítette a globális gondokat.
Az önállóság motivál, nem a pénz
Az önállóság motivál, nem a pénz
A XXI. század nyertesei azok lesznek, akik a pénz helyett a...
Amikor minden az agyunkra megy
Amikor minden az agyunkra megy
Az emberi agy az orvostudomány egyik legizgalmasabb területe, az ag...
Rejtett közpark a Városliget mellett
Rejtett közpark a Városliget mellett
Így néz ki Európa legjobb középület-fejlesztése.
Fuss okosba!
Fuss okosba!
Nem szégyen a futás, csak hasznos!