Rácz András
Rácz András

Írás nélkül nem megy. Napilap, hetilap, havilap, blog, mindegy nekem, csak oda lehessen firkantani valami fontos, vagy fontosnak gondolt szöveget.

Néha megesett, hogy elhagyva az újságírói pályát, másfelé kerestem a boldogulást. Ám valahányszor kiléptem a lapkészítés sodrából és belekezdtem valami egyébbe, minduntalan visszakeveredtem a sajtóhoz. 
Évtizedes napilapos pályakezdés után egy országos önkormányzati szövetséghez sodródtam, s hamarosan azon kaptam magam, hogy a polgármesterek lapját szerkesztem. Gyermekkönyv kiadóhoz hívtak, s nem kellett hozzá pár hónap sem, már képes, izgalmas gyermeklapot szerkesztettem.

Újabb kiadói munka következett – ezúttal családi vállalkozás –, s képregénysorozatokat vehettem gondjaimba. Gyermekkori kedvencem, a Mozaik folytatására szántam el magam. (Megjegyzem, valamikor a hetvenes években a képregény hősei maguk is újságírók voltak.)

Végül a Könyvtárellátónál lettem kereskedelmi-és marketingvezető, míg meg nem alakult a Kello Könykultúra Magazinja, aminek szerkesztésébe lelkesen vetettem bele magam. Egy barátomnak meséltem akkoriban, mennyire lélekölőnek éreztem a kereskedelmi vezető munkáját, ahol az eredmény az aláírt szerződés volt, s mennyire lélekemelőnek látom a szerkesztő, újságíró munkáját, aki hírekkel, beszámolókkal, okos gondolatokkal tölti meg lapját. Barátom megvonta vállát, s a maga cinikus modorában megjegyezte: pedig a lényeg ugyanaz, összefirkálod a papírokat. 

Most tehát, hogy a Hajónapló csapatával dolgozhatok, szorgalmasan firkálok össze mindenféle papírt, s úgy látom, barátomnak talán részben igaza volt. A szerződés, a munkaterv és a cikk – megannyi összefirkált lap – egyszerre tud csak újsággá lenni.

A szerkesztő cikkei:
Bob Dylan búcsúzik
Bob Dylan búcsúzik
„Aznap, amikor megölték, valaki azt mondta nekem: Fiú, az Antikrisztus kora c...
A pszichiáter evangéliuma
A pszichiáter evangéliuma
Pilátus bolyongása a keresztény hagyomány születésének környékén nem p...
Ha feje tetejére áll a világ, akkor mi megtanulunk kézen járni
Ha feje tetejére áll a világ, akkor mi megtanulunk kézen járni
„Most kiderül, mennyire versen...
Meseterasz
Meseterasz
Gyerekek, szülők, pedagógusok álma válik valóra a most induló új YouTube-csatornával...
Demeter Szilárd: Az otthonülős válságban olvasásnépszerűsítési lehetőséget látok
Demeter Szilárd: Az otthonülős válságban olvasásnépszerűsítési lehetőséget látok
A mi...
Locsolóvers pályázat
Locsolóvers pályázat
A Magyar Írószövetség, az Előretolt Helyőrség, a Könyvtárellátó, a Könyvku...
Elindult az Előretolt Helyőrség online oldala
Elindult az Előretolt Helyőrség online oldala
Az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat főszerk...
A Gonosz Budapesten
A Gonosz Budapesten
Nem jó az ördögöt a falra festeni, igaz, ám néha úgy érzem magam, mint Hontala...