30. jubileumára készül a Művészetek Völgye

30. jubileumára készül a Művészetek Völgye

Oszkó-Jakab Natáliával, a Művészetek Völgyének igazgatójával beszélgettünk.

Egyre nagyobb ütemben halad itthon is az oltás, mégsem egyszerű a koronavírus-járvány harmadik hullámában optimistának lenni azzal kapcsolatban, hogy nyáron újra fesztiválozhatunk. Oszkó-Jakab Natáliának, a Művészetek Völgye igazgatójának viszont szinte munkaköri kötelessége, hogy ezzel a pozitív attitűddel nézzen a jövőbe. Vele beszélgettünk arról, hogy idén vajon sikerül-e a 30. jubileumot megünnepelni.

Művészetek völgye-Művészetek völgye - felbolydul a falu
Művészetek völgye - felbolydul a faluFotó: Művészetek völgye

– Kissé illetlennek érzem a kérdést, de muszáj ezzel kezdenünk. Ön szerint lesz idén Művészetek Völgye?

– Szeptember óta arra készülünk, hogy lesz. Muszáj optimistának maradnunk és előre gondolkoznunk, hiszen egy tíznapos, negyven helyszínes, 1500 programot felvonultató rendezvényt nem lehet egyik napról a másikra megszervezni. Ezért jelenleg úgy folyik a munka, hogy július 23. és augusztus 1. között ismét találkozhatunk majd Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Persze vannak B, C, D terveink is, hogy rugalmasan tudjunk alkalmazkodni az aktuális járványhelyzethez. Ami a mi esetünkben előny, hogy nem egy-két helyszínen kell összetömörülnie sok ezer embernek, hanem elszórva, szellősen, főként szabad téren zajlanak a programok, így könnyebb bármilyen biztonsági előírást betartani. 

Művészetek Völgye-
Fotó: Művészetek Völgye

– A fellépők, a meghívottak, valamint a közönség részéről mekkora az optimizmus? 

– Az előadók nagyon reménykednek, hogy idén lesz fesztivál, hiszen az előző évben alig-alig volt lehetőségük színpadra állni. A közönség visszajelzése is azt mutatja, hogy kifejezetten várják már a találkozást, a kulturális élményeket. A jegy- és bérleteladásokban ez sajnos nem látszik, mindenki kivár, sokkal kevesebben váltották meg előre a belépőjüket, mint a korábbi években. Pedig nincs kockázat, hiszen tavaly is visszaadtuk a jegyek árát azoknak, akik kérték, illetve be lehetett váltani a Völgyhétvégékre, valamint idén is felhasználhatók az előző évi befizetések. Most egyébként az lenne a legnagyobb támogatás a látogatók részéről, ha előre megvennék a bérleteket, ezzel is segítve a szervezést. 

Művészetek völgye-Művészetek völgye - kezdődik az előadás
Művészetek völgye - kezdődik az előadásFotó: Művészetek völgye

– Tavaly a pandémia miatt nem lehetett megtartani a Művészetek Völgyét, a már említett Völgyhétvégéket viszont igen. Milyen tapasztalatokat szereztek a minifesztivállal? Megszervezik idén is? 

– Teljesen más volt a hangulata volt a Völgyhétvégéknek, hiszen eleve csak ötszáz főt engedhettünk be naponta, és nem is nyáron, hanem négy szeptemberi és októberi hétvégén zajlottak a programok. Sokkal kisebb léptékű rendezvényről volt tehát szó, ennek ellenére az előadóink szinte euforikusak voltak, ami érthető is, hiszen volt közöttük olyan, akinek itt volt az egyetlen fellépése 2020-ban. Ha újra megszerveznénk, lehet, hogy kevesebb hétvégére terveznénk. De korai még erről beszélni, hiszen egyelőre arra készülünk, hogy nyáron lesz Művészetek Völgye. 

– Egyre inkább elvárás a fesztiváloknál is, hogy a zöldszempontok is érvényesüljenek. Ez önöknél hogyan valósul meg? 

– A Művészetek Völgye a kezdetektől zöldfesztiválnak számít, és a látogatók is nagyon környezettudatosak. Eleve adott a csodaszép természeti környezet, ezért a művészeti programok mellett számos kirándulást, e-bike-túrát is szervezünk. Ezek most, a járvány idején még inkább felértékelődnek. Zöldudvarunk is van, amelyet hazai természet- és környezetvédő szervezetek együttműködésével működtetünk, szemléletformáló előadásokkal, interaktív programokkal törekszünk az ismeretterjesztésre, valamint a közös megoldáskeresésre. Pár éve bevezettük a lebomló, komposztálható evőeszközöket, tányérokat, valamint az újrapohár-rendszert is. Ezenkívül a fesztivál területén szelektív gyűjtőpontok vannak, és propagáljuk a közösségi közlekedést is a látogatóink között. 

Művészetek völgye-A gyerekeknek is sok program van
A gyerekeknek is sok program vanFotó: Művészetek völgye

– A környezettudatos programok mellett milyen művészeti, kulturális programokra számíthatunk a 30. jubileumát ünneplő fesztiválon? 

– A Völgy30 keretében tíz napon át minden fesztiválévből megidézünk majd egy-egy programot eredeti formájában, 1989-től napjainkig. Ezzel szeretnénk kicsit nosztalgiázni, visszaemlékezni a legjobb pillanatokra. Az Operaházzal közösen tervezzük a Szerelmi bájital opera bemutatását, lesznek újcirkuszi programok és egy saját, völgyes színdarabot is szeretnénk. A számos, már jól bejáratott helyszín és esemény mellett folytatódik a Némafilmhez filmzenét! programunk, amelyet a Nemzeti Filmintézettel szervezünk, illetve a taliándörögdi klastromot fényfestéssel szeretnénk bevonni. De lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is helyszíne, valamint a Vecsei H. Miklóshoz köthető POKET-udvar is az irodalomról szól majd.  

Kapcsolódó
Némafilmhez filmzenét!

Némafilmhez filmzenét!

Ezzel a címmel indít közös pályázatot a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet, melynek célja, hogy új zenei aláfestéssel keltsenek életre régi magyar alkotásokat.

– Színesnek ígérkezik a jubileum, reméljük, idén már valóban sikerül megrendezni a Művészetek Völgyét. A többi fesztivál szervezőivel kapcsolatban állnak, megpróbálnak együtt lobbizni?

– A Music Hungary Szövetségnél a fesztiválbizottságot is vezetem, és azt látom, hogy még mindenki optimista, senki nem fújta le a szervezést. Mivel hasonlók a problémáink, így több szakmai szervezettel (Magyar Fesztiválszövetség, Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége) is együttműködünk, közösen lépünk fel, hogy eredményeket érjünk el. Természetesen az egészségügyi szempontok a legfontosabbak, de amint lehetséges – akár bizonyos korlátozásokkal is –, szeretnénk rendezvényeket tartani. A szakmán és a fellépőkön túl ezt már a közönség is nagyon várja, így reméljük, hogy idén nyáron nem marad el a fesztiválszezon. 

Művészetek völgye-Népviseletbe öltöző asszonyok
Népviseletbe öltöző asszonyokFotó: Művészetek völgye

Fotó: Művészetek völgye
Névjegy
Fotó: Művészetek Völgye
Oszkó-Jakab Natália
1983. szeptember 3.

Üzletasszony, művészeti mecénás, fesztiváligazgató, kultúraszervező. A Művészetek Völgyében kezdetben programszerkesztő, színpadkoordinátor, marketing- és intézményi kapcsolatokért felelős munkatárs volt, majd 2013-tól a fesztivál igazgatója. 2016-ban férjével, Oszkó Péter volt pénzügyminiszterrel megalapították a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítványt, melynek missziója a vidéki kistérségekben, kistelepüléseken működő összművészeti rendezvények, fesztiválok felkarolásával, szervezésével és hosszú távú fenntartásával a térségi fellendülés segítése.

 


Kapcsolódó cikkek