Kik esélyesek a Libri irodalmi díjra?

Kik esélyesek a Libri irodalmi díjra?

Tíz szerző közül választhatjuk ki a kedvencünket. A nyertes rangos irodalmi elismerésben részesül, megkapja a Libri irodalmi közönségdíjat.

Ötödik alkalommal hirdették meg a Libri irodalmi díjat, valamint a Libri irodalmi közönség-díjat. Az előbbit egy szakmai zsűri ítéli oda, az utóbbit az olvasók szavazatai alapján adják majd át. A díjak célja az olvasás népszerűsítése és egyben a kortárs magyar irodalom támogatása. 

Fontos kulturális missziót tűzött a zászlajára a Libri, amikor 2016-ban megalapította a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A cél ma is ugyanaz, minél több ember olvasson kortárs irodalmat, illetve,  hogy a szerzők presztízsértékű díjjal gazdagodhassanak. 

Egy több, mint száz főből álló szakmai bizottság még az év elején összeállította azt a hosszú listát, amelyre magyar szerzők által írt szép- vagy tényirodalmi művek kerültek fel. A kritériumok között szerepelt, hogy csak élő, magyar nyelven író szerzők alkotásait lehetett figyelembe venni, amelyek tavaly jelentek meg, szépirodalmi igényességgel íródtak és jelentősen hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez és jövőjéhez. 

Így alakult ki a 2020-as hosszú lista 51 kiadó 179 művével, amelyek közül a szakmai bizottság szavazati alapján végül az alábbi tíz kötet lett döntős: 

Babarczy Eszter: A mérgezett nő
Barnás Ferenc: Életünk végéig
Bodor Ádám: Sehol
Darvasi László: Magyar sellő
Grecsó Krisztián: Vera
Láng Zsolt: Bolyai
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Tóth Krisztina: Fehér farkas
Závada Pál: Hajó a ködben

Ebből a tíz alkotásból fogja a szakmai zsűri (Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia) kiválasztani azt a szerzőt, aki 2020-ban megkapja a Libri irodalmi díjat.

Ugyanakkor a közönség is szavazhat kedvencére! 2020. május 8-ig lehet leadni a voksokat (akár regisztráció nélkül is) a Libri oldalán

Érdemes kattintani, mert nemcsak a Libri irodalmi közönségdíjhoz járulhatunk hozzá szavazatunkkal, de megnyerhetjük a 100 darab, a 10 döntős könyvet tartalmazó könyvcsomag valamelyikét is!

További részletek a döntős könyvekről és a szavazás menetéről a Libri irodalmi díj oldalon! 

Fotó: pixabay.com
A korábbi évek Libri irodalmi díjasai

Rakovszky Zsuzsa – Fortepan (2016)
Jászberényi Sándor – A lélek legszebb éjszakája (2017)
Tompa Andrea – Omerta (2018)
Szvoren Edina – Verseim (2019)

A korábbi évek Libri irodalmi közönségdíjasai

Bartis Attila – A vége (2016)
Kepes András – Világkép (2017)
Bödőcs Tibor – Addig se iszik (2018)
Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem (2019)