Újraindít a Brain Bar!

Újraindít a Brain Bar!

Reboot, azaz újraindítás az idei Brain Bar szlogenje, amely kicsit másmilyen lesz, mint ahogy megszokhattuk. A koronavírus helyzet miatt ugyanis a jövőfesztivál is teljesen az online térbe költözik, így szeptember 15-17. között a Facebook-on bárki ingyen követheti majd a neves magyar és külföldi meghívottak pörgős, velős előadásait. Molnár Kristófot, a rendezvény ügyvezetőjét kérdeztük, miért lesz érdemes benéznünk a Brain Bar-ba. 

Milyen lesz a munkánk, az életünk a vírus után? Merre tart Európa, összeomlik vagy megmarad az EU? Hogyan érdemes hozzáállnunk a klímaváltozás kérdéséhez? Merre fejlődik a mesterséges intelligencia? Számos olyan kérdés, amely mindannyiunkat érint, akár akarjuk, akár nem. Többek között ezekről is szól majd az idei Brain Bar. 

– A koronavírus-járvány miatt most teljesen online lesz megtartva a Brain Bar. Miért tartották fontosnak, hogy idén se maradjon el a rendezvény?

– Azt gondoljuk, hogy a koronavírus-járvány közepette nagyon fontos a jövőről beszélni. Tudatosan kell készülnünk arra, hogyan álljunk talpra a válság után. Éppen ezért az idei programot úgy hangoltuk át, hogy a közönségünket minél jobban segítsük a kilábalásban. Nagyon szerettük volna az idei fesztivált fizikai formájában megrendezni, de a jelen helyzetben a biztonság a legfontosabb: idén szeptember 15-17. között online rendezzük meg a Brain Bart, teljesen ingyenesen, a Facebook oldalunkon keresztül streameljük majd.

– Milyen szempontok alapján választották ki az előadókat? 

– Évről évre olyan előadókat kerestünk, akik a meghatározó témákról közérthetően és szórakoztatóan tudnak beszélni. Szeretnénk korszerű tudással ellátni a közönségünket oly módon, hogy az számukra érthető legyen. És persze fontos a bátorság is: olyan előadókat keresünk, akik nem rettennek vissza a vitától és akár sarkos álláspontjukat is hajlandóak megvédeni. Hiszünk a párbeszédben, így a beszélgetésekbe mindig bevonjuk a közönség kérdéseit is. Idén, online formában sem lesz ez másként.

– Melyek lesznek a legforróbb, legaktuálisabb témák, előadások, amelyeket mindenképpen ajánl?

– Bjørn Lomborg dán klímakutató, a „Szkeptikus környezetvédő” című nagy visszhangot kiváltott könyv szerzője mindenképp nagy dobásnak ígérkezik, ő ugyanis úgy véli, teljes pénzkidobás, ahogy a klímaváltozás ellen küzdünk. Vendégünk lesz Aliya Hamid Rao szociológus, a nemek közötti egyenlőség témájának szakértője, és lesz egy vitánk is az Európa Unió jövőjéről David Engels történésszel és Pogátsa Zoltán közgazdásszal. Személyesen David Sloan Wilson evolúcióbiológus és Hannah Critchlow agykutató előadását várom a legjobban. Előbbi a hit és tudomány közötti, évszázadok óta mélyülő árkot igyekszik betemetni, utóbbi pedig arról beszél majd, hogy beszélhetünk-e szabad akaratról, ha a testünk valójában beprogramozott mechanizmusok alapján működik. Ezeken túl rengeteg témával készülünk még a robotikától a könyvek jövőjén át az önvezető autókig, így reméljük, mindenki megtalálja a számára legérdekesebbet.

– Minden előadás angolul lesz? 

– Idén magyar nyelvű beszélgetésekkel is újítunk, többek között a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával, vagy a szókimondó befektetőként megismert Moldován András sertésmogullal. De a magyar előadók táborát erősíti, Kajdi Csaba, aki az elmúlt években a magyar közösségi média egyik legmeghatározóbb alakja lett, Vas Alexa Zsófia, a Low-Cost Robotics alapítója, aki gyermekek számára tervez 3D-nyomtatott művégtagokat, és Karacs Attila, K1-es Európa-bajnok, a közelharc-oktató is, aki az önvédelemmel kapcsolatos legismertebb tévhiteket cáfolja majd meg. 

– Hol lehet majd követni az előadásokat? Később ezek visszanézhetőek lesznek? 

– A fesztivál élő streamként lesz majd elérhető egyenesen a Brain Bar Facebook oldaláról, egy délelőtti, és egy délutáni műsorsávban. És igen, az előadások elérhetőek lesznek majd néhány hétig a Facebook oldalunkon, később pedig egy válogatást is közzé teszünk majd a YouTube csatornánkon is.

– Egyéb kiegészítő események is lesznek, például workshopok. Miért érdemes ezekre jelentkezni és hogyan zajlanak majd? 

– Az idei évben workshopokkal is készülünk, ezek során olyan képességeket lehet elsajátítani, amelyek a sikeres karrierépítésben segítenek. Például hogyan lehet jó benyomást tenni egy munkahelyen, helyesen kijelölni személyes céljainkat, vagy éppen tudatosan kommunikálni. Limitált foglalkozásokról van szó, ezért érdemes mielőbb lecsapni rájuk. Ezen kívül partnereink közül a Deloitte, a Vodafone és az OTP Bank is tartanak majd kísérőeseményként beszélgetéseket, ezek megtalálhatók a Brain Bar Facebook oldalán az eseményeink között.

– Miért érdemes ránézni a Future Jobs-ra? Milyen lehetőségeket találhatunk a jövő munkái között? 

– A Future Jobs állásbörze a legérdekesebb hazai álláslehetőségeket kínálja vezető hazai vállalatoknál. Olyan pozíciókról van szó, melyekkel a jelentkezők aktívan alakíthatják a jövőt. A konkrét lehetőségek már elérhetőek a honlapunkon, de a cégek képviselőitől személyesen is lehet majd kérdezni a fesztivál alatt a Future Jobs online platformján. 

– Létezik egy Ambassador Program is, ez miről szól? Arra lehet még jelentkezni? 

– Nyitott, érdeklődő, agilis, proaktív fiatalokat várunk, akik szeretnének folyamatosan fejlődni és ehhez keresik a lehetőségeket. A nagyköveti programunkban betekintést nyerhetnek a fesztivál kulisszái mögé, találkozhatnak előadóinkkal, partnereinkkel, a szervezői csapattal pedig produkciós és kommunikációs feladatokon dolgozhatnak együtt. Egész évben lehet jelentkezni, mindenkit szeretettel várunk. 

Fotó: Brain Bar
Névjegy
Fotó: Molnár Kristóf Linkedin
Molnár Kristóf

A Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing szakán végzett 2010-ben, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett mesterdiplomát marketing menedzsment szakon. Az egyetem után junior projekt menedzserként a Phantom Shoppingnál, majd üzletfejlesztési menedzserként a Barionnál dolgozott. 2012-től közel öt évig a Sensa/Net-nél felelt különböző területekért (marketing, sales). 2016 szeptemberétől a Brain Bar csapatát erősíti, kezdetben a kommunikációért felelt, majd 2019 novemberétől az ügyvezetői feladatokat látja el. 


Kapcsolódó cikkek

Brain Bar

A budapesti jövőfesztivált 2015 óta szervezik meg, az idei már a hatodik alkalom lesz, viszont most először teljesen online formában kerül megrendezésre az esemény. A résztvevők minden évben az emberiség jövőjét legjobban formáló kérdésekről és aktualitásokról beszélgetnek, vitáznak, az eseményen gyakran egymásnak szögesen ellentmondó vélemények is ütköznek. A szervezők kifejezetten törekednek arra is, hogy a rendezvény inkluzív legyen és a közönség bevonásával interaktív beszélgetések alakuljanak ki.