Rácz András
Rácz András

Írás nélkül nem megy. Napilap, hetilap, havilap, blog, mindegy nekem, csak oda lehessen firkantani valami fontos, vagy fontosnak gondolt szöveget.

Néha megesett, hogy elhagyva az újságírói pályát, másfelé kerestem a boldogulást. Ám valahányszor kiléptem a lapkészítés sodrából és belekezdtem valami egyébbe, minduntalan visszakeveredtem a sajtóhoz. 
Évtizedes napilapos pályakezdés után egy országos önkormányzati szövetséghez sodródtam, s hamarosan azon kaptam magam, hogy a polgármesterek lapját szerkesztem. Gyermekkönyv kiadóhoz hívtak, s nem kellett hozzá pár hónap sem, már képes, izgalmas gyermeklapot szerkesztettem.

Újabb kiadói munka következett – ezúttal családi vállalkozás –, s képregénysorozatokat vehettem gondjaimba. Gyermekkori kedvencem, a Mozaik folytatására szántam el magam. (Megjegyzem, valamikor a hetvenes években a képregény hősei maguk is újságírók voltak.)

Végül a Könyvtárellátónál lettem kereskedelmi-és marketingvezető, míg meg nem alakult a Kello Könykultúra Magazinja, aminek szerkesztésébe lelkesen vetettem bele magam. Egy barátomnak meséltem akkoriban, mennyire lélekölőnek éreztem a kereskedelmi vezető munkáját, ahol az eredmény az aláírt szerződés volt, s mennyire lélekemelőnek látom a szerkesztő, újságíró munkáját, aki hírekkel, beszámolókkal, okos gondolatokkal tölti meg lapját. Barátom megvonta vállát, s a maga cinikus modorában megjegyezte: pedig a lényeg ugyanaz, összefirkálod a papírokat. 

Most tehát, hogy a Hajónapló csapatával dolgozhatok, szorgalmasan firkálok össze mindenféle papírt, s úgy látom, barátomnak talán részben igaza volt. A szerződés, a munkaterv és a cikk – megannyi összefirkált lap – egyszerre tud csak újsággá lenni.

A szerkesztő cikkei:
Járványlázadás Moszkvában
Járványlázadás Moszkvában
Moszkvában éppen kétszázötven éve, 1771-ben robbant ki a pestisrebe...
Nyolc ok, hogy miért oltassuk be magunkat
Nyolc ok, hogy miért oltassuk be magunkat
A hozzáértők elmondták, miért veszélytelen az oltás, mi...
Lapcsalád született
Lapcsalád született
Létrejött az a lapcsalád, amely feladatának tekinti, hogy a legkülönbözőbb m...
Különleges, de tartalmas évet zártak múzeumaink
Különleges, de tartalmas évet zártak múzeumaink
Noha 2020 első felében kilátástalannak tűnt a...
Léleklakat – karácsonyi ajándék olvasóinknak
Léleklakat – karácsonyi ajándék olvasóinknak
Ezen a járványterhes karácsonyon sokan kénytel...
Megtizedelt nemzedék
Megtizedelt nemzedék
A nagy generációt, a szabadságért annyiszor szenvedett korosztályt egy agres...
A szólásszabadság határai
A szólásszabadság határai
A hazai vírustagadók atyamesterének előállítása kapcsán ismert megmo...
Bumm a fejbe
Bumm a fejbe
Mesterséges intelligencia által irányított gépfegyverrel ölték meg a vezető iráni ato...