Walczer Patrik
Walczer Patrik

Alaposság, kompromisszumkészség, önzetlen segítségnyújtás. Talán ez az a három legfontosabb érték, melyet „magammal hoztam otthonról”. Bár gyakran mondják – és ezzel én is egyet értek –, hogy a szülőkön múlik, hogy milyen felnőtté válunk, mégis a kemény nagybetűs élet formál minket emberré.

Mindig is csapatjátékos voltam, a középiskolában és az egyetemen is megtaláltam a közös hangot többiekkel, ám a munkahelykeresés és az álmok megvalósítása terén már nem remekeltem. A sorsnak hála visszatértem a földre, lefaragtam egy kicsit a túlzott büszkeségemből és megtanultam értékelni a legapróbb sikereket is. Vajon mire lehet képes egy frissen végzett közgazdász-asszisztens a kőműves mellett?

A nyakkendőt festékes pólóra, a laptopot pedig malteroskanálra cserélve előbb az évtizedes építőipari sztereotípiákat küzdöttem le, majd - immár segédmunkásként – újabb értékekkel gazdagodtam. Az egyenesen beütött szög, a pontosan a vonal mentén elvágott járólap is mind „pótapám” érdeme, aki mindvégig hitt bennem.  Bár azóta már messze járok az építkezésektől, mégis azt vallom, hogy szakmailag és emberileg is a legtöbbet Szabó Péter kőműves mestertől tanultam, aki rámutatott: mondhat bárki, bármit, ha kitartó vagy, segítesz másokon és beismered hibáidat, akkor jobb emberré válhatsz.

A szerkesztő cikkei:
Mi, svábok
Mi, svábok
A magyarországi német közösség újra a virágkorát éli, a nemzetiség az elmúlt tíz-húsz...
Meghalt Pécsi Ildikó
Meghalt Pécsi Ildikó
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő nyolcvanéves volt.
Így őrzi a magyarságtudatot a Háromszék Táncegyüttes
Így őrzi a magyarságtudatot a Háromszék Táncegyüttes
Tudtad, hogy a néptáncnak identitáserő...
Rejtélyes drón a gyulai vár felett
Rejtélyes drón a gyulai vár felett
Részletgazdag háromdimenziós modellt készített egy gyulai te...
Köszönjük, Magyarország! – Meghosszabbított határidővel
Köszönjük, Magyarország! – Meghosszabbított határidővel
Fél évvel meghosszabbították a Kö...
Külföldön is népszerű a magyar irodalom
Külföldön is népszerű a magyar irodalom
Pál Dániel Leventével, a Petőfi Irodalmi Ügynökség ir...
Kalandos Dunakanyar
Kalandos Dunakanyar
Videókkal, élménybeszámolókkal, túratippekkel népszerűsíti az ország egyik leg...
Íme az ország legjobb pálinkája
Íme az ország legjobb pálinkája
A megtisztelő címet a Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölyp...